December 18. – Jer 23, 5-8; Mt 1, 18-24 A Biblia szerinti igaz emberek vagyunk-e, mint Szent József? Egyáltalán tudjuk-e, mit jelent az, hogy igaz ember? A mai evangéliumi részletben azt olvastuk, hogy József igaz ember volt, nem akarta megszégyeníteni Máriát. – Az igaz ember tud titkot tartani, amikor a másik becsületéről van szó. Ő…
Szerző: pestiAdmin1
December 17. Advent 3. hete, hétfő
December 17. – Ter 49,2. 8-10, Mt 1,1-17 Tudjuk-e már, hogy bennünk milyen akadályai vannak az Úr jövetelének és befogadásának? A tegnapi nap, az öröm vasárnapja, az adventi időszak fordulópontja. Szembe kellett néznünk azzal, hogy mennyire tölti be életünket az öröm. Ha pedig életünk alapérzése nem az öröm, akkor meg kellett vizsgálnunk, hogy mi az…
Ünnepi miserend – karácsonytól újévig
december 24. hétfő 06.00 roráte szentmise 08.00 szentmise, gyóntatás 10.00 szentmise, gyóntatás 11.00 szentmise, gyóntatás 12.00-22.30 zárva a templom – nincs szentmise, nincs gyóntatás 15.00 Betlehemes a Szent Ferenc teremben a Kecskés Együttes előadásában 23.00 karácsonyi orgona hangverseny – Deák László orgonaművész (nincs gyóntatás) 23.50 többszólamú geneológia majd Martirológium 24.00 éjféli szentmise (mise alatt nincs…
Hirdetés 2018. december 16.
Advent III. vasárnapja (szombat este): Ma este fél 8-tól Vivaldi: Gloria című műve hangzik fel templomunkban a Liszt Ferenc Kórus előadásában. A korábbi évekhez hasonlóan idén is szívesen fogadunk cserepes cikláment vagy pénzbeni adományokat a templomi Betlehem virágdíszítéséhez. Hálásan köszönjük az eddig felajánlott adományokat és virágokat. A karácsonyi miserend részletei már megtekinthető ITT. Barsi Balázs…
December 16. Advent 3. vasárnapja
Adv. 3. vas.- C. – Szof 3, 14-18, Fil 4, 4-7, Lk 3, 10-18 Örömteli-e az életünk? A kereszténység az öröm vallása. Ha valakinek az alaphangulatára nem az öröm jellemző, annak sürgősen meg kell vizsgálnia a lelkiismeretét, hogy megtudja, mi az oka örömtelenségének. Szent Ferenc atyánk szerint, aki szomorú, az tartson őszinte bűnbánatot és gyónjon…
December 15. Advent 2. hete, szombat
Advent 2. hete, szombat – Sir 48,1-4. 9-11; Mt 17,10-13. Követjük-e Keresztelő Szent Jánosnak és Jézusnak a megtérésre való felszólítását? A prófétai jövendölések alapján a vallásos zsidók a mai napig abban a hitben élnek, hogy a Messiás eljövetelének egyik biztos és nélkülözhetetlen külső jele az lesz, hogy előtte látható módon újra eljön Illés próféta. Hallhattuk,…
December 13. Advent 2. hete, csütörtök
Advent 2. hete, csütörtök – Mt 11, 11-15 – Készek vagyunk-e áldozatok vállalására a mennyek országáért? Érthető, ha nem értjük Jézus kijelentését, hogy a mennyek országát az erőszakosok szerzik meg. Emlékszünk arra, hogy a szelídeket nevezte boldogoknak, mert ők öröklik a földet = az ígéret földjét: a mennyek országát. Hogyan kell Jézus kijelentését érteni? !…
December 12. Advent 2. hete, szerda
Advent 2. hete, szerda – Iz 40,25-30; Mt 11,25-31 Mit teszünk akkor, amikor belefáradunk a szeretet tetteibe? Ismerjük el, hogy életünk sokszor állandó lótás-futás, amely a karácsony közeledtével talán még fokozódik is. Bizony, belefáradhatunk még a jótettekbe, a szeretet cselekedeteibe is. Habár jól tudjuk, hogy a türelmetlenség = szeretethiány, sokszor úgy érezzük, nincs elég türelmünk…
December 11. Advent 2. hete, kedd
Advent 2. hete, kedd – Iz 40, 1-11; Mt 18, 12-14 Tudjuk-e, hogy Isten milyen karácsonyi ajándékot ad nekünk? Mi milyen ajándékot adunk Istennek? Jézus mindnyájunkhoz intézi a kérdést: Ti mit gondoltok arról a pásztorról, aki jobban örül annak, hogy a bódító füvek nyomában elkóborolt egyetlen kerge birkája engedi magát megtalálni, mint az el nem…
December 10. Advent 2. hete, hétfő
Advent 2. hete, hétfő – Iz 35,1-10; Lk 5, 17-26 Karácsonyra milyen ajándékot készítünk Istennek és szeretteinknek? És Istentől milyen ajándékot várunk? A mai szentírási részek az ajándékozásról szólnak. Isten minden emberi elképzelést meghaladó módon megjutalmazza azokat, akik bíznak benne. A babiloni fogság idején a zsidó nép számára Isten legnagyobb ajándéka az az ígéret volt,…