Advent 2. hete, szerda – Iz 40,25-30; Mt 11,25-31
Mit teszünk akkor, amikor belefáradunk a szeretet tetteibe?
Ismerjük el, hogy életünk sokszor állandó lótás-futás, amely a karácsony közeledtével talán még fokozódik is. Bizony, belefáradhatunk még a jótettekbe, a szeretet cselekedeteibe is. Habár jól tudjuk, hogy a türelmetlenség = szeretethiány, sokszor úgy érezzük, nincs elég türelmünk még azokhoz sem, akiket pedig a legjobban szeretnénk szeretni. Ha túl sok a dolgunk, akkor legkönnyebben az Istennel kapcsolatos kötelességeinket: a vasárnapi szentmisét és a napi imádságot hanyagoljuk el. Talán nem hagyjuk el, de hiányzik a személyes odaadás, együttlét és a figyelem. Pedig éppen ez által kapnánk új erőre.
A mai olvasmányban Izaiás prófétától azt hallottuk, hogy Isten erőt ad a fáradtaknak, gyámolítja a kimerültet. Akik az Úrban bíznak, azok új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, de nem fáradnak ki, járnak-kelnek, de nem lankadnak el. Melyikünk ne kívánkozna erre?
A mai evangéliumi részben Jézus a fáradtakat, a kimerülteket, a terhek alatt görnyedőket hívja, azzal az ígérettel, hogy felüdíti őket, hogy édessé és könnyűvé teszi a terheiket. Nem csupán pillanatnyi felfrissülést és rövid pihenőt ígér, hanem olyan erőforrást, amely tartós, állandó. Hogyan is történik mindez, és mi ennek a titka? Jézus azt mondja, hogy tanuljatok tőlem! És a saját igáját és terhét állítja elénk példaképnek: Az én igám édes, és az én terhem könnyű. Jézus számára azért lett édes és könnyű az iga és a teher, mert az Atya szeretetéért és irántunk való szeretetből vállalta a keresztet és a kínhalált. A szeretet adott neki erőt, ez tette számára édessé a terhet. Jézus a keresztség és a hit által részesít minket legbensőbb szeretet-életében. Ebből táplálkozik a szentek szívének világot legyőző ereje, amely szelídségben, alázatban és a lélek nyugalmában nyilvánul meg.
Aki megismeri és elfogadja Jézus irántunk való szeretetét, vagyis akiben igazi hit és szeretet él, az nem akar megszökni a feladatoktól, hanem éppen a világba való küldetésre kap erőt és lendületet, ha kell, a vértanúságig. Kérjük Istentől az isteni erények, vagyis az igaz hit, biztos remény és tökéletes szeretet ajándékát, hogy sose kényszerűségből, belefáradva, vagy egyenesen lázadozva hordozzuk terheinket és keresztjeinket, hanem szeretetből, mindig szívesen és örömmel vállaljuk, mint Isten akaratának a teljesítését.
Természetesen szabad elfáradni, és szükségképpen el is fáradunk. Jézus is el tudott fáradni. ! Aki estére nem fárad el, az szégyellje magát! Ilyenkor az Atya is azt akarja, hogy pihenjünk. De kérjük Isten segítségét, hogy a szeretetünk soha ne szűnjön meg, a szeretet tetteit soha ne unjuk meg, és így találjon minket az Ő érkezése, nemcsak karácsonykor, hanem életünk minden napján, és majd életünk végén is!