A templom elavult és igen energia-igényes világítási rendszerének 2019-ben megkezdett felújítása idén tovább folytatódik a mellékoltárok, és az orgona megvilágítás korszerűsítésével. A mostaniakat fénytechnikai szempontból alkalmasabb, és energia felhasználás szempontjából takarékosabb – digitálisan szabályozható – lámpatestekre kívánjuk cserélni. A korszerűsítés legfontosabb eredményei: A különböző templomi események (hétköznapi szentmise, ünnepi szentmise, esküvő, keresztelő, szentségimádás, keresztút, litánia, koncert,…
Kategória: Hirdetések
Hirdetés 2021. november 21.
Krisztus Király vasárnapja (szombat este:) Ma (szombat) este a szentmise után tartjuk a Gergely Ferenc emléksorozat ide záró-hangversenyét. Orgonál Deák László (templomunk orgonaművésze). A mai perselyadományokat (a Szent Erzsébet-napi gyűjtés keretében) a karitász javára fogjuk továbbítani. Az ehhez kapcsolódó püspökkari körlevél ITT olvasható. Elkészült a jövő évi misék előjegyzési könyve. A sekrestyében lehet felíratni a…
Szent Erzsébet-napi körlevél
Kedves Testvérek! A középkor egyik legnagyobb teológusától, Aquinói Szent Tamástól származó mondás szerint „az életszentség nem abban áll, hogy sokat tudunk, hanem a szentség titka azt jelenti, hogy sokat szeretünk.” Ma, amikor Árpád-házi Szent Erzsébet személyét és életpéldáját állítja elénk az Egyház, benne 800 év elteltével is Jézusnak egy olyan követőjét tisztelhetjük, aki Mestere példája…
Szentségimádás az Eucharisztikus Kongresszus kegyelmeiért hálát adva
Szeretettel hívunk mindenkit a következő világméretű szentségimádásra 2021. november 20-án (Krisztus Király vasárnapja előestéjén) 17.00 órára a Belvárosi (Pesti) Ferences Templomba, hogy egy órán keresztül dicsőítsük az Oltáriszentségben jelenlévő Jézust sok ezer emberrel együtt a világon! Kérjük, aki tud jönni és lehetősége is van rá, regisztráljon ITT.
Ferences Ifjúsági Lelkinap
Szeretettel várjuk a Ferences Ifjúsági Lelkinapra mindazokat a fiatalokat, akik nyitottak a ferences testvérekkel, nővérekkel és a Ferences Világi Rend tagjaival való találkozásra, beszélgetésre, velük való közös imádságra. Időpont: 2021. november 27. Helyszín: Budai Ferences Rendház (1024 Budapest, Margit körút 23) További részletek ITT; jelentkezési lehetőség: ITT Jelentkezési határidő: november 25.
Hirdetés 2021. november 14.
Évközi 33. vasárnap (szombat este:) Petrás Mária, a Magyar Művészeti Akadémia Akadémikusa, Liszt-díjas népi énekművészünk ad hangversenyt ma (nov. 13-án) este fél 8-tól „A reggeli imádságtól az esti imádságig” címmel. További részletek ITT. Elkészült a jövő évi misék előjegyzési könyve. Hétfőtől lehet az sekrestyében felíratni a szándékokat. Az idei Gergely Ferenc emléksorozat záró-hangversenye nov. 20-án,…
Nyílt nap a ferences rend iránt érdeklődőknek
A ferences rend iránt érdeklődő 16 és 40 év közötti férfiak számára nyílt napot hirdet, hogy az érdeklődők megismerhessék a szerzetesi élet belső erejét, örömeit, kihívásait. A nyílt nap 2021. december 4-én, szombaton a Margit körúti ferences rendházban lesz (Budapest, Margit körút 23). Jelentkezni a hivatas@ferencesek.hu e-mail címen lehet november 27-ig.
Nyílt nap a Frankában
Az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium nyílt napot tart 2021. november 13-án és december 11-én. Szeretettel várnak minden érdeklődőt.
Hirdetés 2021. november 7.
Évközi 32. vasárnap (szombat este:) Templomunk Kántorátusa a ma esti szentmisén Jacques de Wert miséjét énekli. A járványra való tekintettel Bíboros rendelkezése értelmében a mai naptól kötelező a maszk használata zárt térben, és az áldoztatás csak kézbe történhet! A nyugdíjas-klub alkalmai átmenetileg elmaradnak. November hónapban minden nap a 10 órai szentmisében elhunyt szeretteinkért imádkozunk. Megholtjainknak…
Petrás Mária: Napkeltétől napnyugtáig
A Csak tiszta forrásból sorozat keretében Petrás Mária Mária-énekekből és népi imádságokból válogat a Napkeltétől napnyugatig, a reggeli imádságtól az esti imádságig című zenés áhítata alkalmával nov. 13-án, jövő szombaton este fél 8-tól. Petrás Mária Liszt-, és Kossuth-díjas előadóművész, az olasz Katolikus Művészek Társaságának tagja, a Magyar Művészeti Akadémia akadémikusa. Az esemény a járványügyi szabályozásoknak…