Anthony Parankimalil indiai származású, Ruandában élő misszionárius atya tartotta a homíliát 2023. jún. 6-án a 11 órai szentmisében. Ezen eseményről már elérhetők weboldalunk galériájában a fényképek ITT. A fotókat Bucsi-Szabó Tünde készítette.
Kategória: Hirdetések
Hirdetés 2023. június 11.
Úrnapja (csak szombaton): Közös úrnapi körmenet lesz a belváros templomaival jún. 11-én, vasárnap, mely az Egyetemi templomból 9 órakor indul, majd a ferences templomunkban és a Szerviták terén imádkozva a Belvárosi Főplébánián közös szentmisével zárul. Ezért templomunkban Úrnapján nincs 9-kor és 10-kor szentmise. A körmeneten való részvételünk fontos hitvallás és üzenet is egyben a világ…
Úrnapi körmenet – miserend változás!!!
A belvárosi templomok az idei évben is közösen tartjuk a nagy úrnapi körmenetet 2023. június 11-én, vasárnap. Gyülekező 8.50-kor az Egyetemi Templom előtt, ahol az első állomás imádsága is zajlik. Innen jövünk a Ferences Templomba, majd a Szerviták terére, és végül negyedik állomásként a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomba érkezünk. Itt kerül sor az ünnepi szentmisére. Szeretettel…
Ferences Gyalogos Zarándoklat
„Békességet hagyok Rátok, az én békémet adom nektek” Ferences Gyalogos Zarándoklat a békéért, a papi, szerzetesi hivatásokért és a családokért Gyöngyös- Mátraszentimre- Mátraverebély-Szentkút 2023. aug. 13-15. Tarts velünk korodtól függetlenül, ha szeretnél befelé, felfelé, belülre és kívülre tekinteni szeretnél kimozdulni a hétköznapokból, miközben testedet-lelkedet megmozgatod egészségi állapotod megfelelő a kétnapi 20 km mátrai túrázáshoz szereted vagy…
Hirdetés 2023. június 4.
Szentháromság vasárnapja Közös úrnapi körmenet lesz a belváros templomaival jún. 11-én, jövő vasárnap, mely az Egyetemi templomból 9 órakor indul, a mi templomunkban és a Szerviták terén imádkozva a Belvárosi Főplébánián közös szentmisével zárul. Ezért templomunkban Úrnapján nem lesz 9-kor és 10-kor szentmise. A körmeneten való részvételünk fontos hitvallás és üzenet is egyben a világ…
Hirdetés 2023. május 28.
Pünkösd Pünkösdvasárnap 6-kor, 7-kor, 8-kor, 9-kor, 10-kor, 11-kor, 12-kor, 17-kor, 18.30-kor és 20-kor vannak szentmisék. Gyóntatás: 8-12 és 16-19 óra között. Pünkösdhétfőn 6-kor, 8-kor, 10-kor, 11-kor és este fél 7-kor lesznek a szentmisék templomunkban. Idén is közös úrnapi körmenet lesz a belváros templomaival jún. 11-én, mely az Egyetemi templomból 9 órakor indul, a mi templomunkban…
Hirdetés 2023. május 21.
Urunk Mennybemenetele Hálásan köszönjük a Kedves Testvérek bőkezű adományait a múlt heti ferences növendékek támogatására rendezett gyűjtéssel kapcsolatban. Ferences Rendtartományunk vezetésének döntése alapján Kázmér atya Szegeden, Damján atya pedig a Tövis utcában teljesít szolgálatot augusztustól. A templomigazgató Peregrin atya lesz, és Benedek atya is a helyi közösségünket fogja majd erősíteni. A ferences szerzetesség iránt…
Köszönet a portalanításra adott adományokért
Hálásan mondunk köszönetet minden adakozónak, aki kisebb vagy nagyobb összeggel segítette, hogy megvalósulhasson a TEMPLOM FŐOLTÁRÁNAK és MELLÉKOLTÁRAINAK PORTALANÍTÁSA, a SZOBROK SZAKSZERŰ KEZELÉSE! A hívek nagylelkűségének köszönhetően ÖSSZEGYŰLT A SZÜKSÉGES PÉNZ! Deo gratias! – Istennek legyen hála! A munkálatok fotói ITT
Megkezdődött a főoltár portalanítása
A belváros közepén álló templomunk a környék hatalmas forgalma miatt nagyon porosodik, ami legjobban a templom magasabban levő szobrain, oltárain figyelhető meg. Templomunk főoltárának és mellékoltáraink portalanítása és a szobrok szakszerű kezelésének munkája 2023. május 15-én, hétfőn MEGKEZDŐDÖTT. A hosszú évek alatt összegyűlt port 10 méter magas állványról, speciális, hosszú csővel felszerelt porszívó segítségével távolítják…
Nyílt nap a ferences rend iránt érdeklődőknek
A ferences rend iránt érdeklődő 16 és 35 év közötti férfiak számára nyílt napot hirdet, hogy az érdeklődők megismerhessék a szerzetesi élet belső erejét, örömeit, kihívásait. A nyílt nap 2023. május 27-én, szombaton a pasaréti ferences rendházban lesz (Budapest, Pasaréti út 137.). Jelentkezni a hivatas@ferencesek.hu e-mail címen lehet május 23-ig.