Évközi 15. vasárnap A – Mt 13,1-23
Mi a legfőbb mondanivalója Jézus magvetőről szóló példabeszédének?
Jó tudnunk, hogy Jézusnak a magvetőről szóló példabeszédében mit jelent a szántóföld, a mag, illetve hogy ki a magvető. De a legfontosabb, hogy számunkra mi a példabeszéd tanulsága.
Általános vélemény szerint a mag Isten igéje, a szántóföld pedig a mi lelkünk. Jézus háromféle termőföldet említ, amely akadályozza, vagy lehetetlenné teszi az elhintett mag fejlődését, termésének kialakulását.
Ha lelkünk szántóföldje olyan, mint a kemény, kitaposott gyalogút, akkor a lehulló mag bele se tud hatolni. Ebben az esetben csak a fülünkig jut el Jézus szava, amit aztán a világ ezer más hangja elfojt. Lelkünk szántóföldje olyan is lehet, mint a vékony, köves talaj. Az elvetett mag nem tud mély gyökeret ereszteni. Ebben az esetben minden újért azonnal lelkesedünk, de ez szalmaláng csupán: azonnal kialszik, mihelyt elhamvad az utolsó szalmaszál.
Ha pedig lelkünk szántóföldjében sok a gyom, a kigyomlálatlan tövis, amelyek a búzánál gyorsabban növekednek, elfojtják a búzaszálakat. Sajnos, a gazdagságot, a fényűző életmódot nem szúró tövisnek tartjuk, hanem kívánatos, kellemes környezetnek képzeljük. Jézus szerint viszont a földi gazdagság utáni vágy, valamint a világias gondok megrontják a szívünket, úgy, hogy már nem értékeljük az Isten szerinti gazdagságot.
De van jó talaj is, melyben a mag csodálatos termést hoz. Ennek az a feltétele, hogy figyelmes, valamint ne feledékeny hallgatói, hanem megvalósítói legyünk Jézus tan. Ekkor lesz örömhírré számunkra Jézus példabeszéde.
A példabeszéd tehát elsősorban nem a különféle talajfajták minőségéről, nem az ezektől függő terméshozamokról szól, hanem a magvetőről, aki maga Jézus. Nemcsak az ő szavai a magok, amelyek önmagukban véve is „lélek és élet” (Jn 6,63), hanem a saját élete, Ő Maga. Az Atya azért küldte Őt, hogy értünk meghaló búzaszem legyen, és a halálból feltámadva romolhatatlan maggá váljon. Így Vele együtt meghalva mi is jó magokká, sőt olyan magvetőkké váljunk, mint Ő. Ezt mondja Jézus a szántóföldről és a konkolyról szóló példabeszédében: „Aki a jó magot veti, az az Emberfia. A szántóföld a világ, a jó mag az ország fia” (Mt 13,37-38).
A példabeszéd szerint lelkünk szántóföldjét ajándékként, lehetőségként kapjuk, hogy azt műveljük. Legfeljebb annyit tudunk tenni, hogy a gyomokat, töviseket irtogatjuk. De mindenek előtt arra szükséges vigyáznunk, hogy a Magvető által a szántóföldünkbe vetett jó magot szívünkbe fogadjuk, arra figyeljünk, azt szeretettel, türelemmel gondozzuk, öntözzük. „A szeretet türelmes” (1Kor 13,4). Nem szabad megfeledkezni arról, hogy „a növekedést Isten adja” (vö. 1Kor 3,6)!
Jézus és az Atya ismerete olyan folyamat, amely hosszú türelmi időt kíván. Az a fontos, hogy hagyjuk jó mélyre hullani a magot, hogy Jézussal együtt mi is jó maggá, elhaló búzaszemmé váljunk, hogy sok termést hozzunk!