Húsvét 6. vasárnapja – Jn 14,23-29 Hogyan lehetünk otthon a világban? Amikor az utolsó vacsorán Jézus búcsúzik övéitől, nem a hamarosan rá váró kínokra gondol, hanem tanítványait bátorítja és vigasztalja, hogy ne féljenek és ne szomorkodjanak. Azt mondta, hogy: „Nem hagylak árván benneteket, hanem visszajövök hozzátok” (Jn 14,18). Jézus tudja, hogy az ember szívében a…
Kategória: Ágoston atya napi homíliái
Május 21. Húsvét 5. hete, szombat
Húsvét 5. hete, szombat – Jn 15,18-21 Hogyan viselkedünk, ha vallásos életünk miatt gyűlölnek vagy üldöznek minket? Az evangélium szerinti élet szükségképpen gyűlöletet kelt a világban. Ha mi Jézus tanítása szerint élünk, már a puszta jelenlétünk is felszínre hozhatja a másik emberből azt a rejtett meghasonlottságot, amit a bűn tud okozni. Amikor Jézust a születése…
Május 20. Sienai Szent Bernardin
Május 20. Sienai Szent Bernardin áldozópap – Jn 14,12-17 Mindennél és mindenkinél jobban szeretjük-e Jézust és az igazságot? Az utolsó vacsorán Jézus azt mondta tanítványainak, hogy: „Azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek. Ha aztán elmegyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok” (Jn…
Május 19. Húsvét 5. hete, csütörtök
Húsvét 5. hete, csütörtök – Jn 15,9-11 Betartjuk-e kapcsolatainkban a fontossági sorrendet? Az egész világon a legszorosabb és legmélyebb személyes kapcsolat az Atya és a Fiú között van. Ők csak az egymáshoz való viszonyukban különböznek egymástól. A szeretet adásán, elfogadásán és viszonzásán kívül nincs semmi más különbség közöttük. A földön ehhez nincs hasonló. Jézus az…
Május 18. Húsvét 5. hete, szerda
Húsvét 5. hete, szerda – Jn 15,1-8 Életünk legfontosabb feladatának tartjuk-e a Jézussal, valamint az embertársainkkal való kapcsolataink ápolását? Jézusnak a szőlőtőről és a szőlővesszőkről mondott hasonlata arra buzdít minket, hogy éljünk életközösségben, egységben az Atyával, a Fiúval és egymással. Jézus a hasonlatát az „Én vagyok” kifejezéssel vezeti be, amelyben mindig az Istennek az ószövetségi…
Május 17. Húsvét 5. hete, kedd
Húsvét 5. hete, kedd – Jn 14,27-31a Békés és békét teremtő emberek vagyunk-e? Búcsúbeszédében Jézus azzal készítette elő apostolait szenvedésének óráira, hogy saját békéjét ígérte nekik. Hozzátette: „nem úgy adom, ahogy a világ adja nektek”. Hogy könnyebben megértsük, mi a különbség a kétféle béke között, fordítsuk figyelmünket a béke ellentétére. A békétlenségnek, illetve a nyugtalanságnak…
Május 16. Húsvét 5. hete, hétfő
Húsvét 5. hete, hétfő – Jn 14,21-26 Hogyan valósul meg bennünk az Istennel való egység? A megváltás végső célja az ember teljes életközössége a Szentháromsággal. A Jézus búcsúbeszédéből vett mai evangéliumi részlet azt a folyamatot tárja fel, ahogyan az Istennel való egység kialakul bennünk. Ez nemcsak Isten műve, hanem ennek megvalósulásában az ember tevékeny, felelős…
Május 15. Húsvét 5. vasárnapja
Húsvét 5. vasárnapja – Jn 13,31-35 Az utóbbi időszak milyen fejlődést hozott életünkben? Nemcsak év végén vagy életünk végén, hanem egyes életszakaszaink végén is ajánlatos megvizsgálni, hogy mennyit fejlődtünk az eltelt időszakban. Mivel két hét múlva már Urunk mennybemenetelét ünnepeljük, érdemes visszatekinteni a februártól eltelt időszakra. Jézus mindnyájunkat meghívott, hogy legyünk az ő tanítványai, és…
Május 14. Húsvét 4. hete, szombat
Húsvét 4. hete, szombat – ApCsel 13,44-52; Jn 14,7-14 Hisszük-e, hogy egységben lehetünk Jézussal és a mennyei Atyával? A mai evangéliumi részletben azt mondja Jézus, hogy: „Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is…”. Ez azt jelenti, hogy Krisztus követői hasonlóképpen részesülnek az ő szenvedésében, halálában, és ennek…
Május 12. Húsvét 4. hete, csütörtök
Húsvét 4. hete, csütörtök – Jn 13,16-20 A húsvéti időszak milyen fejlődést hozott lelki életünkben? A mai szentlecke és evangélium alkalmat adhatnak nekünk arra, hogy elgondolkozzunk eddigi és jövendő életünkről (elsősorban az Istennel való kapcsolatunk alakulásáról). A szentleckében Pál apostol beszédének lényege az, hogy a zsidóság a saját történelmében megtapasztalhatta Isten gondviselését. Az evangéliumban megilletődve…