Húsvét 7. hete, szombat – Jn 21,20-25 Teljesítjük-e Jézus felszólítását, hogy: „kövess engem!”? A tegnapi evangéliumi részletben Jézus előre jelezte, hogy Péter apostol szenvedéssel és kereszthalállal fogja megdicsőíteni Istent. A mai evangélium pedig János apostol sorsáról szól, akiről a tanítványok körében elterjedt az a vélemény, hogy nem fog meghalni. A mai szöveg ezt a téves…
Szerző: pestiAdmin1
Szentségimádás az Eucharisztikus Kongresszusra készülve
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus új időpontja 2021. szeptember 5-12. Szeretettel hívunk mindenkit a következő világméretű szentségimádásra június 5-én (Úrnapja előtti szombaton) 17.00 órára a Belvárosi (Pesti) Ferences Templomba, hogy egy órán keresztül dicsőítsük az Oltáriszentségben jelenlévő Jézust sok ezer emberrel együtt a világon! Kérjük, aki tud jönni és lehetősége is van rá, regisztráljon ITT.
Urunk mennybemenetele
Urunk mennybemenetele – Mk 16,15-20 Hogyan történt Jézus mennybemenetele, és mi az üzenete számunkra? Ma Jézus feltámadása utáni utolsó megjelenését ünnepeljük, ami nem egy űrutazás kezdete, hanem végleges bemenetel a mennyei dicsőségbe. A felemelkedéssel és a felhőben való eltűnéssel csupán azt akarta a tanítványai tudomására hozni, hogy ne számítsanak több megjelenésére. Az ő mennybemenetele azonban…
Hirdetés 2021. május 16.
Urunk mennybemenetele A Püspöki Kar visszavonta a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alóli általános felmentést, így az Úr napját ismét a személyes jelenlétünkkel, imádságunkkal kell megszentelni. A Schola Gregoriana Budapestinensis szolgálatával lesznek ismét a kedd esti szentmisék templomunkban. Török Csaba atya gondolataival, imáival 9 napon át készülhetünk pünkösd ünnepére. A Szentlélek váró imakilenced megtalálható ITT.
Szentlélek váró kilenced – 2021
Török Csaba atya gondolataival, imáival 9 napon át készülhetünk pünkösd ünnepére. A Szentlélek kétezer esztendővel ezelőtt leszállt az apostolokra, és gyökeresen átalakította a szívüket. Így beteljesült Jézus ígérete: „Amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra. (…) Megdicsőít engem, mert az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek” (Jn 16,13–14) . Erő,…
Május 15. Húsvét 6. hete, szombat
Húsvét 6. hete, szombat – Jn 16,23-28 Mit tartunk a legfontosabbnak, amit Jézus nevében kérhetünk az Atyától? Jézus többször biztatott minket a kérő imára. A mai evangéliumi részletben is azt igéri, hogy: „Bármit kértek majd az én nevemben az Atyától, megadja nektek.” Aztán ezt meg is erősíti: „Kérjetek, és kaptok, hogy örömötök teljes legyen!” Vajon…
Május 13. Húsvét 6. hete, csütörtök
Húsvét 6. hete, csütörtök – Jn 16,16-20 Jól használjuk-e fel földi életünk lehetőségeit? A mai evangéliumi részletben hétszer szerepel a „kis idő” kifejezés. Vajon mire vonatkozik, és mit jelent a számunkra? Annyit biztosan lehet állítani, hogy ez a „kis idő” a Jézus nem látása és viszontlátása között telik el. Vonatkozhat a Jézus halálától a feltámadásáig…
Ferences Ifjúsági Zarándoklat 2021
„A Te utaidat, Uram, mutasd meg nekem…” (Zsolt 24,4) Időpont: 2021. augusztus 14-20 Útvonal: Esztergom – Mátraverebély-Szentkút További részletek ITT. A zarándoklatra 16 és 35 év közötti fiatalokat várunk.
Május 12. Húsvét 6. hete, szerda
Húsvét 6. hete, szerda – Jn 16,12-15 Növekedünk-e Isten ismeretében és szeretetében? Jézusnak az a kijelentése, hogy „Még sok mondanivalóm volna nektek, de nem vagytok hozzá elég erősek… az Igazság Lelke… majd elvezet titeket a teljes igazságra”, azt jelenti, hogy a Szentlélek eljövetele után állandóan végzi majd megvilágosító és megszentelő munkáját. Jézus mindössze hároméves tanítói…
Május 11. Húsvét 6. hete, kedd
Húsvét 6. hete, kedd – ApCsel 16,22-34; Jn 16,5-11 Miért mondta Jézus, hogy: „Jobb nektek, ha én elmegyek”? A válni készülő házastársak közhely-mondata, hogy: „Neked is jobb, ha elválunk.” Csakhogy Jézus nem az elválásra gondolt, mert ugyanebben a főpapi imájában azt mondta: „Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol vagyok.” (Jn…