John Henry Newman bíboros szenttéavatása napján, 2019. október 13-án, vasárnap este fél 7-től hálaadó szentmise lesz templomunkban, melyet Barsi Balázs ferences atya mutat be. A Ferences Alapítvány jóvoltából weboldalunkon élőben is közvetítjük a szentmisét azok számára, akik valami miatt személyesen nem tudnának részt venni. (A felvétel utólag is visszanézhető lesz ITT.) A liturgia énekeit a Belvárosi Ferences Kántorátus szolgálata fogja segíteni.
Szerző: pestiAdmin1
Október 12. Évközi 27. hét, szombat
Évk. 27. hét, szombat – Lk 11,27-28 Erősödik-e a hitünk, és ezzel növekszik-e a boldogságunk? A hitből fakadó tettek és a boldogság közötti kapcsolatot maga Jézus fogalmazta meg: „Boldogok, akik hallgatják Isten szavát és meg is tartják”. Amikor Mária azt mondta a Magnificatban, hogy boldognak nevezheti őt minden nemzedék, nagynénje, Erzsébet ezt mondta Máriának: „Boldog…
Új képek – Szent Ferenc atyánk ünnepe
Weboldalunk galériájában már elérhetők Szent Ferenc atyánk ünnepi szentmiséjének és a tranzitus szertartásának fényképei. A felvételeket Fekete Márk készítette.
Október 10. Évközi 27. hét, csütörtök
Évközi 27. hét, csütörtök – Lk 11,5-13 Ha csak egyetlen dolgot kérhetnénk Istentől, mi lenne az? Jézus sokszor biztatott a kitartó kérő imára. A Miatyánkban is kizárólag kéréseket sorol fel. Azt is mondta, hogy „Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek.” (Mt 6,7) – Múlt…
Lakner Bognár András koncertje
2019. okt. 12-én, szombaton este fél 8-tól Lakner Bognár András, a Szombathelyi Székesegyház zeneigazgatója ad orgonahangversenyt a Pesti Ferences Templomban. A Gergely Ferenc emléksorozat keretében az elmélkedést Szoliva Gábriel ferences testvér tartja. Műsor: Johann Sebastian Bach (1685-1750): D-dúr Prelúdium és Fúga, BWV 532 Johann Sebastian Bach (1685-1750): Liebster Jesu wir sind hier, BWV 731 Johann Gottfried Müthel…
Október 9. Évközi 27. hét, szerda
Évközi 27. hét, szerda – Lk 11,1-4 Igyekszünk-e figyelmesen és elmélyülten imádkozni? Ma Lukács evangéliuma szerint az „Úr imájának” a rövidebb formáját hallottuk. Jézus egyik tanítványa akkor kérte Jézust, hogy tanítsa meg őket imádkozni, amikor Jézus éppen befejezte imádságát. A hosszabb változat Máté evangélistánál (Mt 6,9-13) a hegyi beszéd része. Máté evangéliuma szerint Jézus ezzel…
Október 8. Magyarok Nagyasszonya
Október 8. Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya – Lk 1,26-28 Mit jelent számunkra a mai ünnep? Szent István királyunk egész életében nagyon tisztelte Szűz Máriát, gyakran fordult hozzá segítségért, és mindig tapasztalta, hogy a reménytelennek látszó helyzetekben Mária megsegítette őt. Élete végén, amikor emberileg magára maradt, és életműve aligha kerülhetett volna alkalmas emberek kezébe, minden európai uralkodót…
Október 7. Évközi 27. hét, hétfő
Évközi 27. hét, hétfő – Lk 10,25-37 Tudjuk-e, hogyan lehet üdvözülni? Az elmúlt hetekben, de főleg tegnap, vasárnap mi már megkaptuk a választ a mai evangéliumi részben szereplő törvénytudó kérdésére, hogy mi szükséges az üdvösség elnyeréséhez. Tudnunk kell azonban, hogy nem elegendő, ha valaki minden képességét latba vetve teljesíti az ószövetségi főparancsot, vagyis teljes szívéből,…
Hirdetés 2019. október 6.
Hirdetés 2019. október 6. Évközi 27. vasárnap Hétköznaponként minden este 17.40-től közös rózsafüzér imádságot tartunk templomunkban. Októberben, a rózsafüzér hónapjában jó lehetőség adódik, hogy minél többen bekapcsolódjunk ebbe! Magyarok Nagyasszonya főünnepe, ferences rendtartományunk védőszentjének napja okt. 8-án, kedden lesz. Ezen a napon 6-kor, 8-kor, 10-kor, 11-kor és este fél 7-kor lesznek szentmisék. Okt. 12-én,…
Október 6. Évközi 27. vasárnap
Évközi 27. vasárnap C év – Hab 1,2-3.2,2-4; 1Tim 1,6-8.13-14; Lk 17, 5-10 Tudjuk-e, hogy az üdvösség elnyeréséhez és Jézus tanításának követéséhez élő hitre van szükségünk? Miután Jézus tanítványai megértették, hogy az üdvösség elnyeréséhez Jézus tanításának követésére van szükség, aminek teljesítése viszont emberi erőből lehetetlenség, mert ehhez elsősorban Istenbe vetett bizalomteljes hitre van szükség, ezért kérték…