Advent 3. hete, kedd – Szof 3,1-2.9-13; Mt 21,28-32 Vajon rögtön megtesszük-e azt, amit Isten kér tőlünk? Jézus tőlünk is megkérdezi, hogy nekünk mi a véleményünk az általa kitalált példabeszédben szereplő két fiú viselkedéséről, akiktől az apjuk segítséget kért. Az első fiú vajon miért mondta, hogy „nincs kedvem”, ezt később miért bánta meg, végül miért…
Kategória: Ágoston atya napi homíliái
December 11. Advent 3. vasárnapja
Advent 3. vasárnapja – Iz 35,1-10; Jak 5,7-10; Mt 11,2-11 A mai vasárnap neve: „Gaudéte”, az öröm vasárnapja. Mennyire jellemző ránk a derűs lelkület? Minek tudunk örülni igazán? A szentmise kezdő éneke megmondja az öröm okát, forrását: „Örüljetek az Úrban szüntelenül! Újra csak azt mondom, örüljetek… Az Úr közel van” (Fil 4,4-5). Bármi ér bennünket,…
December 10. Advent 2. hete, szombat
Advent 2. hete, szombat – Sir 48,1-4.9-11; Mt 17,10-13 Követjük-e Jézus megtérésre szóló felhívását? A vallásos zsidók a mai napig abban a hitben élnek, hogy a Messiás eljövetelének egyik biztos és elengedhetetlen külső jele az lesz, hogy előtte látható módon újra eljön Illés próféta. A színeváltozás után (amikor megjelent Mózes és Illés) a tanítványok azért…
December 8. Szeplőtelen fogantatás
December 8. Szeplőtelen fogantatás – Lk 1, 26-38 Tudatában vagyunk-e annak, hogy Isten ránk bízta nemcsak a magunk, hanem mások üdvösségét is? Felelősnek érezzük-e magunkat mások üdvösségéért? Duns Scotus János ferences teológus (1270-1308) már 550 évvel a szeplőtelen fogantatás dogmájának kihirdetése előtt indokoltnak tartotta, hogy Szűz Mária fogantatásától kezdve mentes maradjon az eredeti bűntől. Így…
December 6. Advent 2. hete, kedd
Advent 2. hete, kedd – Iz 40,1-11; Mt 18,12-14 Hisszük-e, hogy Isten bűnös állapotunkban is szeret minket? Akarjuk-e, hogy megbocsássa bűneinket? A vasárnapi evangéliumban Izaiás prófétára hivatkozva Keresztelő János már közvetítette az Úr üzenetét: „Tartsatok bűnbánatot, mert közel van a mennyek országa” (Mt 3,2). Izajás próféta pedig ezt mondta: „A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek az…
December 4. Advent 2. vasárnapja
Advent 2.vasárnapja – Iz 11,1-10; Róm 15,4-9; Mt 3,1-12 Következetesek vagyunk-e a megtérésben? Nekünk is szól Keresztelő Jánosnak a mai evangéliumban elhangzó mondata, hogy: „Térjetek meg, elközelgett a mennyek országa”! Márk evangéliumában Jézus első kimondott két mondata lényegét tekintve ugyanez volt. Ő azonban tovább is megy: „Beteljesedett az idő, és már közel van az Isten…
December 3. Advent 1. hét, szombat
Advent 1. hete, szombat – Iz 30,19-26; Mt 9,35-10,1.6-8 Elfogadjuk-e Isten irgalmas szeretetét? Akarunk-e részt venni ennek a szeretetnek a továbbadásában? Ma is érvényes lehet társadalmunkra az, hogy Jézus „ahogy végignézett az embereken, megesett a szíve rajtuk, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok: elcsigázottak és kimerültek”. Az ószövetségi olvasmány megerősít minket abban, hogy…
December 2. Advent 1. hete, péntek
Advent 1. hete, péntek – Iz 29,17-24; Mt 9,27-31 Hisszük-e, hogy Jézus a világ világossága? Követjük-e Őt? Vállaljuk-e testvéreinket gyöngeségeikkel együtt? Jézus nyilvános működésének megkezdésével kapcsolatban Máté evangéliuma Izaiás prófétát idézi: „a nép, mely sötétségben ült, nagy világosságot látott. Világosság támadt azoknak, akik a halál országában és árnyékában ültek” (Mt 4,16). Izaiás próféta a mai…
December 1. Advent 1. hete, csütörtök
Advent 1. hete, csütörtök – Iz 26,1-6; Mt 7,21.24-27 Biztos alapokra építjük-e életünket? Nemzetünk ezeréves történelme bizonyítja, hogy fennmaradásunkat, sőt fejlődésünket az őseinknek a keresztény hithez való ragaszkodása biztosította. Azt is nemzeti történelmünk bizonyítja, hogy mi lett az eredménye annak, amikor Jézustól (az ő tanításától) elpártoltunk. Területi, valamint létszámbeli megfogyatkozásunk, a felbomló házastársi kapcsolatok, ez…
November 30. Szent András apostol
November 30. Szent András apostol – Mt 4,18-22 Igyekszünk-e teljesíteni missziós küldetésünket? Máté evangélista leírásában túl egyszerűnek tűnhet a mai evangéliumban szereplő négy apostol meghívása. Eszerint Jézus egyszerűen meglátta Andrást, valamint testvérét (Pétert), amikor „éppen hálót vetettek a tengerbe”, majd meghívta őket. Ugyanígy Jakabot, illetve testvérét Jánost is. „Erre azok otthagyták hálóikat, és követték Őt”….