December 24-én du. 3 órakor kezdődik a PÁSZTORJÁTÉK templomunkban, melyet a Belvárosi Ferences Kántorátus éneke teszi igazán egyedi élménnyé minden gyermek és felnőtt számára. December 24-én, éjjel 11-től pedig karácsonyi orgonamuzsikát tartunk templom orgonistáinak Deák Lászlónak és Kecskés Mónikának előadásában. Ezt követően kezdődik a háromszólamú geneológia, majd a martirológium és 24.00-kor az éjféli szentmise.
Kategória: Hirdetések
Karácsonyi hangverseny templomunkban
Karácsonyi hangversenyt tartunk dec. 22-én, csütörtök este fél 8-tól templomunk Kántorátusának és a Medikus Zenekar közreműködésével. Az áhítaton reneszánsz, kétkórusos motetták mellett elhangzik Heinrich Schütz Magnificat és Karácsonyi történet című műve. Vezényel: Kecskés Mónika és Dubóczky Gergely.
Újabb lelkitükör
Lelkitükör Néhány újabb lelkitükörrel gazdagodott weboldalunk, hogy minél fölkészültebbek lehessünk a szentgyónások alkalmával. Most már az alábbi segítségek érhetők el a honlap gyóntatás >>> lelkitükör menüben. Lelkitükör ritkán gyónók számára Lelkitükör rendszeresen gyónók számára Lelkitükör – egyszerű változat Lelkitükör – igényesek számára Lelkitükör – általános lelkiismeret vizsgálat Lelkitükör – Nézz tükörbe Ferenc pápával Lelkitükör gyerekeknek (9-12…
e-PERSELY templomunkban
e-PERSELY Azok számára, akik nem szívesen hordanak maguknál készpénzt e–PERSELY található a templom bal oldali bejáratánál. Az elektronikus-persely bankkártyával és bármilyen okos-eszközzel használható. Természetesen templomunk bankszámlája továbbra is tud közvetlenül adományt fogadni. Belvárosi Ferences Templomigazgatóság: 11600006-00000000-40682275
Hirdetés 2022. december 18.
Advent 4. vasárnapja Karácsonyi hangversenyt tartunk dec. 22-én, csütörtök este fél 8-tól templomunk Kántorátusának és a Medikus Zenekar közreműködésével. Az áhítaton reneszánsz, kétkórusos motetták mellett elhangzik Heinrich Schütz Magnificat és Karácsonyi történet című műve. Vezényel: Kecskés Mónika és Dubóczky Gergely. További részletek ITT. Azok számára, akik nem szívesen hordanak maguknál készpénzt e-PERSELYt állítottunk be a…
Vilmos atyánkra emlékezve
„A vidám szív a legjobb orvosság” (Péld 17,22) A Jóistenbe vetett bizalommal adjuk hírül, hogy Halmai László P. Vilmos OFM ferences szerzetes, pap, az esztergomi Ferences Gimnázium hosszú évtizedeken keresztül kedvelt és kedves tanára életének 77. évében, 2022. december 12-én elhunyt. Vilmos atya 1946. május 26-án született Gyöngyösön, és az alsóvárosi Ferences Templomban a…
Ferences Jótékonyági Est a Zeneakadémián
Ferences Jótékonysági Est lesz a Zeneakadémia Nagytermében 2023. január 18-án, szerda este fél 8-tól. A koncerten Hegedűs Endre zongoraművész előadása hallható majd. Az est bevételével az Autista Segítő Központot támogatjuk. Jegyek a jegy.hu weboldalon kaphatók.
Új képek – adventi konferenciabeszéd sorozat
Weboldalunk galériájában már elérhetők P. Barsi Balázs atya adventi konferenciabeszéd sorozatának fényképei: ITT. Az elmélkedések visszanézhetők ITT. A fotókat Fekete Márk készítette.
Hirdetés 2022. december 11.
Advent 3. vasárnapja A Belvárosi Főplébániával közös élelmiszergyűjtés eredményeként 650 kg tartós élelmiszer gyűlt össze a kedves hívektől a plébánia öt templomának gyűjtéséből. Isten fizesse meg áldozatos, önzetlen szeretetüket! Azok számára, akik nem szívesen hordanak maguknál készpénzt e-PERSELY-t állítottunk be a templom kijáratánál. Az elektronikus-persely bankkártyával és bármilyen okos-eszközzel használható. Barsi Balázs atya adventi konferenciabeszédeit…
Könyvajánló: Jó képek, rossz képek – Hogyan tehetjük pornóállóvá a mai gyermekeket?
A Szent II. János Pál Intézet Szeplőtelen fogantatás (2022. dec. 8) ünnepén tartotta Kristen A. Jenson: Jó képek, rossz képek című könyveinek bemutatóját. A szerző művei a gyermekeket a szülők bevonásával megtanítják a pornográfia veszélyével szembeni helyes viselkedésre. A pornográf tartalmak világunkban annyira elterjedtek, és olyan könnyen hozzáférhetőek, hogy már egészen kisgyermek korban meg kell…