Évközi 13. hét, szerda – Mt 8, 28-34 Mi az oka és következménye az ördögtől való megszállottságnak? Hogyan lehet megszabadulni tőle? A mai evangéliumi részletben Máté megjegyzi, hogy az ördögtől megszállott emberek „Már annyira elvadultak, hogy senki sem mert arra járni.” Tehát ön- és közveszélyessé váltak. Még a kiűzetésükre vonatkozó kérésükben is a pusztulásra ítéltségük…
Kategória: Ágoston atya napi homíliái
Július 4. Évközi 13. hét, kedd
Évközi 13. hét, kedd – Mt 8,23-27 Hogyan viselkedünk, illetve mit teszünk válsághelyzetekben? Amikor az Evangéliumnak a tengeri viharokról szóló beszámolóit olvassuk, lehet, hogy életünknek talán a legbékésebb időszakát éljük. De éppen ilyenkor szükséges a viharos történeteknek (krízis-helyzeteknek) az általános tanulságát levonnunk és megjegyeznünk. Aki tengerre száll, vagy akár csak egy csónaktúrára indul, az készüljön…
Július 3. Szent Tamás apostol
Július 3. Szent Tamás apostol – Jn 20,24-29 Hiszünk-e Isten szeretetében? Tanúságot teszünk-e róla? Tamás apostol nem fogadta el társai tanúságtételét. Nem hitte el, hogy Jézus valóban föltámadt és él. Pedig a látás és tapintás nem lehet mindenkinek az osztályrésze. Jézus kijelentése szerint, akik nem látnak, hanem csak a hallás (az igehirdetés által) hisznek, azok…
Július 2. Évközi 13. vasárnap
Évközi 13. vasárnap A – Mt 10,37-42 Elfogadjuk-e, hogy akkor szeretjük helyesen legközelebbi hozzátartozóinkat (illetve magunkat is), ha Jézus Krisztust mindenkinél jobban szeretjük? Nehéz megérteni Jézusnak azt a kijelentését, hogy: „Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám”. Még nehezebb, ha ugyanezt Lukács evangéliumában Jézus a „jobban szereti” kifejezés helyett azt mondja,…
Július 1. Évközi 12. hét, szombat
12. hét, szombat – Mt 8,5-11 Milyen lelkülettel mondjuk szentmiséinkben szentáldozás előtt az egykori kafarnaumi százados szavait? Bárcsak hasonló hittel, ugyanakkor megilletődöttséggel mondanánk minden szentáldozás előtt az egykori kafarnaumi százados szavait, amelyeken Jézus „elcsodálkozott” és azt mondta, hogy „ekkora hitet senkinél sem találtam Izraelben”. A gyakori használat miatt is indokolt megvizsgálnunk, nehogy megkopottá váljanak (vagy…
Június 30. Évközi 12. hét, péntek
Évközi 12. hét, péntek – Mt 8,1-4 Milyenek a kérő imáink? A kérő ima az Isten iránti bizalom jele. A mai evangéliumban szereplő leprás beteg Jézus előtti leborulása az ő akaratában való megnyugvását fejezte ki. Jézusra bízta, hogy megtisztítja-e: „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem.” Bízott abban, hogy Jézus jobban tudja, hogy mi szolgál javára. Hitvallására…
Július 29. Szent Péter és Szent Pál apostol
Június 29. Péter és Pál apostolok ünnepe ApCsel 12,1-11; 2Tim4,6-817-18; Mt 16,13-19 z a nap megtanít minket arra, hogy nemcsak az életünk, hanem a halálunk is szeretteink üdvösségét szolgálja? Péter és Pál apostolok halála napját kezdettől fogva mint közös megdicsőülésüket, győzelemként ünnepeljük. Az ő haláluk nyereség nekik, mert a jó harcot megharcolták, a pályát végigfutották,…
Június 28. Évközi 12. hét, szerda
Évközi 12. hét, szerda – Mt 7,15-20 Szerintünk melyek az igazi keresztény ember ismertető jegyei? Jézus figyelmeztetése nekünk is szól: „Óvakodjatok a hamis prófétáktól!” Jézus megadta a jelet a felismerésükre: „Gyümölcseikről ismeritek fel őket.” Az újszövetségi Szentírás alapján egészen pontosan meghatározhatjuk, hogy melyek a Lélek gyümölcsei, amelyek sokféle erényben bontakoznak ki. „A Lélek gyümölcse…: szeretet,…
Június 27. Szent László király
Június 27. Szent László király – Miben lehet példaképünk? László annak a Vazulnak az unokája, akit István király megvakíttatott. Imre herceg halála után ugyanis Vazul (aki Géza fejedelem Mihály nevű fivérének a fia volt), merényletet kísérelt meg a 60. évén túl levő, betegeskedő István király ellen. István királyunk hozzájárult, hogy Vazul három fia (András, Béla…
Június 26. Évközi 12. hét, hétfő
Évközi 12. hét, hétfő – Mt 7,1-5 Hogyan alkotunk véleményt embertársainkról? A gonosz mindig a rosszra irányítja a figyelmet… Jézus viszont azt mondja, hogy: „a mennyek országa hasonlít a kereskedőhöz…, aki igazgyöngyöt keresett” (Mt 13,45). A jót érdemes keresni. Jézus nem azt helyteleníti, hogy véleményt alkotunk a bennünket körülvevő emberekről, illetve dolgokról. Ő azt kívánja,…