Nagyböjt 1. hete, kedd – Mt 6,7-15 Tudjuk-e, hogy miért van szükség a megkísértés próbatételére? Mivel az Úr imájának Máté evangéliuma szerinti hosszabb változatát gyakran szoktunk mondani, talán megszoktuk már, hogy a mindennapi életünk négy alapvető szükséglete közül az első a mindennapi kenyér, a második helyen következik a bűneink megbocsátásának a szükségessége, utána a harmadik…
Szerző: pestiAdmin1
Új képek – Betegek szentsége és hamvazószerda
Weboldalunk galériájában már elérhetők a betegek szentségének kiszolgáltatásáról és a hamvazásról készült fényképek: ITT.
Március 2. Nagyböjt 1. hete, hétfő
Nagyböjt 1. hete, hétfő – Mt 25,31-46 – Igyekszünk-e mindennap tudatosan tenni valakivel valamilyen jót? Az imádság és az önmegtagadás mellett nagyböjti gyakorlataink között külön programként szerepelnek a tudatos jótettek. Ezek megtétele természetesen nemcsak a nagyböjtben szükséges, de ebben az időszakban különösen gyakoroljuk, hogy szokásunkká váljanak. Tehát mindennap igyekszünk tudatosan tenni valakivel valamilyen jót. Erre…
Hirdetés 2020. március 1.
Nagyböjt 1. vasárnapja (szombat este): Ferences Jótékonysági Est lesz templomunkban ma a Szent Angéla Énekkar közreműködésével. A diákok éneke segítette az iménti szentmisét, és a hamvazás utáni fél órás szentségimádást. Az est során összegyűlt adományokat a kárpátaljai Szent Mihály Gyermekotthon támogatására fogjuk továbbítani. További részletek: ITT. Hálásan köszönjük a Kedves Testvérek bőkezű adományait a múlt heti…
Barsi Balázs atya nagyböjti konferenciabeszédei
Barsi Balázs atya elmélkedései segítenek idén is a húsvéti felkészülésben. A nagyböjti konferencia-beszédeket vasárnaponként (márc. 1., márc. 8, márc. 15., márc. 22. és márc. 29) az esti fél 7-es szentmise után hallhatjuk, majd közösen imádkozzuk a vesperást. A konferenciabeszédek élőben is követhetők, vagy utólag visszahallgathatók: ITT.
Március 1. Nagyböjt 1. vasárnapja
Nagyböjt 1.vasárnapja Ter 2,7-9; 3,1-7; Róm 5, 2-19; Mt 4,1-11 Tudjuk-e, hogy a kísértések milyen vágyak felkeltésével akarnak eltántorítani minket Jézus követésétől? Jézus a nyilvános működését visszavonulással kezdi, hogy meghitt magányban legyen Istennel. Nekünk is ez a célunk. A nagyböjt számunkra olyan lelki értelemben, mint a méregtelenítő kúra. Ahogyan a betegségek megelőzésében fontos szerepet játszik…
Február 29. Hamvazószerda utáni szombat
Hamvazószerda utáni szombat – Lk 5,27-32 A mai evangéliumban Jézus azt mondja: „Én nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek.” – Vajon mi melyik csoportba soroljuk magunkat? Szükségét érezzük-e annak, hogy megtérjünk? Jézus azért hívja a bűnösöket, hogy megtérjenek. Ezzel világossá tette, hogy a bűnösökkel való közössége semmiképpen sem a…
Ferenc pápa nagyböjti üzenete
A Szentatya évről évre üzenetet intéz a katolikus hívekhez a nagyböjt kezdetén. 2020-ban nagyböjti üzenetének témája: „Krisztus nevében kérünk: engesztelődjetek ki az Istennel!” (2Kor 5,20). Kedves testvérek! Az Úr ebben az évben is megadja nekünk az előkészület különleges időszakát azért, hogy megújult szívvel tudjuk ünnepelni Jézus halálának és feltámadásának titkát, ami az élet alapját jelenti…
Február 27. Hamvazószerda utáni csütörtök
Hamvazószerda utáni csütörtök – Lk 9,22-25 Nem feledjük-e, hogy mi az életünk célja, hogyan érjük el, és tudjuk-e, miért kell gyakorolnunk az önmegtagadást? Sohasem szabad megfeledkeznünk arról, hogy mi az életünk célja, vagyis mi végett vagyunk a világon. A válasz röviden: avégett …, hogy üdvözüljünk. Végső célunk: az örök élet. Ennek alapfeltétele, hogy Isten akarata…
Február 26. Hamvazószerda
Hamvazószerda – Joel 2,12-18, Mt 6,1-6,16-18 A nagyböjt folyamán hogyan lehet, hogyan szeretnénk megújítani az Istennel és az emberekkel való kapcsolatainkat? Ma megkezdődik a quadragesima, a negyven hétköznap, amely nagycsütörtökig tart. Bűnbánattal készülünk az Istennel való szövetségünk és az emberekkel való kapcsolataink megújítására, és a húsvéti örömre. Bűnbánatunk jeléül hamvazkodunk, miközben a pap emlékeztet minket…