Évközi 12. hét, hétfő – Mt 7, 1-5
Hogyan alkotunk véleményt embertársainkról?
Jézus nem azt helyteleníti, hogy véleményt alkotunk a bennünket körülvevő emberekről és dolgokról. Tudnunk kell különbséget tenni jó és rossz között. Ő az „ítéleten” negatív „ítélkezést” ért, vagyis mások elítélését a hibáik miatt. Ne ítéljünk el senkit, mert mindnyájan gyarló, esendő emberek vagyunk, ezért mindnyájan rászorulunk Isten irgalmára.
Jézus kettős figyelmeztetést ad.
1. Az „ítéleten” majd nekünk is olyan mértékkel fognak mérni, amilyennel most mi ítélkezünk embertársunk fölött. De (!!) nem szabad félreérteni, mintha Isten igazságtalanul ítélné meg azt, aki embertársa fölött igazságtalanul ítélkezik. Isten ítélete mindig igazságos.
A mi megbocsátásunk Isten megbocsátásának nem a mértéke, hanem előfeltétele. Jézus nem azt akarja mondani, hogy „mértékkel” ítéljünk, és akkor minket is ugyanolyan „mértékkel” ítélnek meg, hanem azt, hogy egyáltalán ne ítélkezzünk mások felett, s akkor nem vonjuk magunkra Isten elmarasztaló ítéletét.
Helytelen tehát, ha azt gondoljuk, hogy ha tévesen értelmezett „nagylelkűségből” minden gonoszság alól felmentünk másokat, akkor majd minket is felmentenek minden gonoszságunk alól. (Ezt némelyek jó „befektetésnek” is gondolhatják.) A gonoszság ilyen „elnézése” valójában cinkosság.
Helyesen kell értenünk Fausztina nővérnek Jézustól kapott üzeneteit:
(Napló 1146.): „Mielőtt eljövök, mint igazságos bíró, előbb szélesre kitárom irgalmam kapuját. Aki nem akar az irgalom kapuján átmenni, annak igazságosságom kapuján kell áthaladnia.” Ezt úgy is szoktuk mondani, hogy az ítélet kegyetlenül lesújt arra, aki nem irgalmas. De aki irgalmas, annak is számítania kell az irgalmas ítéletre.
2. Legyünk őszinték és igazságosak: ne a másik szemében levő „szálkával” foglalkozzunk, hanem a magunkéval, amelynek közelről nézve a másikéhoz képest gerendának kell látszódnia. (A hozzánk közelebb levőt mindig nagyobbnak látjuk.) Ezért ha másokban észreveszünk valamilyen hibát, haladéktalanul vizsgáljuk meg magunkat a felmerült szempontból, és bírálatunkat alkalmazzuk magunkra!
Az lát tisztán, aki a világosságot az Istentől veszi, vagyis aki Jézussal beszéli meg önmaga helyzetét és körülményeit, valamint a másokkal való kapcsolatait és feladatait.
Mindenki elsősorban a maga üdvösségéért felelős. Természetesen a másik üdvösségét is szívünkön kell viselnünk. De ezt nem úgy tesszük, hogy a másikat elítéljük, hanem úgy munkáljuk a magunk üdvösségét, hogy mindent megteszünk a másik üdvösségéért is, ami tőlünk telik. Semmiképpen nem elítéléssel, nem is a bírálgatással (ezt nagyon kevés ember veszi jó néven, és inkább ellenkező hatást érünk el vele, mint amilyet szeretnénk), hanem elsősorban magunk megtérésének jó példájával.
Ebben segítsen meg minket az irgalmas Isten!