Húsvét 7. hete, csütörtök – Jn 17,20-26 Mit teszünk azért, hogy megvalósuljon az az egység, amelyért Jézus az utolsó vacsorán imádkozott? Időről időre, újra és újra mindenki az egység és az összefogás szükségességét hangoztatja. Ennek ellenére még a Krisztusban hívők között is nehezen valósul meg az egység. Legfeljebb abban tudnak az emberek egy ideig egységesek…
Szerző: pestiAdmin1
Kikapcsolódás, testi-lelki feltöltődés – Balakat 2022
Pihenésre vágysz a hosszú év után? Szívesen kikapcsolódnál a magyar tenger partján? Szeretnél feltöltődni testben és lélekben a nyár elején? Gyere el a BALAKATra június 23 és 26. között! Immáron 5 éve rendezzük meg folyamatosan minden év júniusának utolsó hétvégéjén Balatonfűzfőn az 50 órás ifjúsági szentségimádási hétvégét, a Balakatot. Isten kegyelméből a rendezvény híre futótűzként…
Június 1. Húsvét 7. hete, szerda
Húsvét 7. hete, szerda – ApCsel 20,28-38; Jn 17,11-19 Kik azok, akik „nem a világból valók”? Jézus úgy imádkozott az ő követőiért, mint akik ebben a világban élnek, de „nem a világból valók”. Egyedül Istenről lehet azt mondani, hogy nem ebből a világból való. Aztán azokról szokták még mondani, hogy nem ebben a világban élnek,…
Május 31. Húsvét 7. hete, kedd
Húsvét 7. hete, kedd – ApCsel 20,17-27; Jn 17,1-11 Igyekszünk-e teljesíteni az Istentől ránk bízott feladatunkat? Jézus búcsúbeszéde után a mai és a következő napok evangéliumaiban Jézus főpapi imáját olvassuk. Jézus az apostolok előtt feltárta, hogy milyen küldetést kapott az Atyától: „Te hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy mindenkinek, akit neki adtál, örök életet…
Május 29. Urunk mennybemenetele
Urunk mennybemenetele – ApCsel 1,1-11; Zsid 9,24-28, 10,19-23; Lk 24,46-53 Segítjük-e egymást abban, hogy otthonra, közösségre találjunk már itt a földön és majd a mennyben is? Föltámadásával Jézus már nem a földi életét folytatta, hanem Isten világában él. Megjelenései tulajdonképpen csodák voltak. Mennybemenetele ezeknek a csodáknak az utolsó alkalma. Az a körülmény, hogy közben felhő takarta…
Hirdetés 2022. május 29.
Urunk mennybemenetele Jótékonysági hangversenyt rendezünk a Kárpátaljai Ferences Misszió javára ma (szombat) este fél 8-tól. A hangversenyen Bach művei hangzanak el. Közreműködik Kalló Zsolt Liszt-díjas, Érdemes Művész barokk hegedűn és Kecskés Mónika csembalón. További részletek ITT. Török Csaba atya gondolataival, imáival 9 napon át készülhetünk pünkösd ünnepére. A Szentlélek váró imakilenced megtalálható ITT. A jövő…
Szentlélek váró kilenced – 2022
Török Csaba atya gondolataival, imáival 9 napon át készülhetünk pünkösd ünnepére. A Szentlélek kétezer esztendővel ezelőtt leszállt az apostolokra, és gyökeresen átalakította a szívüket. Így beteljesült Jézus ígérete: „Amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra. (…) Megdicsőít engem, mert az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek” (Jn 16,13–14) . Erő,…
Május 25. Húsvét 6. hete, szerda
Húsvét 6. hete, szerda – Jn 16,12-15 Hogyan növekedhetünk Isten ismeretében és szeretetében? Jézusnak az a kijelentése, hogy „Még sok mondanivalóm volna nektek, de nem vagytok hozzá elég erősek. Amikor azonban eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet titeket a teljes igazságra”, azt jelenti, hogy a Szentlélek a világ végéig állandóan végzi megvilágosító és megszentelő…
Május 24. Szent Ferenc Assisi bazilikájának felszentelési évfordulója
Május 24. Az Assisi Szent Ferenc bazilika fölszentelése Jel 21,1-5; Jn 10,22-30 Számunkra melyek Jézus legfontosabb tanításai? Ferenc testvér 1226. október 3-án este költözött az örökkévalóságba. Már másfél év múlva szentté avatták. A tiszteletére Assisiben épített templom alapkövét rögtön a szentté avatást követő napon (1228. május 28-án) IX. Gergely pápa helyezte el. Az építkezés aztán…
Május 22. Húsvét 6. vasárnapja
Húsvét 6. vasárnapja – Jn 14,23-29 Hogyan lehetünk otthon a világban? Amikor az utolsó vacsorán Jézus búcsúzik övéitől, nem a hamarosan rá váró kínokra gondol, hanem tanítványait bátorítja és vigasztalja, hogy ne féljenek és ne szomorkodjanak. Azt mondta, hogy: „Nem hagylak árván benneteket, hanem visszajövök hozzátok” (Jn 14,18). Jézus tudja, hogy az ember szívében a…