Török Csaba atya gondolataival, imáival 9 napon át készülhetünk pünkösd ünnepére. A Szentlélek kétezer esztendővel ezelőtt leszállt az apostolokra, és gyökeresen átalakította a szívüket. Így beteljesült Jézus ígérete: „Amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra. (…) Megdicsőít engem, mert az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek” (Jn 16,13–14) . Erő,…
Szerző: pestiAdmin1
Június 8. Húsvét 7. hete, szombat
Húsvét 7. hete, szombat – Jn 21,20-25 Teljesítjük-e Jézus felszólítását, hogy „Kövess engem!” A tegnapi evangéliumi részletben Jézus előre jelezte, hogy Péter apostol szenvedéssel és kereszthalállal fogja megdicsőíteni Istent. A mai szakasz pedig Szent János apostol sorsáról szól, akiről a tanítványok körében a magas életkora miatt elterjedt az a vélemény, hogy nem fog meghalni. A…
Szentlélek váró kilenced – 8. nap
Török Csaba atya gondolataival, imáival 9 napon át készülhetünk pünkösd ünnepére. A Szentlélek kétezer esztendővel ezelőtt leszállt az apostolokra, és gyökeresen átalakította a szívüket. Így beteljesült Jézus ígérete: „Amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra. (…) Megdicsőít engem, mert az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek” (Jn 16,13–14) . Erő,…
Június 7. Húsvét 7. hete, péntek
Húsvét 7. hete, péntek – ApCsel 25,13-21; Jn 21,15-19 Hogyan/mennyire működünk együtt a Szentlélekkel? Azzal kezdtük ezt a hetet, hogy a Szentlélek nélkül semmire nem megyünk. Ezért a legfontosabb, hogy Vele együttműködjünk. Ha ebben állhatatosak maradunk, akkor okosságot és erőt kapunk, hogy helyes célokat tűzzünk ki, aztán sohase feledjük a célt, és mindent a cél…
Az MKPK gyűjtést hirdetett a Srí Lanka-i tragédia érintettjeinek megsegítésére
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megrendülten értesült a húsvétvasárnap, április 21-én Srí Lankán történt terrorcselekmények híréről, és együttérzését fejezi ki az áldozatok hozzátartozói felé. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsa arról döntött, hogy június 9-ig, pünkösdvasárnapig bezárólag gyűjtést hirdet testvéreink megsegítésére és a károsodást szenvedett templomok helyreállításának támogatására az alábbi bankszámlaszámon keresztül: Magyar Katolikus…
Szentlélek váró kilenced – 7. nap
Török Csaba atya gondolataival, imáival 9 napon át készülhetünk pünkösd ünnepére. A Szentlélek kétezer esztendővel ezelőtt leszállt az apostolokra, és gyökeresen átalakította a szívüket. Így beteljesült Jézus ígérete: „Amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra. (…) Megdicsőít engem, mert az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek” (Jn 16,13–14) . Erő,…
Június 6. Húsvét 7. hete, csütörtök
Húsvét 7. hete, csütörtök – Jn 17.20-26 Mit teszünk azért, hogy megvalósuljon az az egység, amelyért Jézus az utolsó vacsorán imádkozott? Időről időre, újra és újra mindenki az egység és összefogás szükségességét hangoztatja, ennek ellenére nehezen jön létre az egység még a Krisztusban hívők között is. Legfeljebb abban tudnak az emberek egy ideig egységesek lenni,…
Szentlélek váró kilenced – 6. nap
Török Csaba atya gondolataival, imáival 9 napon át készülhetünk pünkösd ünnepére. A Szentlélek kétezer esztendővel ezelőtt leszállt az apostolokra, és gyökeresen átalakította a szívüket. Így beteljesült Jézus ígérete: „Amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra. (…) Megdicsőít engem, mert az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek” (Jn 16,13–14) . Erő,…
Mekis Péter hangversenye a Gergely Ferenc emléksorozat keretében
A Gergely Ferenc emléksorozat keretében június 8-án, szombat este fél 8-tól Mekis Péter tart zenés áhítatot templomunkban. Műsorán ezen az estén a pünkösd témájához tartozó orgonaművek csendülnek fel. Közreműködik Selmeci Noémi (szoprán). Szeretettel várunk mindenkit! Mekis Péter 1986-ban született. Zenei tanulmányait a váci Bartók Béla Zeneiskolában kezdte. Négy évig énekelt a Magyar Állami Operaház Gyermekkórusában. A budapesti Tóth Aladár Zeneiskola után…
Június 5. Szent Bonifác püspök és vértanú
Urunk mennybemenetele utáni szerda – Jn 17,11-19 Mi a bizonyítéka és a következménye annak, hogy mi Jézuséi vagyunk? Jézushoz való tartozásunk oka és alapja nem az, hogy mi elszántuk magunkat Jézus követésére, illetve hogy Jézusnak ajánlottuk magunkat. Jézushoz való tartozásunk ennél messzebbre és mélyebbre nyúlik vissza. A gondviselő mennyei Atya választott ki minket az örök…