November 9. – 1Kor 3,9-11.16-17; Jn 2,13-22 A lateráni bazilika felszentelése Tudjuk-e, hogyan kell a Szentlélek templomává lennünk? A lateráni bazilika az egész kereszténység első nyilvános temploma, egyben Róma püspökének, vagyis a mindenkori pápának a székesegyháza. Nagy Konstantin császár építtette hálából lateráni palotájának azon a helyén, ahol I. Szilveszter pápa megkeresztelte őt. Ebben a templomban mutattak…
Szerző: pestiAdmin1
Új képek – Templombúcsú
Weboldalunk galériájában már elérhetők templombúcsúnk, Alkantarai Szent Péter ünnepi szentmiséjének fényképei. A felvételeket Fekete Márk készítette.
Belvárosi Szent Márton menet
November 11-én (hétfő), Szent Márton napján 17:00 órakor kezdődően egy politikamentes, felekezetek közti összefogáson alapuló, keresztény, lampionos menetet szervez a belvárosban az Actio Christiana. Céljuk, hogy fölhívjuk a figyelmet arra, Szent Márton ünnepe nem egyenlő a libapecsenyével. Ennek az évszázados hagyománynak az alapja ugyanis a pannóniai Szent Márton, akinek legendás alakja mindannyiunk számára például szolgálhat:…
Taize-i ifjúsági találkozó Lengyelországban
Az idei Taize-i ifjúsági nagy találkozó a lengyelországi Wroclaw-ban lesz 2019. dec. 28-tól 2020. jan. 1-jéig. Szeretettel ajánljuk az érdeklődőknek az alábbi lehetőséget.
November 7. Évközi 31. hét, csütörtök
Évközi 31. hét, csütörtök – Lk 15,1-10 Engedjük-e és akarjuk-e, hogy Istenéi legyünk? Emberileg felelőtlenségnek tűnhet, hogy egy pásztor otthagyja az egész nyáját, hogy az egyetlen eltévedt bárányát megkeresse. Azt gondolnánk, hogy ne menjen sehová, ne veszélyeztesse a többi bárány életét! Nyugodjon bele és vigasztalja magát azzal, hogy a többség megvan! A Jó Pásztor számára…
November 6. Ferences halottak napja
A Ferences Halottak Napja – Bölcs 3,1-9; Jn 6, 37-40 Egymás iránti szeretetünk a halálon is túlmutató-e? Az örök boldogságban is együtt akarunk-e lenni egymással? A mai evangélium szerint az Atya akarata Jézus számára az, hogy „abból, amit nekem adott, semmit se veszítsek el, hanem feltámasszam az utolsó napon.” Illetve „hogy mindenki, aki látja a…
November 5. Szent Imre herceg
November 5. Szent Imre herceg – Lk 12,35-40 Készek vagyunk-e bármikor az Úr ítélőszéke elé állni? Imre herceget László király akarata szerint 1083. november 5-én avatták szentté. Vajon miért tartotta fontosnak László királyunk Imre herceg szentté avatását? A krónikások szerint a fiatal Imre herceg nagy haladást tett a világi tudományokban és a szentek tudományában egyaránt….
November 4. Évközi 31. hét, hétfő
Évközi 31. hét, hétfő – Lk 14,12-14 Igyekszünk-e meghálálni Isten irántunk való jóságát és irgalmas szeretetét? Ezt hogyan tesszük? A mai evangéliumi részlet nemcsak arra szólít fel, hogy a jót ne az emberi viszonzásért tegyük, hanem feltárja azt is, hogy miért kell jónak lennünk. – Azért, mert az Isten jó hozzánk. Emlékezzünk arra, hogy mi…
Hirdetés 2019. november 3.
Évközi 31. vasárnap Templomunk világításának korszerűsítésére az elmúlt héten 2.456.335 Ft gyűlt össze. Hálásan köszönjük a kisebb és a nagyobb adományokat, a perselybe dobott és a bankon keresztüli átutalást egyaránt! Külön is köszönjük annak a személynek, aki extra nagy összeget adományozott az elmúlt héten! Így néhány héten belül megkezdődnek a munkálatok. A teljes költségvetéshez már…
November 3. Évközi 31. vasárnap
Évközi 31. vasárnap C év Bölcs 11,22-12,2 – 2Tessz 1,11-2,2; Lk 19,1-10 A vasárnapi szentmiséken személyesen találkozunk-e Jézussal? Milyen hatással vannak ezek ránk? Arra kell gondolnunk, hogy Zakeust, ezt a rettegett befolyással rendelkező, mindenki által kirekesztett és utálatos, és ezért végtelenül magányos pénzembert a nyugtalan és boldogtalan szíve késztette arra a merészségre, ami az akkori keleti…