Július 15. Szent Bonaventura püspök és egyháztanító Mt 5,13-19
Milyen a kapcsolatunk Istennel, illetve az emberekkel?
Szent Bonaventura 1257-től, 31 évvel Szent Ferenc halála után 16 éven át volt a legfőbb elöljárója a (mintegy harmincezer főt számláló hatalmas, túl gyorsan nagyra nőtt) ferences közösségnek.
Édesapja tehetős orvos volt, nagy gondot fordított az 1217 körül született beteges fia gyógyítására. A hagyomány szerint azonban csak az után gyógyult meg, amikor Szent Ferenc az ölébe véve imádkozott felette. Ezért lépett be anyja fogadalmát teljesítve Szent Ferenc rendjébe.
Már 27 éves korára Aquinói Szent Tamás mellett a párizsi egyetem legnépszerűbb tanára lett. A hagyomány szerint, amikor Aquinói szent Tamás meglátogatta őt, megkérdezte tőle, hogy hol a könyvtára. Bonaventúra a feszületre mutatva azt válaszolta: „Ez az én könyvtáram”.
Istennel, valamint a világgal megélt kapcsolata jó példa arra, hogy a ferences testvérek hogyan járultak hozzá egész Egyházunk megújulásához.
Kortársai azt írták róla, hogy: „szíve minden rezdülését, a Világ Urának minden dicséretét és az Örök Atya minden segítségül hívását rendszerint szüntelenül forgó agyának munkája kísérte. Nem volt gondolata, amelyet át ne járt volna a szív melege, értelmi munkája pedig az imádságban gyökerezett”.
Az Utak Istenhez című munkája elején ezeket írta: „Azzal kezdem, hogy segítségül hívom az örök Atyát, az Őskezdetet, akitől a megvilágosodások alászállnak, a Világosság Atyját, akitől minden jó adomány és minden ajándék származik. A Fia, Jézus Krisztus által hívom segítségül, hogy nyissa meg szememet, és lábamat igazítsa a béke útjára”.
Meggyőződése volt, hogy a tudás, valamint a hit kölcsönösen föltételezik egymást. A hit adja az értelmünknek azt a tisztaságot, amely képessé tesz minket arra, hogy helyesen gondolkodjunk. Veszélyes dolog a filozófiai gondolkodást a teológiától elszakítani, mert nem az értelmünk, hanem a hitünk ad választ lelkünk legmélyebb kérdéseire. Ha a hitnek ezekre nem volna válasza (vagy mondhatjuk így is: ha Krisztus nem adna ezekre a kérdésekre választ), akkor az ember nagyon könnyen eltévelyedne. A végén pedig kételyei támadnának még azzal kapcsolatban is, hogy egyáltalán birtokába kerülhet-e valaha az igazságnak. Értelmünket az ősbűn elhomályosította, így Istent, valamint a létezés értelmét csak törött tükörben láthatjuk. A hitből erőt merítve, a hit világosságánál azonban megláthatjuk Istent a bennünket körülvevő világban, a saját lelkünkben, valamint mindenben, ami fölöttünk van. A világ kinyílik, mint egy könyv, és úgy lehet olvasni, hogy mindenütt Istennek a nyomát lehet benne fölfedezni.
A lélek zarándokútja Istenhez c. könyvében írta: „Legyen készséges a szíved, hogy minden teremtményben Istenedet láthasd és dicsőítsd, szeresd, tiszteld és áldjad!”