Évközi 15. hét, csütörtök – Mt 11,28-30
Hogyan hordozzuk életünk terheit?
A mai evangéliumban Jézus úgy fejezte be tanítását, hogy magához hívott mindenkit, aki küzdelmeiben és keresztjének hordozásában elfáradt. Azt ígéri, hogy Ő felüdít minket, édessé teszi az ö igáját és könnyűvé teszi az ő terhét.
Ennek azonban feltétele van: fel kell venni az ő igáját, és tanulni kell Tőle, szelídséget és alázatot. Jézus szelídségének és alázatának a forrása annak a tudata, hogy az Atya szereti Őt, és Ő is szereti az Atyát. Jézus szeretetből vállalta a keresztet és a kínhalált. A mi terhünk és keresztünk is csak akkor lesz „édes” és „könnyű”, ha szeretetből vállaljuk.
Jézustól úgy nem lehet tanulni, ha el akarunk vetni magunktól minden terhet. Jézus azokat hívja magához, akik fáradoznak, és teher alatt görnyednek. Akiknek pedig az életcéljuk éppen az, hogy minden terhet elvessenek maguktól, azok nagyon messzire kerülnek Jézustól ezzel a magatartásukkal.
Ha Jézustól tanulni akarunk, akkor olyannak kell lennünk, mint az ő példabeszéde szerinti a jó talajba hullott mag, amely szeretetből vállalja, hogy meghal magának, és ez által képes termést hozni, vagyis másokért élni. Jó, ha figyelünk arra a veszélyre, hogy lelkünk szántóföldjén képesek gyökeret verni és elterjedni azok a gyomok és tövisek is, amelyek a búzánál gyorsabban növekednek, és elfojtják a búzaszálakat.
Sajnos, a gazdagságot és a fényűző életmódot sokan nem szúró tövisnek tartják, hanem kívánatos és kellemes környezetnek. Jézus szerint viszont a földi gazdagság utáni vágy és a világias gondok rontják meg a szívünket úgy, hogy az igazi szeretet helyébe az önzés lép, a saját kényelmünk utáni vágy, amely nincs tekintettel másokra, és ezzel megrontja kapcsolatainkat is.
Vannak helyzetek, betegség miatti fájdalmak, olyan állapotok és kényszerítő körülmények, amikor muszáj vállalni bizonyos terheket vagy szenvedéseket. Szokták mondani, hogy „a muszáj nagy úr”. Előfordulhat, hogy belefáradunk, és nincs lehetőségünk még pihenésre sem, és nem érzünk szeretetet, csupán kényszerűségből vállaljuk a terheket. Ilyenkor kérni kell Jézust, hogy Szentlelkével erősítse és őrizze meg szeretetünket azok iránt, akik terhet jelentenek számunkra, és ezzel könnyítse meg terhünket.
Ne feledjük, hogy szenvedéseinknek és az emberi kapcsolatainkból adódó félreértéseknek, bántásoknak és mindenféle sebeinknek szeretettel történő vállalása Jézus és a Szentlélek segítsége nélkül nem lehetséges. Jézus mondta: „nélkülem semmit sem tehettek” (Jn 15,5). A Szentlélek nélkül pedig végképp lehetetlen teljesíteni azt, hogy „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket” (Jn 15,9), és hogy „szeressétek egymást amint én szerettelek benneteket.” (Jn 15,12). Mert mindez a Szentlélek által történik.
„Egy szó mint száz”: nélkülözhetetlenül szükségünk van Jézus, valamint a Szentlélek vigasztalására és szerető segítségére.