Évközi 30. vasárnap (Szombat este): Templomunk kibővített Liszt Ferenc kórusa és a Cappella Franciscana kamarazenekar Gabriel Fauré Requiemjét adja elő most a szentmise után. Vezényel Pattantyús-Ábrahám Károly. Templomunk világításának korszerűsítésére az elmúlt héten 155.010 Ft gyűlt össze. Hálásan köszönjük a kisebb és a nagyobb adományokat egyaránt! A teljes költségvetéshez még 2.804.980 Ft-ra volna szükség. További…
Szerző: pestiAdmin1
Október 24. Évközi 29. hét, csütörtök
Évközi 29. hét, csütörtök – Róm 6,19-23; Lk 12,49-53 Hogyan képzeljük el az életszentséget és az örök életet? Jézus az ő küldetéséről a mai evangéliumban azt mondta, hogy Ő azért jött a földre, hogy tüzet hozzon. A tűz a Bibliában mindig Isten jelenlétének a jele. Lukács evangélista értelmezése szerint a tűz fellobbanása a Szentlélek kiáradását…
Október 23. Évközi 29. hét, szerda
Évközi 29. hét, szerda – (Megemlékezés) – Lk 12,39-48 Tudatában vagyunk-e, hogy gondnokok vagyunk? A mai evangéliumi részlet alapján nyilvánvaló, hogy az Emberfia az az úr, aki egy bizonyos menyegzőről érkezik, és megjutalmazza azokat, akiket szolgálatára készen ébren talál. Ugyanakkor azt a figyelmeztetést is megkapjuk, hogy nem szabad éberségünknek lankadnia, hanem mindennap hűségesen várnunk kell…
Október 22. Évközi 29. hét, kedd
Évközi 29. hét, kedd, Szent II. János-Pál pápa Lk 12,35-38 Mindennap várjuk-e Jézus érkezését? A mai evangéliumban Jézus arra buzdít minket, hogy mindenkor legyünk készen az Ő eljövetelére, mert Ő egy bizonyos menyegzőről bármikor megérkezhet, és akiket ébren talál, azokat megvendégeli: „Felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik.” Ismerős szavak. Pontosan így cselekedett…
Október 21. Évközi 29. hét, hétfő
Évközi 29. hét, hétfő – Lk 12,13-21 Mindenekelőtt „az Istenben” akarunk-e „gazdagodni”? Tudjuk-e, hogy mit jelent ez? A mai evangélium példabeszédében szereplő gazdag ember történetében az a legmegrendítőbb, hogy nem tett semmi olyat, ami a törvénybe ütközött volna. Jézus még megfoghatóan bűnös mulasztást sem vetett a szemére, például azt, amit a próféták gyakran felróttak a…
Templomunk világítás-korszerűsítése
A templom jelenlegi világítási rendszere elavult és igen energia-igényes. A lámpatesteket fénytechnikai szempontból alkalmasabb, és energia felhasználás szempontjából takarékosabb – digitálisan szabályozható – lámpatestekre kívánjuk cserélni. A korszerűsítés legfontosabb eredményei: A különböző templomi események (hétköznapi szentmise, ünnepi szentmise, esküvő, keresztelő, szentségimádás, keresztút, litánia, koncert, stb.) más-más fénymennyiséget és fényösszetételt kívánnak. A speciális dimmelhető led lámpatestek…
Hirdetés 2019. október 20.
Évközi 29. Misszió vasárnap A mai perselyadományokat az országos gyűjtés keretében a misszióknak fogjuk továbbítani. Ferenc pápa buzdító szavait ITT olvashatjuk. Dr. Szabó Tünde: Kereszténység Kínában című előadása okt. 29-én, kedd este 7 órától lesz a Szent Ferenc teremben. Szeretettel várunk mindenkit. További részletek ITT. Templomunk Liszt Ferenc Kórusa Gabriel Fauré Requiemjét adja elő okt. 26-án,…
Október 20. Évközi 29. vasárnap
Évközi 29. (Missziós) vasárnap C – Kiv 17,8-13; Lk 18,1-8 Állhatatosak vagyunk-e az imádságban? Lukács evangélista bevezető mondata szerint Jézus példabeszéde arról szól, hogy „szüntelen kell imádkozni, és nem szabad belefáradni”. Az imádság nem olyan tevékenység, amely elkezdődik és befejeződik, hanem olyan szükségesség, mint az éltető lélegzetvétel, amely soha nem szakad meg. Az olvasmányból is…
Ferenc pápa üzenete az idei missziós vasárnapra
Ferenc pápa az idei missziós vasárnapra a következő buzdítást adta közre. Kedves testvérek, arra kértem az egész Egyházat, hogy rendkívüli missziós időszakként élje meg 2019 október hónapját, így emlékezve XV. Benedek pápa Maximum illud kezdetű apostoli levele kihirdetésének (1919. november 30.) századik évfordulójára. Apostoli kezdeményezésének prófétai előrelátása megerősített abban, hogy megújítsuk az Egyház misszionáriusi elkötelezettségét, misszióját még inkább…
Urnatemető nyitvatartás Mindenszentek hetében
Urnatemető nyitvatartás (2019) Október 29. kedd: 9.00 – 12.00 és 15.30 – 18.30 Október 30. szerda: 9.00 – 12.00 és 15.30 – 18.30 Október 31. csütörtök: 9.00 – 18.30 November 1. péntek: 9.00 – 18.30 November 2. szombat: 9.00 – 12.00 November 3. vasárnap: 15.30 – 18.30 Urnatemetőnk egyéb napokon az alábbi rend szerint látogatható: ITT