Nagyböjt 3. hete, kedd – Dán 3, 25. 34-43; Mt 18, 21-35
Hogyan teszünk tanúságot Isten irgalmáról?
Dániel próféta a szenvedő és bűnbánó nép fájdalmát és könyörgését fogalmazta meg imájában. Elismerte, hogy Isten igazságosan járt el, amikor csapásokkal sújtotta őket bűneik miatt. Mivel nem hangzik fel a próféták vigasztaló szava, és nincs templom és oltár, ahol áldozatot mutathatnának be, ezért csak megalázott szívüket és megtört lelküket hozhatják áldozatul. Csak abban bízhatnak, hogy az Isten irgalomból megmenti őket.
Mint tudjuk, később a zsidó népet az Úr visszavezette a fogságból, és sikerült újra felépíteni a templomot, ahol újra mutattak be áldozatokat, és újra voltak prófétáik.
De a zsidó nép végső tragédiáját okozta, hogy nem fogadták el a Krisztust. Újra lerombolták a templomot, és immár kétezer éve szintén nincsenek áldozatok és próféták. A zsidó nép nem vonta le ebből a következtetéseket.
Legalább mi vonnánk le a történelmünk és jelenlegi helyzetünk tanulságait! El kellene ismernünk vétkeinket, és azt, hogy mi is rászorulunk Isten irgalmára! Kérnünk kell Isten bocsánatát, és a bűnös útról le kellene térnünk, addig, amíg lehet!
De azt is tudnunk kell, hogy aki a megbocsátást önzően, csakis önmagának akarja megtartani, az visszaél vele és nem méltó rá. Aki mélységesen átérzi, hogy mit jelent Isten irgalmassága, hogy neki Isten sok tartozását elengedte, annak az irgalmasságot másokkal szemben is gyakorolnia kell. Mert aki Isten bocsánatára számít, és nem lesz irgalmas szívű, az valójában nem értékeli, és ezért nem is tudja elfogadni Isten irgalmasságát.
! A megbocsátás kötelességét magunkból kiindulva nem érthetjük meg. Emberileg azt tartjuk bölcs dolognak, hogy tudomásul vesszük, ha valaki vétett ellenünk, és a továbbiakban ehhez tartjuk magunkat. Olykor még ki is mondjuk: „Megbocsátok, de nem felejtek!”- ! Isten nem azt kéri, hogy a bántásokat (igazságtalanságokat, stb.) felejtsük el. De a megbocsátásnak nem szabad határt szabni.
A megbocsátás nem a gyengeség jele, hanem mindig nagylelkűség: Isten nagylelkűsége irántunk és a mi nagylelkűségünk embertársaink felé. És NB! Istent a nagylelkűségben nem lehet felülmúlni. Ő ezt nem engedi. Ha mi megbocsátunk másoknak, ő is megbocsát nekünk.
A mai evangélium példázatának van egy mélyebb mondanivalója is. Jézus korában a fizetni nem tudó adós annak a szolgája lett, akinek tartozott, akár élete végéig is. Az adósság elengedése viszont azt jelentette, hogy megajándékozták az adóst a szabadsággal. Ennek fényében a példabeszéd azt is tanítja, hogy amikor Isten megbocsát nekünk, akkor szabadsággal ajándékoz meg minket. – Értékeljük-e Istennek ezt az ajándékát?
A világnak arra van legégetőbb szüksége, hogy Isten irgalmasságának legyünk a követei és közvetítői = kiosztói, továbbítói. Így tanúskodhatunk az Isten irgalmas szeretetéről. Egyben így juthatunk el Isten gyermekeinek szabadságára.