Évközi 17. hét, csütörtök – Kiv 40,16-21.34-38; Mt 13,47-53 Mennyire alakítjuk életünket Jézus mennyek országáról szóló tanítása szerint? Jézus a példabeszédek témáit a hallgatósághoz igazodva a földművelésből, a háztartás körüli munkákból veszi. Mivel Máté szerint a példabeszédeket Jézus a csónakból mondta, a hallgatók között pedig a tó partján ott voltak azok a halászok is, akik közül…
Szerző: pestiAdmin1
Július 29. Szent Márta
Július 29. Szent Márta – Jn 11,19-27 Ma annak a Mártának van az emléknapja, akit – mint az évközi. 16. vasárnapon olvastuk – elárasztott a gondterhelt nyugtalanság a sok tennivaló miatt. Vajon minket nem kerít-e olykor hatalmába a gondterhelt nyugtalanság? Nem egészen két hete, évközi 16. vasárnapon foglalkoztunk Mártával, amikor vendégül látta Jézust és tanítványait….
Hirdetés 2019. július 28.
Évközi 17. vasárnap A Szegedi Ferences Templom Havas Boldogasszony búcsúja aug. 3–4–én lesz. A jövő héten elsőcsütörtök és elsőpéntek lesz. Ezen a napokon délután fél 6-kor kezdődik az elsőcsütörtöki a szentségimádás, ill. az elsőpénteki keresztút. Rózsafüzér Társulat titokcseréje jövő szombaton a fél 6-kor kezdődő szentolvasó imádság után lesz a hittanteremben. Augusztus 2-án, pénteken Porciunkula,…
Július 28. Évközi 17. vasárnap
Évközi 17. vasárnap – Lk 11,1-13 Milyenek az imádságaink? Hogyan imádkozunk? Kapcsolatainkat minősíti és egyben minket is, hogy milyen a beszédstílusunk. Istennel való kapcsolatunkra is jellemző, hogy milyenek az imádságaink. Amikor a tanítványok azt kérték Jézustól, hogy tanítsa meg őket imádkozni, és Jézus úgy ajánlotta nekik az imáját, hogy „ti ezt mondjátok!”, ezzel nem azt…
Július 27. Évközi 16. hét, szombat
Évközi 16. hét, szombat – Mt 13,24-30 Mások gyarlóságai vagy vélt bűnei a sajátjainkra irányítják-e a figyelmünket? Jézus a ma felolvasott példabeszédében két kérdésre ad választ: honnan van a rossz, és mit kell tenni vele? Jézus arra figyelmeztet, hogy az Isten országa küzdelmes harc eredményeként alakul ki. Az Ő igehirdetésén és kegyelmén kívül működik a…
Július 26. Szent Joachim és Szent Anna
Július 26. Szent Joachim és Szent Anna – Mt 13,18-23 Mennyire érzünk felelősséget azért, hogy mit adunk át utódainknak? Három tényező határozza meg életünket: az örökség, a környezet és a nevelés. Sok múlik azon, hogy milyen természetet örököltünk, őseink milyen jó és rossz szokásainak, erényeinek és hibáinak kövületeit és magvait hordozzuk lelkünk szántóföldjében. Érvényes ez…
Július 25. Szent Jakab apostol
Július 25. Szent Jakab apostol – 2Kor 4,7-15; Mt 20,20-28 Akarunk-e minél közelebb kerülni Jézushoz, és tudjuk-e, hogy mi ennek a módja? Jézus kortársai földi királyságról (földi uralkodásról!) álmodoztak, melynek élén a Messiás áll, és azt várták, hogy ebben a messiási uralomban kiváltságos helyzetük lesz a zsidóknak. Jakab és János ebben a földi országban szerettek…
Galéria 2019 Orgonák éjszakája
Weboldalunk galériájában visszanézhető az Orgonák éjszakájának (2019. július 20.) fotóalbuma ITT.
Július 21. Évközi 16. vasárnap
Évközi 16. vasárnap – Ter 18,1-10a; Kol 1,24-28; Lk 10,38-42 Kapcsolatainkban mi a legfontosabb, amit Jézus jobbik résznek nevezett? A nyár a látogatásoknak, a vendégfogadásoknak, a „nyaralásoknak” az ideje. A mai evangélium szerint Jézus tanítványaival együtt meglátogatta barátját, Lázárt és testvéreit Mártát és Máriát. Legalább 13 életerős, éhes férfi érkezett. Márta igyekezett kiszolgálni a váratlanul érkezett…
Hirdetés 2019. július 21.
Évközi 16. vasárnap (szombat este): Július 20-án országszerte megszólal a hangszerek királynője. A Filharmónia Magyarország hagyományteremtő céllal megrendezi az Orgonák éjszakája elnevezésű országos zenei eseményét. Templomunkban a ma este fél 8-tól kezdődő áhítaton elhangzik Maurice Duruflé Suite-je, valamint részletek O. Messiaen Az Úr születése sorozatából. Emellett Gustav Merkel négykezes orgonaművéből is hallunk részleteket, és országos…