Évközi 12. hét, hétfő – Mt 7,1-5 Hogyan alkotunk véleményt embertársainkról? A gonosz mindig a rosszra irányítja a figyelmet. Vele szemben Jézus viszont azt mondja, hogy: „a mennyek országa hasonlít a kereskedőhöz…, aki igazgyöngyöt keresett” (Mt 13,45). Jézus nem azt helyteleníti, hogy véleményt alkotunk a bennünket körülvevő emberekről, illetve dolgokról. Ő azt kívánja, hogy tudjunk…
Kategória: Ágoston atya napi homíliái
Június 19. Úrnapja
Úrnapja, Krisztus Szent Testének és Vérének ünnepe Lk 9,11-17 Hol keresünk testi-lelki felüdülést? Ebben az évben Krisztus Szent Testének és Vérének ünnepén Lukács evangéliumából olvassuk fel a kenyérszaporítás csodáját. Ezt ő úgy írja le, mint az Eucharisztia adásának az előképét. Jézus áldást mond, majd megtöri a kenyeret. Olyasmit tesz, amit később az utolsó vacsorán, vagy…
Június 18. Évközi 11. hét, szombat
Évközi 11. hét, szombat – Mt 6,24-34 Mire használjuk anyagi javainkat? Jézus azt mondja, hogy ezen a világon két úr van. Az egyik Isten, a másikat pedig mammonnak nevezi, amely minden olyan dolog lehet, amelyet Istennek elébe helyezhetünk (pl. pénz, vagyon, anyagi jólét, gazdagság, stb.). Figyelmeztet minket, hogy a mammon éppen olyan kizárólagos szolgálatot követel,…
Június 17. Évközi 11. hét, péntek
Évközi 11. hét, péntek – Mt 6,19-23 Mennyire értékes az életünk? Aki igazán értékes életet akar élni, az értékes célokat tűz ki maga elé, és céljai eléréséhez megfelelő eszközöket választ. A célok között felállítható bizonyos értékrendi sorrend is, de minden célnak akkor van igazán értéke, ha személyekhez kapcsolódnak. Mert mindennek és mindenkinek nemcsak önmagában vett…
Június 14. Évközi 11. hét, kedd
Évközi 11. hét, kedd – Mt 5,43-48 Hogyan lehet, és miért érdemes szeretnünk azokat, akik üldöznek minket és rosszat akarnak nekünk? Jézusnak nem az a legnehezebben teljesíthető parancsa, hogy: „Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket”! Ennél nehezebb a szeretet általános parancsa, mert több figyelmességet és tapintatot igényel. Nagyon fontos vigyáznunk, mert helytelenül, önzően…
Június 13. Páduai Szent Antal
Június 13. Páduai Szent Antal – Mk 16,15-20 Nem vagyunk-e kicsinyhitűek? A mai evangéliumi részlet Márk evangéliumának abból a 12 verséből való, amelyet a márki közösség (az evangélista által elmondottakra emlékezve) a 2. századfordulón fűzött az eredeti evangéliumhoz. Ezek a versek már az őskeresztény Egyház missziós sikereiről is szólnak. A hitről tanúskodó 5 jel felsorolása…
Június 12. Szentháromság vasárnapja
Szentháromság vasárnapja – Jn 16,12-15 Eltölt-e minket örömmel és hálával, hogy Isten nemcsak feltárta előttünk legszemélyesebb életét, hanem kész fölvenni minket legbensőbb életébe? Jézus egyszer sem mondta ki azt a szót, hogy Szentháromság. De sokszor beszélt az Atyáról, és arról, hogy Ő az Atyával egylényegű. A mai evangéliumi részletben mondja, hogy: „Minden, ami Atyámé, enyém…
Június 11. Szent Barnabás apostol
Június.11. Szent Barnabás apostol ApCsel 11,21-26, 13,1-3; Mt 10,7-13 Felismertük-e és igyekszünk-e teljesíteni Istentől kapott küldetésünket? A ma ünnepelt Szent Barnabás nem tartozott a tizenkét apostol közé. Azonban ő az elsők között keresztelkedett meg, és egyike volt azoknak, akik tevékenyen részt vettek a fiatal Egyház életében. Először Antiochiába küldték, hogy legyen az erősödő közösség gondozója,…
Június 9. Jézus, az örök főpap
A mi Urunk, Jézus Krisztus, az örök főpap Zsid 10,11-23; Lk 22,14-20 2012. évtől ünnep, XVI. Benedek pápa kívánságára A Zsidókhoz írt levél Jézus közvetítő szerepét ahhoz a hivatáshoz hasonlítja, amelyet az Ószövetségben a szomszédos népek minden vallása ismert. A pap közvetítő Isten és az emberek között (latinul a pap pontifex, ami azt jelenti, hogy…
Június 8. Évközi 10. hét, szerda
Évközi 10. hét, szerda – Mt 5,17-19 Tudjuk-e, hogyan lehet megtartani Isten törvényeit? Hogyan értsük Jézus szavait, hogy Ő nem megszüntetni jött a törvényt, hanem tökéletessé tenni? Mit jelent az, hogy nem veszhet el a törvényből egy „i” betű, sőt egy vesszőcske sem? Miért nem lehet egyet sem eltörölni a törvények közül? Ahogyan Pál apostol…