Évközi 26. vasárnap A – Fil 2,1-5; Mt 21,28-32 Mindennél fontosabbnak tartjuk-e azt, hogy üdvözüljünk? Miután meghallgattuk Jézus példabeszédét, tőlünk is megkérdezi, hogy: „Mi a véleményetek?” A két fiú közül „Melyikük teljesítette az apa akaratát?” Nem nagy szavakra van szükség, hanem tettekre. Mert „nem az megy be a Mennyek Országába, aki mondja, hogy »Uram! Uram!«,…
Szerző: pestiAdmin1
Szeptember 21. Templomunk fölszentelésének évfordulója (1743)
Szeptember 21. Templomunk felszentelése – Ef 2,19-22; Jn 2,13,22 Hogyan leszünk Isten élő templomává? Templomunk a mai barokk formájában a 18. század elején épült fel, története viszont a 13. század közepéig nyúlik vissza. Ezen a helyen az első gótikus templom Veronai Szent Péter vértanú tiszteletére a tatárjárás után, 1250 és 1260 között épült fel IV….
Hirdetés 2020. szeptember 20.
Évközi 25. vasárnap Templomunk fölszentelésének (1743) évfordulóját szept. 21-én, hétfőn ünnepeljük. A szentmiséket a hétköznapi rend szerint tartjuk. Felnőtt keresztelési, elsőáldozási és bérmálási felkészítést indítunk. Jelentkezni Leopold atyánál lehet. A Kilátó Ferences Lelkigondozói Szolgálat hívő szakemberei a vírushelyzetre tekintettel online és telefonon is várják segítőbeszélgetésekre azokat, akik nehézségeikben, elakadásaikban segítséget szeretnének kérni. Elérhetőségek a ferenceskilato.hu…
Szeptember 20. Évközi 25. vasárnap
Évközi 25. vasárnap A – Fil 1,20-27; Mt 20,1-16 Értékeljük-e az üdvösséget, amit Isten adni akar nekünk? Szívügyünknek tartjuk-e a magunk és mások üdvösségét? A szőlőmunkásokról szóló példabeszédet az egyházatyák útmutatása szerint alkalmazhatjuk a pogányok meghívására és a zsidóságból megtérő keresztényekre is, valamint az életkor előrehaladása miatt az emberi életszakaszokra. De érvényes minden későn jövőre,…
Belvárosi Művészeti Napok 2020
Belvárosi Művészeti Napok keretében szeptember 26-án, szombaton este fél 8-tól barokk kamarazene hangzik el a Budavári kamarazenekar és hangszeres szólisták előadásában. A részletes műsor az alábbi plakáton olvasható. A hangversenyen a hatályos rendelkezéseknek megfelelően a kontakt-kutatás miatt regisztráció és maszk viselése kötelező. Regisztráció a helyszínen vagy ITT lehetséges.
Együtt a vírust is könnyebb átvészelni – Ferences Kilátó
Szeptember 7-én újraindultak a beszélgetések a ferences Kilátóban. A vírushelyzetre tekintettel a munkatársakkal online és telefonos beszélgetés is egyeztethető! A Kilátó Ferences Lelkigondozói Szolgálat hívő szakemberei Budapesten három helyszínen, köztük a belvárosi ferences templom Batthyány-emlékszobájában (a sekrestye mellett) várják ingyenes segítő beszélgetésre azokat a testvéreket, akik nehézségeikben, elakadásaikban hívő szakemberek segítségét szeretnék kérni. Hétfő 17.00-19.00 Draskóczy…
Szeptember 19. Évközi 24. hét, szombat
Évközi 24. hét, szombat – Lk 8,4-15 Mi a sorsa Jézus tanításának a mi életünkben? A magvak sorsa a talaj minőségétől függ. Az, hogy milyen minőségű föld vagyunk az Isten igéje számára, az attól függ, hogy mennyire vagyunk befogadó készek a jelen pillanatban. Hogy mennyire vagyunk befogadó készek, az attól függ, mekkora szorgalommal gondozzuk lelkünk…
Szeptember 18. Évközi 24. hét, péntek
Évközi 24. hét, péntek – Lk 8,1-3 Megtaláltuk-e helyünket az Egyház közösségében? Jézus kis közösségébe nemcsak az apostolok tartoztak, hanem néhány galileai asszony is, akik vagy az apostolok rokonai voltak, vagy egyszerűen csak megtapasztalták Jézus jótéteményeit. Ezért bíztak Benne, és gondoskodtak Róla és a tanítványairól is. Később az asszonyok tartottak ki legtovább a kereszt alatt,…
Szeptember 16. Évközi 24. hét, szerda
Évközi 24. hét, szerda – Lk 7,31-35 Komolyan vesszük-e Jézus bűnbánatra és örömre szóló felhívását? A mai evangélium szerint Jézus nemzedéke nem fogadta el sem János bűnbánati felhívását, sem Jézus örömhírét. A Keresztelőt szélsőségesen kemény aszkéta-élettel vádolták. Jézust pedig, aki együtt evett-ivott az emberekkel, hogy szót értsen velük, „falánk és borissza” embernek emlegették. Ezt azért…
Szeptember 15. Fájdalmas Szűzanya
Szeptember 15. – A Fájdalmas Szűzanya emléknapja Jn 19,25-27 Hiszünk-e abban, hogy nagy fájdalmak közt is lehetséges a boldogság? A Boldogságos Szűz Máriát „Fájdalmas Szűzanyának”, sőt „Hétfájdalmú Szűzanyának” is hívjuk. A hetes számmal azt fejezzük ki, hogy a mi Nagyasszonyunk minden fájdalom hordozója. És ezzel együtt mégis boldognak valljuk őt. Hogyan lehetséges ez? Hisszük, hogy…