Évközi 21. hét csütörtök – Mt 24,42-51 Készen állunk-e a szolgálatra? Úgy tűnhet, hogy az egész teremtett világ a kényszerek és lehetőségek állapotában él. Ezt megélhetjük úgy is, mint a szabadságunk korlátait. De úgy is felfoghatjuk, mint olyan lehetőséget, amelyben okos döntéseinkkel eljuthatunk Isten gyermekeinek szabadságára. Valójában ezen a világon minden a szeretetre van teremtve,…
Szerző: pestiAdmin1
Augusztus 25. Évközi 21. hét, szerda
Évközi 21. hét, szerda – Mt 23,27-32 Segítséget jelent-e mások számára a vallásosságunk? A képmutató ember magatartása veszélyt jelent mindenki számára. Elsősorban a saját üdvösségére, de másokéra is. Kegyetlenül gyilkos indulatok is lehetnek az álszent ember szívében. Jézus földi életének végzetes és tragikus alakulását is ez a veszélyes métely okozta. A mai evangéliumi részlet végén…
Ősbemutató – Templomunk szkólája az Eucharisztikus Kongresszuson
A lovári nyelvű szentmise, a „Le Devleske” ősbemutatójára szeptember 1-jén 19.30-tól kerül sor a budapesti Szent István-bazilikában. Szeretettel várunk mindenkit! (Nem kell regisztráció, és ingyenes a részvétel.) A szentmise állandó részeit ezen a nyelven a világon elsőként most először hallhatjuk liturgikus keretek között. A műben több nemzet cigányzenéje fellelhető, többek közt a magyar, a balkáni…
Augusztus 24. Szent Bertalan apostol
Augusztus 24. Szent Bertalan apostol – Jn 1,45-51 Vágyódunk-e személyes kapcsolatra Istennel? A mai evangéliumban szereplő Natanael nem más, mint a későbbi Bertalan apostol, egy a tizenkettő közül. Az ő személyét a keresztény hagyomány a kezdeti időktől fogva azonosította a ma ünnepelt Szent Bertalan apostollal. Fülöp híradásából, hogy „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták…
Urbanics Tamás orgonaestje
A Gergely Ferenc emléksorozat következő alkalma 2021. augusztus 29-én, szombaton 19.30-tól lesz, melynek keretében Urbanics Tamás ifjú orgonaművész koncertjét hallhatjuk. A zenei áhítatra a belépés ingyenes. A koncert során elhangzik: J. S. Bach: c-moll fantázia és fúga BWV 537 C. Franck: a-moll korálfantázia J. Langlais: Te Deum Op. 5 No. 3 L. Vierne: I. orgonaszimfónia Op. 14…
Augusztus 23. Évközi 21. hét, hétfő
Évközi 21. hét, hétfő – Mt 23,13-22 Nem vagyunk-e képmutató, álszent farizeusok? Mindnyájunkat megkísért a farizeusi magatartás. Sajnos, a képmutató lelkületet másokban könnyebben felismerjük, mint önmagunkban. A képmutató embert bosszantja, sőt felháborodást vált ki belőle, ha ezzel gyanúsítják. Ma általában azt az embert nevezzük szerepjátszó, képmutató, álszent farizeusnak, aki számára nem az Isten véleménye a…
Augusztus 22. Évközi 21. vasárnap
Évközi 21. vasárnap – Ef 5,21-32; Jn 6,60-69 Mindennél és mindenkinél jobban szeretjük-e Jézust? A mai evangéliumban Jézus a saját testét nevezte örök életet adó kenyérnek. Ez még a tanítványok között is vitatkozást és zúgolódást váltott ki. Néhányan vissza is húzódtak Tőle. „Jézus ezért a tizenkettőhöz fordult: »Ti is el akartok menni?« Simon Péter ezt…
Hirdetés 2021. augusztus 22.
Évközi 21. vasárnap A Szegedi Nemzetközi Minősítő Orgonaverseny ifjú díjazottjának, Urbanics Tamásnak orgona hangversenye lesz templomunkban aug. 28-án, jövő szombaton este fél 8-tól. A szeptemberi Eucharisztikus Kongresszus programjaira, így a Ferenc pápa által celebrált zárómisére is, augusztus 29-ig, jövő vasárnapig lehet jelentkezni az iec2020.hu oldalon. Bíboros úr rendelkezése értelmében az Eucharisztikus Kongresszus nyitó napján este és záró napján délelőtt tilos…
Augusztus 21. Évközi 20. hét, szombat
Évközi. 20. hét, szombat – Mt 23,1-12 Mennyire mély és őszinte a vallásosságunk? Amikor Jézus szóvá tette az írástudók és a farizeusok helytelen vallásosságát, ezzel nem a tekintélyüket akarta rombolni. Sőt, elismerte azt, amikor azt mondta, hogy Mózes „tanítószékében… ülnek”. Ez nyilvánvalóan Mózes tanítóhivatalát jelentette. Mert ha valaha volt is Mózesnek széke, amelyen ülni szokott,…
Augusztus 20. Szent István király
Augusztus 20. – Péld 4,10-15.18-27; Mt 7,24-29 Mennyire törődünk a Szent István királyunktól kapott örökségünkkel és az ő nekünk szóló üzenetével? Paul Claudel francia író, költő, diplomata írta Szent István Intelmeinek elolvasása után (1920 előtt!): „A nagyszerű gondolatok olvasása közben éreztem, minő nagy nemzet ez a magyar nép, amelynek már a mai európai emberiség hajnalán…