Nagyböjt 4. hete, szerda – Iz 49,8-15; Jn 5,17-30 † EVANGÉLIUM Szent János könyvéből (Jn 5,17-30) Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Az én Atyám szüntelenül munkálkodik, ugyanúgy munkálkodom én is.” E szavak hallatára a zsidók még inkább az életére törtek, mert nemcsak a szombati nyugalmat szegte meg, hanem Istent Atyjának mondta, és így…
Szerző: pestiAdmin1
Nagyböjt 4. hete, kedd – videóval
Minden nap az aktuális evangéliumról egy-egy videós elmélkedést teszünk közzé ITT. † EVANGÉLIUM Szent János könyvéből (Jn 5,1-16) A húsvéti ünnepekre Jézus fölment Jeruzsálembe. Volt Jeruzsálemben az úgynevezett Juh-kapu mellett egy fürdő, amelyet héberül Beteszdának neveztek. Öt oszlopcsarnoka volt, ahol nagyon sok beteg feküdt: vakok, sánták és bénák. Volt ott egy harmincnyolc éve beteg ember is….
Nagyböjt 4. hete, hétfő – videóval
Minden nap az aktuális evangéliumról egy-egy videós elmélkedést teszünk közzé ITT. † EVANGÉLIUM Szent János könyvéből (Jn 4,43-54) Egy alkalommal Jézus Szamariából Galileába ment. Jóllehet maga mondta, hogy a prófétának nincs becsülete saját hazájában, mégis, midőn Galileába érkezett, az ottaniak szívesen fogadták. Látták ugyanis mindazt, amit Jézus az ünnepek alkalmából Jeruzsálemben cselekedett, mert ők is ott…
Nagyböjt 4. vasárnapjának énekei
Nagyböjt 4. (laetare) vasárnapjának énekei – Belvárosi Ferences Kántorátus: Introitus: Laetare Jerusalem/ Vígadozzál Jeruzsálem Traktus: Akik az Úrban bíznak Communio: Jerusalem, quae aedificatur ut civitas / Jeruzsálem, míly nagy városnak épült J.S. Bach: A fényes Istenarcot
Nagyböjt 4. vasárnapja – videóval és a vasárnapi énekekkel
Minden nap az aktuális evangéliumról egy-egy videós elmélkedést teszünk közzé ITT. Nagyböjt 4. (laetare) vasárnapjának énekei a Belvárosi Ferences Kántorátus szolgálatával elérhetők ITT. † EVANGÉLIUM Szent János könyvéből (Jn 3,14-21) Abban az időben Jézus ezt mondta Nikodémusnak: „Ahogy Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, el ne…
Nagyböjt 3. hete, szombat – videóval
Minden nap az aktuális evangéliumról egy-egy videós elmélkedést teszünk közzé ITT. † EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből (Lk 18,9-14) Abban az időben az elbizakodottaknak, akik magukat igaznak tartották, másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta: „Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: »Istenem,…
Nagyböjt 3. hete, péntek – videóval
Minden nap az aktuális evangéliumról egy-egy videós elmélkedést teszünk közzé ITT. † EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből (Mk 12,28b-34) Abban az időben egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?” Jézus így válaszolt: „Ez az első: »Halld, Izrael! Az Úr a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből…
Nagyböjt 3. hete, csütörtök – videóval
Minden nap az aktuális evangéliumról egy-egy videós elmélkedést teszünk közzé ITT. † EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből (Lk 11,14-23) Egy alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta. Egyesek azonban azt mondták: „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Mások próbára akarták tenni, és…
Nagyböjt 3. hete, szerda – videóval
Minden nap az aktuális evangéliumról egy-egy videós elmélkedést teszünk közzé ITT. † EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből (Mt 5,17-19) A hegyi beszédben Jézus ezt mondta tanítványainak: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész…
Március 10. Nagyböjt 3. hete, szerda
Nagyböjt 3. hete, szerda – MTörv 4,1.5-9; Mt 5,17-19 Tudjuk-e, hogy mi a célja, a haszna és az eredménye annak, ha megtartjuk Isten parancsait? A mai evangéliumban Jézus kijelenti, hogy: „Nem megszüntetni jöttem a törvényt, hanem tökéletessé tenni.” Hogyan kell ezt értenünk? Sokan tévesen azt gondolják, hogy nincs szükségünk Isten útmutatásaira és parancsaira, mert az…