Nagyböjt 5. hete, szombat – Jn 11,45-57 Eltöltötte-e szívünket Krisztus békéje? Ha komolyan vettük a nagyböjti gyakorlatokat, ha megbocsátottunk minden ellenünk vétkezőnek, ha mélyreható lelkiismeret-vizsgálat után kértük Isten bocsánatát, nemcsak a bűneink miatt, hanem bűnös indulataink miatt is, és ha a nagyböjt folyamán elhárítottunk minden akadályt az elől, hogy betöltsön minket Isten irgalmas szeretete, akkor…
Kategória: Ágoston atya napi homíliái
Április 7. Nagyböjt 5. hete, csütörtök
Nagyböjt 5. hete, csütörtök – Jn 8,51-59 Hisszük-e, hogy Jézusnak örök életet adó igéi vannak? A mai evangéliumi részlet elején Jézus nyomatékos formában kijelenti, hogy: „aki tanításomat megtartja, nem hal meg örökre”. Zsidó kortársai ezt a mondatát szóról szóra megismétlik, de nem hiszik, sőt számukra ez annak a bizonyítéka, hogy: „Most már tudjuk, hogy valóban…
Április 6. Nagyböjt 5. hete, szerda
Nagyböjt 5. hete, szerda – Jn 8,31-42 Isten gyermekeinek szabadságában élünk-e? II. János Pál pápa szerint, ha az egész Szentírásból csak egyetlen mondat maradhatna fenn az utókorra, ő azt választaná, hogy: „az igazság… szabaddá tesz benneteket”. Jézus mondta ezt a mai evangélium szerint: „Ha megmaradtok tanításomban, akkor… megismeritek az igazságot, és az igazság majd szabaddá…
Április 5. Nagyböjt 5. hete, kedd
Nagyböjt 5. hete, kedd – Jn 8,21-30 Tudjuk-e örömmel fogadni a szenvedéseket, a keresztet, mint hitünk és szeretetünk bizonyításának a lehetőségeit? Isten örömre, boldogságra teremtett minket. Ennek ellenére életünkben sok a megpróbáltatás és a szenvedés. Az első reakciónk ilyenkor a panaszkodás és a kesergés lehet, vagy legszívesebben másokat hibáztatnánk és okolnánk a szenvedéseink miatt. De…
Április 3. Nagyböjt 5. vasárnapja
Nagyböjt 5. vasárnapja – Jn 8,1-11 Meddig jutottunk az irgalmas szeretetben? A mai evangéliumi történetben ne a házasságtörő asszony bűnével foglalkozzunk, hanem saját bűneinkkel! Hogy könnyebb legyen a megtérésünk, figyeljünk az erkölcsi élet bírájára és az irgalom forrására! Figyeljünk Jézusra, valamint a mennyei Atyára, Aki nem akarja a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen és éljen (vö….
Április 2. Nagyböjt 4. hete, szombat
Nagyböjt 4. hete, szombat – Jn 7,40-53 Igyekszünk-e legyőzni a negatív indulatainkat? A nagyböjti időszakból már csak a jövő hetünk maradt arra, hogy felkészüljünk Húsvét megünneplésére azáltal, hogy törekszünk megszabadulni bűneinktől, rossz szokásainktól és negatív indulatainktól. Vizsgáljuk meg, hogy milyen érzéseket váltanak ki bennünk a minket ért bírálatok! Hálásak tudunk-e lenni értük? Meg tudjuk-e köszönni…
Március 31. Nagyböjt 4. hete, csütörtök
Nagyböjt 4.hete, csütörtök – Jn 5,31-47 Miért van szükségünk Jézus istenségének bizonyítékaira, és az ő tanításának elfogadására? Amikor Jézus Mózestől kezdve Keresztelő Jánosig felsorolta annak a bizonyítékait, hogy Ő az Atya nevében jött (hozzátéve az Atya tanúságtételét is), azt is hozzátette, hogy ezeknél nagyobb bizonyítékok az ő tettei. Mindezt azért sorolta fel, hogy higgyünk az…
Március 30. Nagyböjt 4. hete, szerda
Nagyböjt 4. hete, szerda – Iz 49,8-15; Jn 5,17-30 Igyekszünk-e Isten szeretetét egyre jobban megismerni és viszonozni? Mivel a nagyböjti időszakból virágvasárnapig már csak másfél hét van hátra, életünk különböző területeinek felülvizsgálása során egyre inkább a legfontosabb teendőkre irányítsuk figyelmünket. Mivel életünk alapvetően kapcsolatokból áll (és amilyenek a kapcsolataink, olyan értékes az életünk), ezért elsősorban…
Március 29. Nagyböjt 4. hete, kedd
Nagyböjt 4. hete, kedd – Ez 47,1-12; Jn 5,1-16 Akarunk-e üdvözülni? A mai evangéliumban szereplő 38 éve beteg ember bizonyára sokszor és sokat háboroghatott lelkében az emberek részvétlensége miatt, és bizonyára hangosan is sokszor megfogalmazhatta, hogy Betezdában (melynek a neve azt jelenti, hogy az irgalom háza) nincs jelen az irgalmasság. Tele lehetett a szíve elkeseredettséggel,…
Március 28. Nagyböjt 4. hete, hétfő
Nagyböjt 4. hete, hétfő – Jn 4,43-54 Hiszünk-e abban, hogy Isten a bűn halálából új életre tud támasztani minket? Húsvét ünnepéhez közeledve a nagyböjti evangéliumok fokozatosan felkészítenek minket Jézus feltámadásának csodájára és annak elfogadására, hogy Istennek hatalmában áll megújítani életünket. Lélekben kövessük a mai evangéliumban szereplő királyi tisztviselőt, aki felkelt halálosan beteg fia ágya mellől…