Liszt Ferenc

Kecskés Mónika

„Il Glorioso Poverello di Cristo”

Szent Ferenc legtehetségesebb szolgája, a Pesti ferencesek barátja: Liszt Ferenc –

Liszt és a Pesti ferences templom – a 19. század egyházi zenéje a Pesti Ferences templomban

 

Liszt Ferenc (1811-1886) vonzódása a ferencesség iránt nem volt előzmények nélküli.

Már a kortársak közül is sokan tették fel maguknak a kérdést: honnan ered Liszt ferences érdeklődése? Mi fűzte ezt a szabadelvű, ünnepelt világfit Szent Ferenc rendjéhez, és tanításához? Egyáltalán ferences volt-e, s ha igen mennyire? A kérdéssel eddig csak egyetlen tanulmány foglalkozott. A téma kutatása nehézkes, hiszen a Mariana rendtartomány levéltára  ma Pozsonyban nehezen hozzáférhető. Ismerjük azonban Liszt levelezését, a kortársak visszaemlékezéseit, a korabeli lapok híradásait, amelyeknek a szerző rendkívül gyakori szereplője volt.

A Liszt családban a 18. század első feléig visszamenően több ferencest is találunk. 1739-ben Ignatius List lépett be a ferencesek közé, a győri kolostor lakója lett. Liszt nagyapjának, Liszt Györgynek unokatestvére volt ez a szerzetes, akit gyakran emlegettek Ferenc családjában.[1]

A zeneszerzőre a legközvetlenebb hatást a ferencesség tekintetében édesapja gyakorolta.

Liszt Ádám (1776-1828) gyermekkorában maga is zenei pályáról álmodott. Tehetségesen zongorázott és gordonkázott. 1790 előtt Kismartonban, a Joseph Haydn vezetése alatt álló zenekarban is játszott. A pozsonyi Királyi Katolikus Gimnáziumban a zeneteoretikus és orgonista, Riegler Ferenc Pál tanítványa volt, akitől szilárd zeneelméleti alapokat kapott.

Liszt Ádámot – rendi nevén Máté testvért -18 évesen a ferencesek malackai kolostorában találjuk, ahol együtt töltötte a novíciátus éveit barátjával – Wagner Józseffel – aki később rendi nevét Kapisztrán Szent Jánosról kapta. Az egyszerű fogadalom után rendi nevén Liszt Máté testvér a nagyszombati rendházba került, ahonnan többször is kérte elbocsátását. Erre végül 1797-ben került sor, de barátságuk Kapisztrán testvérrel tartósnak bizonyult, egészen Liszt Ádám haláláig megmaradt. Ezt a barátságot örökítette tovább az apa fiára, Liszt Ferencre, akit vélhetően Assisi Szent Ferenc után nevezett el.

Amikor II. József a szerzetesrendeket megszüntette, a pesti ferences templomot plébániaként engedélyezte működni, így 15 páter és 2 laikus testvér továbbra is elláthatta a lelkipásztori munkát. Az Alcantarai Szent Péter templom 1822-től ismét rendi templom lett. Így ismertethette meg Liszt Ádám mindössze egy évvel később -1823-ban – fiát Párizsba való távozásuk előtt, a pesti ferencesekkel, ahová baráti látogatás keretében utazott el.[2] Wagner Kapisztránra nagy hatással volt a csodagyermek zongorajátéka. A gyermekkori látogatás élménye olyan erős volt Liszt Ferencben, hogy pontosan emlékezett arra milyen darabokat játszott és név szerint érdeklődött az egykor megismert testvérek hogylétéről.

Liszt fiatalkori olvasmányai szintén vallásos érdeklődést mutatnak. Könyvtárában helyet kapott Kempis Tamás Imitatio Christi[3] című műve. Kempis aforizmái közül nem egyet magáénak tekintett. Liszt vallásos misztika iránti érdeklődésében nyilvánvalóan édesapjának ferences neveltetését érhetjük tetten.

A fiatal Liszt Ferenc már 1827-ben szerzetbe szeretett volna lépni, majd a párizsi szemináriumba kívánt felvételt nyerni. Liszt naplójának tanúsága szerint Szent Pál-t és Szent Ágostont is gyakran olvashatott, idézett.[4] Ugyanitt így ír:

„Isten lát engem, s jelenlétében meg tudtam sérteni őt. Lehetséges volna, hogy inkább keresem egy ember kedvét, mint Istenét?”[5]

Liszt Ferenc végrendelete szerint valójában az egyház volt az igazi hivatása:

„17 éves korom óta, amikor könnyek és könyörgések közepette esdekeltem, hogy engedjenek belépni a párizsi szemináriumba, és azt reméltem, hogy megadatik nekem, hogy a szentek életét élnem, és talán a vértanúk halálát halnom”.[6]

Papi hivatásának korai kibontakozását éppen az egykori ferences édesapja akadályozta meg.

„Az igazi művész útja nem távolít el a vallástól – egyesítheted egy pályán a kettőt. Szeresd Istent, légy jó, és őszinte, hogy egyre magasabbra juss a művészetedben. Te a muzsikáé vagy és nem az Egyházé!” – mondta fiának halálos ágyán.[7]

A szerző 1848-ban kismartoni látogatásakor újította fel kapcsolatát a ferencesekkel, akikhez gyermekkori emlékei fűződtek. Itt találkozott ismét pater Albach Szaniszló (1759-1853) testvérrel, aki később a pesti rendház lakója is volt. Pater Albach a 19. század híres, ferences prédikátora, polichisztora, Széchényi István lelkiatyja – mielőtt Pestre jött Szombathelyen majd Érsekújváron is volt orgonista. A pesti kolostor lakója volt, de itt inkább a Habsburg udvart kritizáló prédikátorként híresült el, mintsem orgonistaként. A szabadságharc éveiben, s ezt követően Albach Szaniszló, Gegő Elek Nicefor és Gasparich Kilit prédikátor triász Habsburg-ellenes beszédei egész Pestről ide vonzották az érdeklődőket.[8]

A pozsonyi ferences levéltár megközelíthetetlensége és az egykori Marianus iratanyag rendezetlensége miatt nehéz rekonstruálni, milyen lehetett az egyházi zene a Pesti ferenceseknél Liszt korában.

Annyit bizonyosan tudni, hogy a Pesti Ferences Templom orgonája, az 1822-es látogatási jegyzőkönyv szerint 16 regiszteres, kétmanuálos a hangszer volt. Egy 1847-es javítási terv [9]részletesebb leírást is ad: a manuálon 9, a pozitívon 3, a pedálon 4 regiszter szólt. A dokumentum alapján valószínű, hogy ekkor még az egész hangszer a mellvédben állt egy szekrényben (alul a pozitív, felül a főmű), s az orgonista hátul játszott. Mivel a szerzetesek stallumai a karzat hátuljában voltak, az orgona egyaránt szolgálta a lent celebrált misét és a fenti karimát. A két művet 1851-ben választották szét. Liszt minden bizonnyal hallhatta a hangszer hangját.[10] Közelebbit azonban nem tudunk a templom egyházi zenéjéről. Tény, hogy maga Liszt, akit annyira lenyűgözött a gregorián ének szépsége, hogy minden adandó alkalommal meg is emlékezett erről, zenei szempontból egyetlen ma ismert forrásban sem említi a pesti ferenceseket. Valószínűleg a testvérek inkább prédikátoraikról, mintsem zenéjükről voltak híresek Széchenyi korában. Komponistánk confraterré avatása előtt, fiatalkori látogatása (1823) után még három alkalommal járt a pesti ferenceseknél.[11] 1856-os látogatásáról írt levelében említi, hogy a pesti ferencesek confraterükké kívánják őt fogadni. Jóllehet Liszt oklevelén más dátum szerepel, a komponista levelezésének tanusága szerint 1857. április 11-én került sor erre

a szekszárdi Augusz Antallal és Karátsonyi Guido gróffal együtt, akiket szintén akkor fogadtak confraterré egy rövid szertartás keretében.[12]  Lisztet Koppány Jenő tartományfőnök iktatta a confráterek közé. Egy rövid mise után, a három férfi és a szerzetesek együtt ebédeltek a refektóriumban. A házfőnök latin pohárköszöntő mondott a leendő confraterek tiszteletére, majd egy egyszerű szertatás keretében a rend barátaivá nyilvánították őket.

Ez a fajta kapcsolat a ferencességgel, amelynek bizonyítékát- egy arannyal keretezett oklevelet Liszt még aznap este kézhez vehette – nem jelentett olyan komoly elköteleződést, mintha a szerző az első, vagy a harmadik rendbe nyert volna befogadást. Liszt együtt étkezhetett és imádkozhatott a testvérekkel, de a rendi élet többi szabálya nem vonatkozott rá. A confrater címet számos világi hívő kapta meg abban az időben. Ennek feltétele csupán annyi volt, hogy elfogadják Szent Ferenc elveit és eszerint éljék mindennapjaikat.

Liszt 1863-ban Rómába költözött. A Madonna del Rosario kolostorban élt, ahol a két Szent Ferenc legendát is befejezte. 1865. április 25-én, Rómában felvette az alsóbb papi rendeket, tonzurálták.  A szertartás a zenekedvelő IX. Pius pápa jóváhagyásával Gustav von Hohenlohe kardinális vezette. A szerző július 30-án felvette a kisebb egyházi rendeket: ajtónálló, lektor, ördögűző és akolitus lett. Liszt abbé nem misézhetett, nem gyóntathatott, de szabadon házasodhatott és bármikor meggondolhatta magát. A kisebb rendek felvétele nem jelentett akkora elköteleződést, mint a magasabb rendek: szubdiakonátus, a diakonátus (szerpapság) és az áldozópapság.

Azt, hogy nem kívánt ennél szorosabb kötelékbe lépni az egyházzal, maga írja le Constantin von Hohenzollern-Hechingen hercegnek tett beszámolójában.

„Meggyőződvén, hogy ez a tett megerősít a jó úton, erőlködés nélkül cselekedtem meg, egészen egyszerű és egyenes szándékkal. Egyébiránt ez felel meg fiatalkori előéletemnek, csakúgy, mint a fejlődésnek melyen zenei alkotómunkám keresztülment az elmúlt négy esztendő során, s e munkát kívánom megújult lelkesedéssel tovább folytatni, mivel természetem legkevésbé fogyatékos formájának tartom.

Hétköznapi nyelven szólva: még, ha igaz is, hogy „nem a ruha teszi a szerzetest”, akkor sem hátráltatja őt; és bizonyos esetekben, amikor belül már egészen kialakult a szerzetes, miért ne öltsük magunkra külső ruházatát?

De hiszen egyáltalán nem is kívánok szerzetes lenni, a szó legszigorúbb értelmében. Erre nincs hivatásom és megelégszem azzal, hogy oly mértékben tartozzam az egyházi hierarchiához, amennyire a kisebb rendek engedik. Ezért is nem a csuhát, hanem a reverendát öltöttem magamra.[13]

Ez volt életének egyik legkomolyabb döntése, amely a világias gondolkodású kortársakban ellentmondásos reakciókat váltott ki. Richard Wagner egyenesen azon vélekedett, Liszt ezzel a döntésével valamilyen nagy bűnéért vezekel.

Felszentelését követően érkezett Pestre, ahol Schwendtner Mihály atyánál lakott, a pesti Belvárosban. Pater Kurtz Vilmos OFM a pozsonyi provinciálisnak írt levelében számolt be Liszt fiatalkori „ferencességének” újjáéledéséről.[14] Szálláshelye Pesten közel esett a Pesti ferences Rendházhoz, ahová fiatalkori barátságai kötötték. Talán ettől indíttatva csináltatott magának ferences habitust. Szent Erzsébet oratóriumát – amelyet Nemzeti Zenede létrehozásának huszonötödik évfordulójára írt – ebben az öltözékben vezényelte.

A 19. század elején általánosan is érezhető volt az érdeklődés Assisi Szent Ferenc (1182-1226) és rendje iránt.[15] Ez halálának 700 éves évfordulójától 1826-tól kezdődően egészen száz évig tartott. Liszt rajongott Szent Ferencért, szeretett volna eljutni Assisibe. A világutazó, aki bejárta Európát csupán egyetlen alkalommal, járt a Poverello szülővárosában. Mindössze1868. júliusának elején tudott erre időt szakítani. A korszak legelterjedtebb vallásos olvasmánya a Fioretti[16] Liszt könyvtárából sem hiányzott. Maradt fenn olyan feljegyzés, amelynek tanusága szerint Liszt magánbeszélgetései alkalmával is gyakran idézett a Fiorettiből, s beszélt az igazi ferencességről.[17] Augusz Antal Liszt számára 1870-ben rendezett születésnapi ünnepségén mondott beszédében szintén a Poverellóra hivatkozott.[18]

„ Assisi Szent Ferencnek volt egy tanítványa, ki szerette volna tudni, mit imádkozik a mestere. Meghallgatta tehát, de első reggel csak e szavakat hallotta: Oh én Istenem! Szintén e szavakat hallotta másnap reggel is. Mást én nem mondhatok, mivel e fogalom minden nagyot, nemest és magasztost magában rejt. Midőn tehát Istenemhez folyamodom, barátaimról is emlékezem, kiknek szeretetére és barátságára csak úgy mutathatom magamat méltónak, ha működésemet ezentúl is hazámnak szentelem”.

 Tény, hogy ő, aki a „tisztaság, szegénység és alázatosság” hármas fogadalmát nem tartotta, se nem imádkozta naponta a Breviáriumot, de életének utolsó negyedszázadában naponta járt misére, önmagát „ferencesnek és cigánynak”[19] tartotta.

1879 októberében Hohenlohe kardinális közbenjárására Monte Albano tiszteletbeli kanononkja lett. Ez a cím csekély emelkedést jelentett ugyan a rangsorban, de nem járt olyan kötelezettségekkel, amelyek mellett Liszt ne tudta volna folytatni művészi pályafutásával járó utazásait. Liszt használhatta újabb címét, de ez nem jelentett komoly előrelépést az egyházi ranglétrán. Maga sem kívánta felvenni a felsőbb rendeket.[20]

Szerzőnk hivatását, művészi feladatát a Katolikus Egyházban a 19. század végére értékválságba került egyházi zene megújításában látta. Részletesen kidolgozta az egyházi zene reform-tervezetét. A gregorián dallamok 1613-ban, Rómában kiadott ún. Medicea változatát alapul véve igyekezett visszaemelni a Katolikus Egyház zenei örökségét méltó helyére, meghatározta milyen fajta zenét lehet játszani a templomban, melyet nem. Jóllehet elnyerte IX. Pius pápa rokonszenvét – aki az „én Palestrinámnak” nevezte Lisztet -, törekvéseihez nem kapott kellő támogatást. Feltűnt, mekkora különbséget láthatunk Liszt 1834-ben megjelent írása, az „ A jövő egyházi zenéje” és római időszakának reformer törekvései között. Míg a fiatal komponista Lammenais[21] hatására a Színházat és az Egyházat egyesítette volna, az idős Liszt visszafordult a Katolikus Egyház eredeti zenéjéhez, a Gregoriánumhoz. A Szekszárdi mise korai változata (1848), a Hunok csatája, a Dante szimfónia és az Éji menet c. művében is felhasznált gregorián dallamokat. Római tartózkodása alatt, 1860-ban szerzőnk egy Wittgenstein hercegnének írt levelében[22] már említ egy reformtervezetet, amelyet az egyházi zene megújítására adott volna be a pápának. Ez a munka nem készült el, mivel Liszt látta: törekvése eleve sikertelenségre van ítélve. 1878, június 5. én kelt leveléből derül ki, hogy kudarcának okát abban látja, hogy ő, mint Rómában „idegen” számára az egyházi zene ügyének megjobbítása reménytelen.[23] Nem hagyott fel a vallásos zeneművek komponálásával. Ekkor készültek leg előremutatóbb, a kortársak számára már meg nem érthető művei.

Életvitelének sokszínűsége, vallásossága, az életműve által gerjesztett irigység megkeserítették a szerző utolsó éveit. Halála előtt két évvel – amikor a cigányság zenéjéről írt könyvének[24] negatív fogadtatása következményeitől nem tudott szabadulni. – az akkorra már megtört, idős és kedélybeteg embert, így ír:

„Az egész világ ellenem van. A katolikusok azért, mert úgy vélik, egyházi zeném túl profán, a protestánsok azért, mert számomra a zeném katolikus, a szabadkőművesek túl klerikálisnak érzik a zenémet, a konzervatívoknak forradalmár vagyok, a „haladóknak” ósdi jakobinus…. „[25]

Liszt még életében többféleképpen nyilatkozott arról, hol temessék el. Az általa, különböző életszakaszaiban megjelölt helyszínek között szerepelt Róma, a pesti ferencesek kriptája, Saint-Tropez, és Tivoli is.[26] 1860-ban kelt testamentumában[27] részletesen végrendelkezett földi vagyonáról, és saját gyásszertartartásáról. Minden külsőségtől mentes, szerény temetést kívánt és, azt, hogy ferences habitusban temessék el. Arról viszont, hol végrendeletében nem nyilatkozott. Egy levelében így ír: „Holttestemnek nem kívánok más helyet, mint a temetőt, amely ott található, ahol halálom bekövetkezik”[28] A szerzőt végül 1886. július 31-i Bayreuthban érte a halál, ahol augusztus 3-án végső nyugalomra helyezték. A temetést követően komoly küzdelem indult Liszt földi maradványainak hazahozataláért. A harchoz a magyarországi ferencesek is csatlakoztak, akik szerették volna elérni, hogy a zeneszerzőt Budapesten temessék el. Az magyar Katolikus egyház egyik érveként hozta fel a tényt, miszerint nem teljesült Liszt végrendeletében rögzített kívánsága, miszerint a ferencesek rendi öltözékében bocsássák végső nyugalomra.[29]

Liszt legemblematikusabb „ferences” alkotása az „Assisi Szent Ferenc prédikál a madaraknak. (St. François d’Assise. La prédicatoin aux oiseux.)  A mű a 14. században olaszra fordított Fiorettiből, azaz Szent Ferenc virágoskertjének 16. fejezetéből idézi fel a Poverelló legendáinak egyikét. Ebben Szent Ferenc, látva az út szélén gyülekező madárseregletet prédikálni kezdett nekik. Liszt előszavában alázatosan bocsánatot kér Szent Ferenctől (Krisztus dicsőséges szegénykéjétől”), hogy nem képes eléggé ügyesen lefesteni a jelenetet. A zongoradarab még Liszt életében elnyerte Camille Saint-Saëns tetszését, aki a darabot orgonán is előadta és regisztrációs javaslatokkal látta el.

Másik ferences vonatkozású témája Szent Ferenc Naphimnusza, amelyet Liszt életművében többféle hangszerelésben, feldolgozásban is megtalálhatunk.

 

Azt állíthatnánk, Liszt vallásos életpályája visszatérő formát mutat, amelynek során élete utolsó két évtizedében fiatalkori papi hivatás óhaja, a ferencesség iránti vonzódása éledt újjá. Az életművet, Liszt leveleit és vallásosságát ismerve inkább az a kép erősödhet meg, hogy a két „Ferenc” – Assisi Szentje és Paolai Szent Ferenc – szavaikkal, gondolataikkal mindig is jelen voltak a komponista életében. Különbség csupán jelenlétük intenzitásában mutatkozott, amely Liszt kivételesen szélsőséges életútjának volt köszönhető. Remélem, írásom az olvasókban ezt a felfogást erősíti majd!

 

Jegyzékszám (Searle)	Cím	Év	Apparátus
Kórusművek, oratóriumok:
S.2.	Die Legende von der heiligen Elisabeth (Szent Erzsébet legendája)	1857–1862
S.4.	Cantico del sol di Francesco d’Assisi (Assisi Szent Ferenc Naphimnusza)	1862
S.4.	Cantico del sol di Francesco d’Assisi (Assisi Szent Ferenc Naphimnusza)	1880-1881
Zongoraművek
S.175.	Két legenda [2 dal] Assisi Szent Ferenc prédikál a madaraknak, Paolai Szent Ferenc a hullámokon	1862–63
Átiratok
S 498c.	San Francesco- Preludio	1862-1866
S.499.	Cantico del Sol di San Francesco d’Assisi	1881
S.499a.	San Francesco- Preludio per il Cantico del Sol	1880
Négykezesek:
S.498a.	Drei Stücke aus der heilige Elisabeth	1857-1862
Orgonaművek
S.665.	San Francesco	1880	Orgonára és más hangszerre
S.677.	Hosannah from Cantico del sol di San Francesco d’Assisi	1862	Orgonára és basszusharsonára

 

 

 

Bibliográfia

Beghelli             Marco Beghelli: „Liszt and franciscan fashion at the end of the nineteenth century” in Liszt and the birth of modern Europe music as a mirror of religious, political, cultural and aesthetic transformations: procedings of the international conference held at the Villa Serbelloni, Bellagio (Como) 14-18. December. 1998. Szerk. Michael Saffle and Rossana Dalmonte. 2003

Hamburger        Hamburger Klára: Liszt Ferenc zenéje. Budapest.2011.

LLB                   Franz Liszt’s Briefe: Gesammelt und herausgegeben von La Mara. Band I. Von Paris bis Rom 1893-1905.

Walker II           Alan Walker: Liszt Ferenc. A weimari évek. 1848-1861. 2. kötet. Budapest.2000.

Walker III         Alan Walker: Liszt Ferenc. 3. kötet. Budapest. 2003.

[1] Bővebben: Gajdoš Vševlad: „War Liszt ein Franziskaner?” StudiaMusicologica 6 (1964): 299-310.

[2] Társalkodó. Budapest. 1840. januári szám: 20.

[3] Modern kiadása: Kempis Tamás (1380-1471): Imitatio Christi. Ford. Jelenits István. Budapest. 1978.

[4] U.o.: 138.

[5] U.o.: 139.

[6] Alan Walker: Liszt Ferenc. 3. kötet. Budapest. 2003. 97.

[7] U.o.:139.

[8] Liszt valamennyiüket személyesen ismerhette. Gegő Elek Nicefor jelentős irodalmi munkásságával is kitűnt. Felkereste a moldvai magyarságot, a csángó telepesekről írt munkájáért a Magyar Tudományos Akadémia tagjai sorába választotta. Albach Szaniszló német nyelű szentbeszédeit számosan hallgatták, korszakalkotó műve a Herbarium, amelyet a természettudományi múzeum őriz. – Gasparich Kilit beállt nemzetőrnek, és Ozoránál részt vett az ellenséges hadosztályok bekerítésében. Ezért 1852-ben haditörvényszék elé állították és felakasztották. A szabadságharc után a megtorlás éveiben a ferences atyák számos menekültnek és üldözöttnek nyújtottak menedéket. A bencés Czuczor Gergely börtönbüntetése előtt öt hónapig internáltként volt a zárda lakója. – Az 1849. október 6-án vértanúhalált halt gróf Batthyány Lajos miniszterelnököt a kivégzés után jeltelen sírban akarták eltemetni, Dank Agáp házfőnök azonban titokban a templom kriptájába temette, ahol 1870. június 9-ig nyugodott.). Encyclopaedia Hungarica. Főszerkesztő Bagossy László. Calgary, 1992: 33.

[9] Bárány Lajos hangszerének javítási terve. Magyar Ferences Levéltár IX. köteg.

[10] Enyedi Pál szíves közlése nyomán. Ferences levéltár, Novum protocollum 1854.

[11] LLB: 4.: 329-330.

[12]  A confraterré fogadás körülményeiről a Religio c. katolikus lapban, a wiemari Deutschland február 3-i számában, és Liszt levelezésében (LLB, 4: 430-431. olvashatunk bővebben.

[13] Walker III: 99.

[14] Walker III: 102.

[15] Beghelli.: 47-60.

[16] Fioretti. Assisi Szt Ferenc virágoskertje. Assisi Szt Ferenc és néhány követője életéről, cselekedeteiről és csodáiról szóló könyv. Ismeretlen szerzője latinul írta. A 14. százaban először olaszra, majd sok más nyelvre fordítoták le. Modern kiadás: Budapest. 1999.

[17] Beghelli: 50.

[18] Wagner III: 226.

[19] Zu einer Halfte Zigeuner, zu andern Franziskaner” (Egyik felem cigány, a másik ferences) – vallotta tréfásan egyik, Caroline Wittgensteinhez írott levelében saját kettéhasított lényérõl Liszt Ferenc. Így utalt az ünnepelt zongoravirtuóz diadalmenetére szerte a világ koncertpódiumain, és ugyanakkor a római ferences kolostorba visszavonult zeneszerzõre, aki a cellák magányában komponálta híres egyházi mûveit.

[20] Walker III: 380.

[21] Hughes Felicité Robert de Lamennais (1782-1854)

[22] Hamburger: 140.

[23] Hamburger: 141.

[24] Des Bohemiens et de leur musique en Hongrie … 1881. A könyv viharos tiltakozást váltott ki Budapesten. Cosima Liszt éppen azért tagadta meg Liszt magyarországi újratemetését, mert a szerző halála után Tisza Kálmán miniszterelnök felemlegette Liszt könyvének negatív fogadtatását. Walker III: 397.

[25] Liszt levele Mihalovich Ödönek. Idézi Walker 2003: 397.

[26] Walker III: 504.

[27] Walker II: 527-535.

[28] LLB, 6: 228-229.

[29] Wagner III: 502.