Évközi 2. hét, szerda – Zsid 7,1-3, 15-17; Mk 3,1-6
Szívünkön viseljük-e a Krisztusban hívők egységét?
Jézus jól tudta, hogy ha szombaton gyógyít, akkor ezzel kiváltja a farizeusok és írástudók ellenszenvét és ezt fogják vádként felhozni ellene. Számukra nem Isten törvénye volt a fontos, hanem Jézust akarták meggyilkolni. Jézus megtehette volna, hogy csak más napokon gyógyít, de Ő mégsem ezt választotta.
A béna kezű embert azért gyógyította meg szombati napon, mert ezzel azt akarta tanítani, hogy az irgalmasság cselekedete fontosabb az Úr napjára vonatkozó törvény megtartásánál. Ugyanakkor azt is tudta, hogy ha csak egyetlen mozdulatot is tesz a kezével és úgy gyógyítja meg a béna kezű embert, akkor a farizeusok szerint megszegi a szombatra vonatkozó előírásokat. Ők ugyanis ezt már munkavégzésnek minősíthetik. Jézus azonban meg se mozdította a kezét. Egy ujjal sem ért a beteg emberhez, csak ezt mondta: „Nyújtsd ki a kezedet!”, és máris meggyógyult a 
keze, újra tudta mozgatni a korábban béna karját. Tehát nem vádolhatták Jézust azzal, hogy szombaton munkát végzett.
Jézus a mai evangéliumban példát mutat arra is, hogy milyen magatartást kell tanúsítanunk ezen az ökumenikus imahéten, amelyen a keresztény egyházak képviselői mindennap együtt imádkoznak híveikkel a Krisztusban hívők egységéért.
Protestáns testvéreink nagyon fájó sebet okoztak Jézusnak és nekünk is, amikor a reformáció 500 éves évfordulóján leszögezték, hogy a szentmisét és az Oltáriszentség tiszteletét továbbra is kárhozatos bálványimádásnak tartják.
A más felfogású keresztény testvéreinkkel való egységünk érdekében nagy bölcsességre és tapintatos szeretetre van szükségünk. Ha mást nem tudunk tenni, akkor legalább kerüljük az összeütközéseket. Ugyanakkor a lényeges kérdésekben ragaszkodnunk kell Krisztus tanításához. Azzal is segítjük az egységet, ha irgalmas szeretettel, sőt részvéttel vagyunk irántuk.
Az Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülésünk jó alkalom arra, hogy elsősorban saját magunk számára legyen egyértelmű, hogy vallásos életünknek lényeges és elengedhetetlen része a szentmise, és vele együtt az Oltáriszentség tisztelete. Tudatában kell lennünk, hogy csak ennek elfogadása árán valósulhat meg a keresztények egysége. Ezért igyekezzünk mindenki számára érthetően, meggyőzően, ugyanakkor szelíd higgadtsággal megfogalmazni érveinket.
Tegnap a szentlecke alapján mi is leszögeztük, hogy üdvösségünk biztosítéka Krisztus főpapsága. A mai szentleckében is hallhattuk, hogy Krisztus a főpap. Ebből következően Neki áll jogában meghatározni Isten tiszteletének a módját. Az utolsó vacsorán Ő mondta, hogy „Ezt tegyétek az én emlékezetemre!” (Lk 22,19; 1Kor 11,24). Miközben hálát adunk azért, hogy katolikusak vagyunk, imádkozzunk szeretettel protestáns testvéreinkért is!