Húsvét II. vasárnapja (Irgalmasság vasárnapja) Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe az idei évben ápr. 9-én, holnap lesz a liturgikus előírásoknak megfelelően. A szentmisék reggel 6-kor, 8-kor, 10-kor, 11-kor és este fél 7-kor lesznek. Templomunk Greccio énekegyüttese szolgál ápr. 14-én, szombaton, az esti fél 7-es szentmisén. Többszólamú reneszánsz tételek és gregorián énekek segítik imádságunkat. A Gergely Ferenc emléksorozat…
Szerző: pestiAdmin1
Április 8. Húsvét 2. vasárnapja
Húsvét 2. „irgalmasság” vasárnapja – B. – Jn 20,19-31 Értékeljük-e (elfogadjuk-e) Isten irgalmas szeretetét, és ennek következtében eltölt-e minket Krisztus békéje? Amikor Jézus megjelent tanítványainak, úgy köszöntötte őket, ahogyan minden nap szokásban volt (és ahogy ma is használják): „Salóm aléhem!” = „Békesség nektek!” De megismételte, és ezzel különös nyomatékot adott neki. Jézus meg akarta őket…
Fassang László egyházzenei áhítata – április 14.
2018. április 14-én, szombaton 19.30 órától Fassang László orgonaművész (a párizsi Conservatoire és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanárának) hangversenye nyitja meg az idei In Memoriam Gergely Ferenc sorozatot. Előadásában válogatás J.S. Bach Lipcsei orgonakoráljaiból, és a koráltémákra készült improvizációk hangzanak el. Az elmélkedéseket: P. Hesz Dénes OFM tartja. A Gergely Ferenc emléksorozat következő…
Április 7. Szombat húsvét nyolcadában
Szombat Húsvét hetében – ApCsel 4, 13-21; Mk 16, 9-15 Mi az alapja Krisztus feltámadásába vetett hitünknek? Korunk bibliakutatói gyakorlatilag egyöntetűen úgy vélik, hogy a ma felolvasott evangéliumi részletet már nem Márk evangélista írta, hanem az első és második század keresztényei írták hozzá, mert úgy vélték, hogy Márknak így kellett volna befejezni az evangéliumát. Furcsának…
Április 5. Csütörtök húsvét nyolcadában
Csütörtök Húsvét hetében – Lk 24, 35-48 – Eltölt-e minket Krisztus békéje, és békességszerzők vagyunk-e környezetünkben? Jézus halálakor nagy zavar keletkezett a tanítványok „fejében” és lelkében. Teljesen megbénította őket a félelem, sőt a rettegés. Megbénította emlékezetüket is. Megfeledkeztek arról, hogy Jézus nemcsak a halálát, hanem a föltámadását is megjövendölte. Elveszítették cselekvő-képességüket, és gátolta őket Jézus…
Gyalogos zarándoklat Csíksomlyóra
A Pesti Ferences Templomból 2018. április 10-én, kedden a 10 órai szentmise áldásával indul a gyalogos zarándoklat a Csíksomlyói Ferences Kegytemplomhoz. A pünkösdi búcsúra több kisebb zarándokcsoport is vállalja azt a hosszú és fárasztó utat, mely lelki megújulást ad, és segít a nehéz döntésekhez szükséges megtisztult látásban. A Szentkúti Szűzanya és a Turul csoport a…
Április 4. Szerda húsvét nyolcadában
Szerda húsvét hetében – Lk 24, 13-35 – Van-e személyes tapasztalatunk Istenről? Elengedhetetlenül szükséges, hogy személyesen megtapasztaljuk Isten létét. Ha csak mások tanúságtételére alapozzuk hitünket, kiszolgáltatjuk magunkat a hitetlenség kísértésének. Ezért ezekben a húsvét utáni hetekben érdemes megfigyelnünk, mik voltak az akadályai annak, hogy feltámadása után felismerjék Krisztust azok, akik halála előtt közeli ismerősei voltak,…
Április 3. Kedd húsvét nyolcadában
Húsvétkedd – Jn 20, 11-18 – Életünkben egyre élőbbé („személyesebbé”) vált-e Istennel való kapcsolatunk? Jézus a „búcsúbeszédében” tárta fel, hogy ahogyan az Atya szereti őt, és ő szereti az Atyát, úgy szeret minket is, és azt az „új” parancsot adta nekünk, hogy (Jn 13,34) „Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást!” Nem sokkal…
Április 2. Húsvéthétfő
Húsvéthétfő – ApCsel 2,14. 22-33; Mt28,8-15 Mennyire befolyásolja döntéseinket, cselekedeteinket és kapcsolatainkat a föltámadott Krisztusba vetett hit? Húsvét napja után Jeruzsálemben mintha semmi sem változott volna. A főtanács tagjai változatlanul féltek Jézustól és a néptől. Mindenáron szerették volna megtartani hatalmukat, ezért igyekeztek elterelni a figyelmet arról az előttük is nyilvánvaló tényről, hogy Jézus feltámadt, és…
Krisztus föltámadt!
Krisztus föltámadt, alleluja! – Valóban föltámadt, alleluja! Ferences közösségünk minden tagjának nevében Krisztus föltámadásának örömében megélt szent húsvétot kívánunk az alkalmi és a rendszeres böngészőinknek és kedves családtagjaitoknak! A Mindenható Isten jutalmazza meg mindazokat, akik Krisztus halálának és feltámadásának méltó megünnepléséhez hozzájárultak: akik virágok hozatalával vagy más adományaikkal támogatták templomunkat, akik a Szent Sír előkészítésében…