Január 2. – 1Jn 2,22-28; Jn 1,19-28 Megvan-e bennünk a készség az Istennel való együttműködésre és a Krisztus melletti tanúságtételre? A mai evangélium Keresztelő Jánost állítja elénk példaképnek, akiben egy Krisztusra mutató személyt ismerhetünk meg. Már akkor is az volt, amikor Mária látogatást tett Erzsébetnél: anyja méhében örvendezett az érkező Megváltónak. Aztán amikor fellépett a…
Szerző: pestiAdmin1
Újév – Szűz Mária, Isten anyja ünnepe – béke világnapja
Ferences közösségünk nevében Isten áldásában és örömében gazdag új esztendőt kívánunk mindenkinek! Január 1-én, Szűz Mária, Isten anyjának parancsolt ünnepén a szentmise 6.00, 7.00, 8.00, 9.00, 10.00, 11.00, 12.00, 17.00, 18.30, 20.00-kor kezdődik templomunkban. Őszentsége, Ferenc pápa üzenete a béke 53. világnapjára 2020. január 1. A béke mint a remény útja: Párbeszéd, megbékélés és ökológiai…
Január 1. Szűz Mária, Isten anyja (Újév)
Január 1. Szűz Máriának, Isten Anyjának ünnepe Szám 6,22-27; Gal 4,4-7; Lk 2,16-21 Megfelelő volt-e a tegnapi hálaadásunk, és van-e már a 2020. évre tervünk, amelyre Isten áldását kérjük? Ha tegnap a lelki számvetésünk alapján adtunk hálát Istennek, akkor jó volt az évzárásunk. Az pedig már fél siker, ha az idei évre sikerült tervet készítenünk, amelyre…
December 31. Karácsony nyolcadának 7. napja
December 31. – 1Jn 2,18-21; Jn 1,1-18 Milyen érzések és gondolatok vannak bennünk a polgári év utolsó napján? Sok múlik azon, hogyan zárjuk az óévet, és hogyan kezdjük az újat. Ne feledjük azt a két mondást, hogy „minden jó, ha a vége jó”, és „a jó kezdet – fél siker”! Év végén minden vállalkozásban számvetést…
Karácsonyi-újévi Mária köszöntő
A Belvárosi Ferences Kántorátus karácsonyi-újévi zenés áhítatot tart Szűz Mária tiszteletére 2019. december 31-én, szilveszter napján 16.15-től a Pesti Ferences Templomban. A hangverseny után 17 órakor kezdődik a hálaadó szentmise, melyben köszönetet mondunk az Úrnak az esztendő során kapott kegyelmeiért, ajándékaiért. Mindenkit szeretettel várunk.
December 30. Karácsony nyolcadának 6. napja
December 30. – 1Jn 2,12-17; Lk 2,36-40 Ápoljuk-e a hitünket és az Istennel való kapcsolatunkat? Anna prófétaasszony azért kapta azt a jutalmat, hogy jelen lehetett a templomban Jézus bemutatásakor, és megláthatta Jézust, a Megváltót, mert „Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal” és Jeruzsálem megváltására várt. Vannak, akik…
Hirdetés 2019. december 29.
Szent Család vasárnapja Karácsonytól újévig tartó ünnepi miserend ITT érhető el. Dec. 31-én 17 órakor kezdődik a hálaadó szentmise, utána pedig zárva lesz a templom. A szentmise előtt 16.15 órától a Belvárosi Ferences Kántorátus karácsonyi-újévi zenés áhítatot tart Szűz Mária tiszteletére. Teljes búcsút nyerhet az év utolsó napján az a hívő, aki áhítattal részt vesz a…
December 29. Szent Család vasárnapja
Szent Család vasárnapja – Kol 3,12-21; Mt 2,12-15; 19-23 Családunkban/közösségünkben Isten tetszése szerint élünk-e? Nem keressük-e önzően a saját boldogságunkat? A Teremtés Könyve szerint Isten az embert a maga képére, férfinak és nőnek, egymással való egységre teremtette. Jézus, aki földi életének legnagyobb részét családi keretek között töltötte, a leghitelesebb tanítást adja arról, hogy mi az…
Elsőpénteki nagykilenced
Lelki felkészülés az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra 2020. január-szeptember Alacoque Szent Margitnak a XVII. században Jézus 12 ígéretet tett. A nagykilenceddel kapcsolatos ígéret így szól: „Szívem határtalan irgalmasságában megígérem neked, hogy Szívem mindenható szeretete megadja a végső bűnbánat kegyelmét mindazoknak, akik kilenc egymás utáni hónap első péntekjén megáldoznak. Nem halnak meg kegyelem nélkül, se a…
December 28. Aprószentek
December 28. – Aprószentek – Mt 2,13-18 Imádkozzunk a meg nem született magzatokért, és azokért is, akik az abortuszok bűnrészesei voltak! Vezeklünk-e nemzetünkért? Karácsonykor azt ünnepeltük, hogy Isten jósága megjelent emberi világunkban. A mai evangéliumban pedig a legnagyobb emberi gonoszsággal kell szembesülnünk. Aprószentek ünnepén azokra az ártatlan betlehemi gyermekekre emlékezünk, akiket Jézus miatt öltek meg….