Évközi 32. vasárnap C – Lk 20,27. 34-38
Hogyan hisszük „a test föltámadását és az örök életet” (Hitvallás)?
A hívő ember nem csupán Isten létében hisz, hanem a halála utáni örök életben is. Nem zárt világban élünk, hanem az örök életre nyitott világban. Jézus mondta, hogy mindenkit föl fog támasztani az utolsó napon. „Akik jót tettek, azért, hogy feltámadjanak az életre, akik gonoszat tettek, azért, hogy feltámadjanak a kárhozatra” (Jn 5,29).
Pál apostol hosszan írt arról, hogy ha nincs föltámadás, akkor semmit sem ér a hitünk: „Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél szánalomra méltóbbak vagyunk” (1Kor 15,19). Egy másik levelében pedig azt írta, hogy: „aki feltámasztotta Jézust a halálból, ő, aki Krisztus (Jézust) feltámasztotta a halottak közül, halandó testeteket is életre kelti bennetek lakó Lelke által” (Róm 8,11).
Tudnivaló, hogy a Hitvallásban azt a mondatot, hogy „hiszem… a test feltámadását és az örök életet”, a Biblia szavával fogalmazták meg. A test szó a Bibliában nem csupán a testünk atomjait jelenti halandó állapotában, hanem az ember személyét, az egész embert jelenti. A test föltámadása azt jelenti, hogy az ember végső állapota nem csupán a testtől elkülönült lélek lesz, hanem egész személyiségünk új életet kap.
Jézus nem sok konkrét dolgot mondott arról, hogy mi vár ránk a halálunk után. De az biztos, hogy a feltámadott élet nem a test korábbi életének a folytatása lesz.
A mai evangéliumban Jézus azt mondta, hogy: „Akik… méltók rá, hogy eljussanak… a halálból való feltámadásra, nem nősülnek, s nem is mennek férjhez. Hiszen már meg se halhatnak többé, mert az angyalokhoz hasonlítanak”. Ez azt jelenti, hogy a test feltámadásával nem támad fel a nemiség, a házasság intézménye elveszíti az értelmét. Ezért nem lesz szükség a születésre sem.
Mit tudunk válaszolni a szadduceusok képtelen kérdésére? Hogyan maradnak meg, illetve hogyan alakulnak át a földi életben kialakított személyes emberi kapcsolataink? Mi lesz például a földi házastársi kötelékkel?
Biztosra vehető, hogy Istenben továbbra is szeretni fogjuk azokat, akiket a földi életünkben szerettünk (a tér, valamint az idő korlátai nélkül) azzal a szeretettel, amellyel Jézus, illetve az Atya szeret minket. Ezek a kapcsolatok nem zárnak el minket a többi üdvözült emberrel való kapcsolatunktól, és nem is zavarják azokat.
Vigyázzunk arra, hogy már itt a földön is olyan szeretetkapcsolatokat létesítsünk, illetve ápoljunk, amelyek megmaradhatnak a feltámadott örök életünkben is! Akkor majd tökéletesen szerethetjük Istent, valamint egymást, az elvesztés félelme nélkül. Ez lesz az örök és igazi boldogságunk.
Nagyon fontosak a mai evangéliumi részlet utolsó szavai: „Isten… nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él”. Szent Ágoston megfogalmazása juthat eszünkbe: „Magadnak teremtettél minket, Urunk!”