Évközi 29. (Missziós) vasárnap C – Kiv 17,8-13; Lk 18,1-8
Állhatatosak vagyunk-e az imádságban?
Lukács evangélista bevezető mondata szerint Jézus példabeszéde arról szól, hogy „szüntelen kell imádkozni, és nem szabad belefáradni”. Az imádság nem olyan tevékenység, amely elkezdődik és befejeződik, hanem olyan szükségesség, mint az éltető lélegzetvétel, amely soha nem szakad meg. Az olvasmányból is kiderül, hogy az imádság élet-halál kérdése, mert ha Mózes imádkozik, a nép győzedelmeskedik, de ha abbahagyja az imádságot, a nép alulmarad a csatában.
Jézus egy tisztességtelen bíróval példálózik, aki nem akar foglalkozni az özvegyasszony ügyével, de végül mégis közbelép, nem együttérzésből, hanem csupán azért, hogy hagyja őt békén az asszony. Jézus ezzel nem azt akarja mondani, hogy meg kell puhítani Istent ahhoz, hogy megtegyen nekünk valamit. Példázatának középpontjában az igazságosság áll. Az imádságban sokszor azért folyamodunk az Istenhez, hogy szolgáltasson nekünk igazságot. 
Az özvegyasszony azoknak a szegényeknek a képviselője, akik az igazságtalanságok áldozatai. Négyszer fordul elő az igazságot tesz kifejezés. Jézus azt akarja mondani, hogy ha még az istentelen és embertelen bíró is hajlandó közbeavatkozni, akkor az Atya, aki a mi javunkat tartja szem előtt és törődik velünk, mennyivel inkább igazságot szolgáltat választottjainak, akik éjjel-nappal hozzá folyamodnak. De hozzáteszi: „Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?! Hiszünk-e Isten gondviselésében?
A hit és az imádság lényegileg kapcsolódik össze. A hit mértéke az imádság mértéke. Amilyen a hitünk, olyan az imádságunk. És fordítva is így van ez. Amilyen az imádságunk, olyan a hitünk. Tehát az imádság a hit forrása és ugyanakkor a hit jele. Az imádság annak a bizalomnak a legbensőbb megélése, amely a hit forrása és megvalósítója.
!Amikor Isten igazságszolgáltatását kérjük, akkor azt kell kérnünk, hogy tanítson meg minket Isten úgy helytállni, ahogy Jézus állt helyt a kereszten. Ez nem azt jelenti, hogy passzívan elszenvedjük az igazságtalanságot, hanem magunkra véve, nagyobb szeretettel győzzük le azt. Ahogyan Jézus számára a sötétség órája után felragyogott a feltámadás világossága, ugyanúgy mi is bízhatunk abban, hogy Isten képes mindent jóra fordítani.
Jézus azt is mondta, hogy az imádságba „nem szabad belefáradni”. Viszont a getszemáni kertben megtapasztalta, hogy „a lélek ugyan készséges, de a test erőtlen.” (Mt 26,41) És az imádságra is vonatkozik, amit Jézus az utolsó vacsorán minden tevékenységgel kapcsolatban mondott, hogy „Nálam nélkül semmit sem tehettek.” (Jn 15,5). Szent Pál vigasztal minket: „Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek, mert még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkoznunk.” (Róm 8,26). Ha jól akarunk imádkozni, akkor Jézust is kérnünk kell, hogy Ő is imádkozzon velünk, hogy amikor ítélő bíróként eljön, irgalmas szívvel szolgáltasson nekünk igazságot, és vegyen fel minket az ő Országába!