Minden nap az aktuális evangéliumról egy-egy videós elmélkedést teszünk közzé ITT.
† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből (Mt 26,14-25)
A betániai vacsora után a tizenkettő közül az egyik, akit karióti Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz és megkérdezte tőlük: „Mit adtok nekem, ha kezetekbe juttatom Jézust?” Azok harminc ezüstöt ígértek neki. Ettől kezdve csak a kedvező alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa őt nekik.
A kovásztalan kenyér ünnepének első napján a tanítványok ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Hol készítsük el neked a húsvéti vacsorát?” Ő így felelt: „Menjetek be a városba, egy bizonyos emberhez, és mondjátok neki: A Mester üzeni: »Közel van az én időm; tanítványaimmal nálad költöm el a húsvéti vacsorát.«” A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, és elkészítették a húsvéti vacsorát.
Amikor beesteledett, Jézus a tizenkét tanítvánnyal asztalhoz telepedett, Miközben ettek, így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek, közületek egyvalaki elárul engem!” Erre nagyon elszomorodtak, és sorra kérdezték őt: „Csak nem én vagyok az, Uram?” Ő így válaszolt: „Aki velem egyszerre nyúl a tálba, az árul el engem. Az Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak, aki az Emberfiát elárulja! Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik!” Erre Júdás, az áruló is megkérdezte: „Csak nem én vagyok az, Mester?” Ő így felelt: „Te magad mondtad!”
Ezek az evangélium igéi.
Nagyszerda – Iz 50,4-9a; Mt 26,14-25
Milyen lelkülettel vállaljuk mindennapi keresztünket?
Jézus és környezete eltérő módon készült húsvét ünnepére. A tanítványok a húsvéti vacsorát szervezték, a vallási vezetőknek számító farizeusok és írástudók pedig Jézus megölésére készültek. Fontosak a tettek mögött meghúzódó érzések és gondolatok.
Figyelmeztetőek a Jézus ellenfeleinek szívében dúló indulatok (az irigység, a féltékenység, a harag és a gyűlölet). Tanulságos az is, hogy a tanítványok szívében a magasztos érzések mellett milyen vágyak és gondolatok kaptak helyet. Amikor Jézus megjövendölte, hogy valaki övéi közül majd elárulja Őt, a tanítványokban döbbenten visszhangzott a kérdés: „Csak nem én vagyok az, Uram?” Ezt a kérdést nekünk is fel kell tennünk!
Számunkra azonban mindennél fontosabb tudni, hogy milyen érzésekkel és gondolatokkal készült Jézus a szenvedésére és halálára. Mert arra tanított minket, hogy akkor tartozunk Hozzá, ha Vele együtt vállaljuk mindennapi keresztünket, amely annak az elfogadásából áll, hogy életünk és kapcsolataink nem mindig úgy alakulnak, ahogy azt mi szeretnénk.
Jézus szívében egyszerre volt jelen a fájdalom és az öröm. Fájt neki az emberi gonoszság és a bűn. De erősebb volt Benne az öröm, mert az Atya akaratához mindvégig hűséges maradt, és együtt lehetett azokkal, akik kitartottak mellette, és átadhatta nekik szeretetének legnagyobb ajándékát, az örökké tartó együttlét zálogát. Azért is erősebb volt Jézusban az öröm, mert az utolsó vacsora estéjén minden emberi elképzelést messze felülmúló módon kinyilatkoztathatta azt, amiért erre a világra jött: hogy az Atya annyira szereti a világot, hogy Fia által az Ő életét adja nekünk, és így Isten velünk és bennünk van mindörökké. Ezért mondta, hogy: „Vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek.” (Lk 22,15)
Jézus elfogadta az Atya akaratát, és így az Atya felé jóvá tudta tenni az emberek engedetlenségét. Ugyanakkor az emberek felé vállalta az Atya szeretetének, türelmének és megbocsátásának a közvetítését. Tudta, hogy milyen szenvedés vár rá, de azt is tudta, hogy az Atya mellette áll, ezért nem vall szégyent, és kereszthalálával beteljesít mindent.
A húsvéti esemény fordulatot jelentett nemcsak Jézus életében, hanem az egész emberiség életében is. A mostani húsvét legyen jelentős esemény és fordulat a mi életünkben is! Úgy készüljünk ennek a húsvétnak a megünneplésére, ahogy Pál apostol kérte: „Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt!” (Fil 2,5.) Amikor hordozzuk a magunk keresztjét, felajánlva azokért, akiket szeretünk, bárcsak azt érezhetnénk mindig, amit Pál apostol írt, hogy: „Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik.” (Kol 1,24)