Lelkitükör szülőknek – PESTI FERENCESEK

Lelkitükör szülőknek

Otthonunk

Igyekszem-e egyre szebbé, kedvesebbé, barátságosabbá tenni otthonunkat?
Törekszem-e arra, hogy családom tagjai a lakásban igazán otthonosan érezzék magukat?
Türelmes vagyok-e családtagjaim, különösen az idősek és a fiatalok életstílusa iránt?
Szívesen töltöm-e otthon a szabadidőmet?
Házastársam és gyermekeim barátait szívesen látom-e otthonunkban?
Vallásos légkör uralkodik-e otthonunkban?
Rendben tartjuk-e otthonunkat?
Megosztjuk-e az otthoni feladatokat?
Buzdítom-e gyerekeimet, hogy önzetlenül is segítsenek?
Figyelek-e arra, hogy segítségük ne legyen terhes számukra?
Ha olyan házimunkát kell végeznem, amit nem szeretek, nem végzem-e aszkéta arccal?
Másfelől: nem vagyok-e rabja otthonunknak?
Nem tartok-e túlzott rendet, ami múzeummá, kiállító teremmé teszi a lakást, és akadályozza, hogy otthon legyen?
Okosan gazdálkodunk-e a pénzzel?
Az ezzel kapcsolatos kérdéseket megbeszélem-e házastársammal?
Segítünk-e másokat anyagilag?
Minek tartanak engem a többiek a családban? Basának? Házisárkánynak? Vagy édes szülőnek? Biztos lehetek ez utóbbiban?
Étkezéseink közben boldog, vidám hangulat uralkodik-e?
Egyáltalán: vannak-e közös étkezéseink?
Van beszélgetés ilyenkor, vagy talán ekkor is rádiót hallgatunk, tévét nézünk?
Igyekszünk-e akkor is ízlésesen teríteni, amikor nem várunk vendégeket?
Nem rontjuk-e a családi étkezések hangulatát mogorva hallgatással, zsörtölődéssel, haraggal?
Nem vagyunk-e az étkezésben kényeskedők, válogatósak (az esetleg szükséges diéta kivételével)?
Elismerjük-e házastársunk, gyermekünk konyhaművészetét?
Érdeklődünk-e mindenki és minden után?
Nem hozakodunk-e elő az asztalnál kellemetlen dolgokkal?
Olyan-e a társalgás szelleme, hogy a gyermekek nyugodtan hallgathatják, és részt is vehetnek benne?
Szeretettel tanítom-e gyermekeinket az illemszabályokra, főleg saját példámmal?
Meghitt-e az esti családi együttlétünk?

Hivatásbeli munkám

Szeretem-e a munkámat, hivatásomat?
Igyekszem-e benne örömet találni akkor is, ha a kényszerűség állított helyemre?
Igyekszem-e magamat szakmámban művelni, tökéletesíteni?
Pontos vagyok-e a munkahelyemen, és lelkiismeretesen végzem-e a munkámat?
Megbízható vagyok-e abban, amit vállaltam?
Ha külön munkát is vállalok, „ráhajtok”, nem történik-e ez saját egészségem és családi békém rovására?
Nem vagyok-e a munkahajsza miatt ilyenkor ideges, és sok távollétemnek nem látják-e kárát végső soron családom tagjai?
A többletmunka csakugyan szükséges családom javára?
Nem pusztán az erőnket meghaladó luxus vágya, a korunkra annyira jellemző anyagiasság, egymás túllicitálásának vágya sugallja-e?
Munkahelyemen hitem szellemében viselkedem-e?
Igyekszem-e eloszlatni a munkatársak közti ellentéteket, és nem szítom-e én magam is azokat?
Nem adtam-e másnak erkölcstelen tanácsot? (pl. válás, abortusz, lógás, „fúrás”)
Nem terjesztek-e erkölcstelen légkört? (viccekkel, ivászattal, trágár szavakkal, stb.)
Beosztottjaimmal nem vagyok-e önfejű, hatalmaskodó? Engedem-e kibontakoztatni tehetségüket?
Kollégáimat igyekszem-e barátságos viszonyban lenni? Elismerem-e képességeiket, tehetségüket?
A kezdőket, ügyetlenebbeket segítem-e?
Van-e érzékem ahhoz, hogy észrevegyem, ha valami (talán családi ügy) nyomasztja őket?
Őszintén igyekszem-e ilyenkor segítségükre lenni?
Főnököm ellen nem szítom-e a hangulatot?
Mások bizalmával nem élek-e vissza: megtartom-e mindenki iránt a teljes diszkréciót?
Másnemű kollégáim iránti viselkedésem megfelel-e a házassági hűség szellemének?
Munkahelyi kellemetlenségeimet nem azzal vezetem-e le, hogy családomban vagyok ideges, indulatos?
Házastársam és gyermekeim munkahelyi-iskolai problémáit készségesen meghallgatom-e?
Tudom-e, hogy ha nekem elmondhatták bajaikat, ezzel részben már meg is könnyebbültek, még ha közvetlenül nem is tudok helyzetükön változtatni?
Viszont: gyermekeim iskolai bánatain nem azzal könnyítek-e; hogy indokolatlanul aláásom a pedagógus tekintélyét?

Külsőm, egészségem

Ügyelek-e arra, hogy külsőm mindig gondozott legyen?
Ügyelek-e testem, hajam, körmöm, ruhám tisztaságára?
Mosakszom, fürdöm-e rendszeresen?
Ízlésesen és koromhoz illően öltözködöm-e?
Nem viszem-e túlzásba a luxust az öltözködés terén?
Megvan-e bennem az evangéliumi „szegénység szelleme” oly értelemben, hogy kész legyek mástól elfogadni jó állapotú, de már hordott ruhát, vagy ragaszkodom a mindig újhoz?
Odahaza nem hanyagolom-e el a külsőmet?
Nem ülök-e le étkezni munkaruhában, piszkos kézzel?
Jól érzi-e magát férjem-feleségem, ha velem látják?
Ügyelek-e testi egészségemre? (elegendő mozgás, fizikai munka, sport)
Ügyelek-e épségemre? (közlekedés)
Amennyiben nem érzem magam egészségesnek, elmegyek-e orvoshoz, vagy felelőtlenül fertőzöm környezetemet?
Alszom-e eleget?
Nem vagyok-e rabja valamilyen szenvedélynek?
Nem dohányzom-e olyan helyen, ahol ez másoknak kellemetlen, sőt káros?

Szellemem

Igyekszem-e magam nemcsak szűkebb szakmámban, de az általános műveltség terén is tovább képezni?
Nem vagyok-e, vagy nem tartanak-e szakbarbárnak?
Hitbeli ismereteim nem rekedtek-e meg kezdetleges fokon?
Igyekszem-e magam e tekintetben is tovább képezni: könyvek, vallási folyóiratok, rendszeres olvasásával, Szentírás olvasásával, közösségi összejövetelekkel, előadások hallgatásával?
Igyekszem-e jó társalgó lenni?
Merek-e közösségben, pl. templomban is felolvasni, előadni?
Társaságban merek-e megszólalni? Vagy ellenkezőleg: nem igénylem-e, hogy mindig én beszéljek?
Tudok-e másoktól tanácsot, véleményt, kritikát kérni vagy elfogadni?
Nem sértődöm-e meg a kritika miatt; nem feltételezem-e, hogy csakis nekem lehet igazam?
Tudok-e hallgatni akkor, ha beszédemmel esetleg ártanék?
Nem pocsékolok el túl sok időt haszontalanságokkal?
Magam és családom tagjai előre kijelöljük-e a tévé-műsorból a nézni kívánt részeket, és utána van-e erőnk a készüléket kikapcsolni?
Nem előbb kapcsoljuk-e be a tévét, és csak utána nézzük meg, mi is megy a műsorban?
Tisztában vagyok-e azzal, hogy az állandó tévénézés, internetezés lassacskán megbomlasztja a családtagok közti szerető érintkezést?

Lelkem

Vallási meggyőződésemben nem vagyok-e megalkuvó?
Péter apostol szavai szerint mindig készen állok-e arra, hogy reménységünkről megfeleljek mindenkinek, aki kérdez? (1Pét 3,15)
Mások vallási, világnézeti meggyőződését tiszteletben tartom-e? Nem gúnyolom-e?
Nem adok-e helyt lelkemben olyan érzésnek, hogy vallásom, származásom, nemem, műveltségem miatt felsőbbrendű, értékesebb vagyok más embereknél?
Vagy nincs-e valami miatt kisebbségi érzésem?
Ismerem-e a vallásom tanítását? Problémáim esetén tanácsot kérek-e olyasvalakitől, aki jobban ért hozzá? Utánaolvasok-e az interneten?
Hálás vagyok-e Istennek hitemért? Ha kell, kiállok-e védelmében?
Viszont túl kenetes magatartásommal nem riasztok-e tőle vissza másokat?
Járulok-e évente többször szentgyónáshoz, és minden szentmisén szentáldozáshoz?
Pontosan érkezem-e vasár- és ünnepnapi misékre?
Megvárom-e a mise végét?
Mise alatt hol foglalok helyet a templomban? Félreértett alázatból olyan hátul, amennyire csak lehet, mert nem érzem át, hogy másokkal itt közösségben vagyok?
Vagy (hacsak nem vagyok mozgássérült) udvariatlanul a pad szélén, akadályozva másokat?
Megyek-e néha hétköznap is misére?
A miséken részt veszek-e a közösség imájában, énekében?
Vállalok-e aktív szerepet a misén (pl. felolvasás)?
Családom tagjaival időnként megbeszéljük-e a beszédben hallottakat? (Nem kritikai, hanem lelki szempontból).
Hogyan alakítjuk a családi, közös imát?
Imádságom kizárólag kérő ima vagy kötött imaszöveg, vagy próbálok-e Istenhez saját szavaimmal is fordulni, neki mindenért köszönetet mondani, vagy akár csak kis ideig a jelenlétére gondolni?
Tudok-e a család előtt a jó Istentől hangosan is bocsánatot kérni?
Imádkozom-e házastársamért és gyermekeimért külön-külön is?
Szoktunk-e legalább néha közösen egy kis részt olvasni a Szentírásból?
A felebaráti szeretet megnyilatkozik-e szavaimban és tetteimben családom, rokonaim iránt?
Barátaim, munkatársaim iránt?
Rosszakaróim iránt?
Észreveszem-e saját környezetemben, hogy kik szorulnak testi-lelki segítségemre – gyermekeket, öregeket, betegeket, magányosokat?
Érzem-e, hogy kiket vagy kit bízott rám különösen is az Úr?
Törődöm-e (az ajándékozáson kívül) keresztgyermekeimmel? Beszélgetek-e velük: érdeklődöm-e egyéniségük fejlődése iránt?
Kész vagyok-e rugalmasan változtatni terveimen, ha másoknak szükségük van segítségemre?
Van-e érzékem ahhoz, hogy észrevegyem mások ki nem mondott gondjait, és igyekezzem segítségükre lenni?
Van-e lelkivezetőm?
Nem élek-e vissza mások bizalmával?
Tudok-e titkot tartani?
Kerülöm-e beszédemben a közönséges, káromló, szitkozódó, gúnyolódó, trágár szavakat, kifejezéseket? Nemcsak családomban, de a munkahelyemen is, – még akkor is, ha ott ez a stílus?
Könnyen és gyakran elvesztem-e önuralmamat?
Kész vagyok-e másoktól bocsánatot kérni, és magam is kész vagyok szívből kiengesztelődni, még akkor is, ha valaki forma szerint nem kért bocsánatot?

Egyházközségem

Részt veszek-e valamelyik egyházközség munkájában?
Igyekszem-e jó viszonyban állni papjainkkal, merek-e nekik szeretettel tanácsot adni?
Meghívjuk-e őket néha asztalunkhoz, hogy közelebbről megismerjük egymást, és feloldjuk elszigeteltségüket?
Törekszem-e arra, hogy legyen „nagyobb családom”, szellemi hátterem, élő és bátorító közösségem?
Részt veszek-e a hittanos összejöveteleken? (Biblia óra, házas / felnőtt / nyugdíjas hittan)
Részt veszek-e az egyházközségi programokon? (lelkinap, lelkigyakorlat, zarándoklat, templomban meghirdetett programok, kirándulás stb.)
Bekapcsolódom-e valamelyik munkacsoport életébe, tevékenységébe?
Csak néző vagyok, kritizálok, szeretetlen megjegyzéseket teszek („saját fészkembe piszkítok”), vagy mindent megteszek, segítek, szeretek, hogy gyógyuljanak a sebek?
Megköszönöm-e a közösségünkért fáradozók szolgálatát vagy csak „kritikus szemmel” nézem őket?
Imádkozom-e minden nap egyházközségünkért, szenvedéseim, fájdalmaim felajánlom-e érte?
Az anyagiak terén is – mivel önfenntartók vagyunk – magaménak érzem-e egyházközségünket? Az egyházi hozzájárulást = egyházi adót befizetem-e? (jövedelem 1%-a)
A munkában is lehet rám számítani? (templom és plébánia körüli munkák, takarítás? Stb.)
Önként jelentkezem?

Férjem / feleségem – házasságom

Tisztában vagyok-e azzal, hogy a tartós jó házasság nem magától értetődő, természetes dolog, hanem Isten természetfeletti segítségének köszönhető?
Megteszek-e minden tőlem telhetőt e kegyelem kieszközlésére?
Szoktam-e hálát adni Istennek a jó házasság kegyelméért?
Szeretem-e házastársamat úgy, mint régen? Sőt tudom-e jobban szeretni, mint régen?
Igyekszem-e neki még most is tetszeni, és szívében ébren tartani irántam való vonzódását?
(Tudatában annak, hogy a „szerelem” más kezdetben, és ismét más 20-30 év múlva).
Megemlékezünk-e házassági évfordulónkról (lehetőleg szentmisén való részvétellel) és egymás születés- és névnapjáról?
Külső jelét is adom-e szeretetemnek?
Megőriztem-e iránta az oltárnál esküdött hűséget?
Nem tettem-e ki veszélynek ezt a hűséget könnyelmű flörtöléssel?
Észrevesszük és megköszönjük-e egymásnak az apró figyelmességeket is?
Érdekel-e házastársam munkája, előmenetele, és segítek-e neki, amennyire tehetem?
Bátorítom-e, ha elcsügged?
Elnézem-e emberi gyengeségeit, nem hánytorgatom-e fel azokat állandóan?
Elismerem, észreveszem-e értékeit, lelki-szellemi-testi tekintetben egyaránt?
Nem tartok-e vele haragot?
Nem beszélem-e ki hibáit mások előtt?
Nem akarom-e állandóan javítgatni? (Saját hibáimat pedig nem ismerem be, vagy mindig kimagyarázom?)
Teljesen bízom-e benne, és nem vagyok-e rá féltékeny?
Nem titkolok-e el előtte dolgokat, amelyeket joga van tudni?
Nem döntök-e családi kérdésekben az ő megkérdezése nélkül, kivételes vagy sürgős eseteket nem számítva, vagy ha ő nem is igényli a döntést?
Kedves vagyok-e rokonai iránt?
Nem akadályozom-e, hogy lelkiismerete szerint éljen?
Nem kifogásolom-e házastársamnál, ha házon kívül, hivatásszerű munkáját is szeretettel végzi?
Nem vagyok-e munkájára féltékeny?
Házaséletünkben nem utasítom-e vissza ok nélkül hitvestársam jogos kívánságát?
Nem keresem-e önzőn csupán saját kielégülésemet anélkül, hogy neki is örömet akarnék szerezni?
Ha erkölcsi kérdés merül fel házaséletünkben, kitől kérek tanácsot?
Ha közöttünk nézeteltérés támadt, képes vagyok-e vele nyugodtan beszélni, higgadtan meghallgatni kifogásait, érveit?
Ha házasságom megromlott, észreveszem-e saját hibáimat is ezzel kapcsolatban?
Készen állok-e és megteszek-e minden tőlem telhetőt házastársi békénk helyreállítására?
Gondolok-e néha komolyan az élet mulandóságára, és arra a lehetőségre is, hogy nem én, hanem házastársam hal meg előbb?
Kész vagyok-e fenntartás nélkül a jó Isten kezébe tenni jövőnket?
Házas szeretetünk megfelel-e Szent Pál szavainak: „A szeretet türelmes, jóságos, nem féltékeny, nem kérkedik, nem gőgösködik, nem tapintatlan, nem keresi a magáét, haragra nem gerjed, a rosszat fel nem rója, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.” (1Kor 13,4-7)?

Gyermekeim

Átérzem-e az édesanyai / édesapai hivatás nagyságát, szépségét?
Azt, hogy a jó Isten munkatársa lehetek, amikor nemcsak életemet, de lelki-szellemi értékeimet is továbbadom?
Tisztában vagyok-e azzal, hogy a szülői hivatás áldozatot, sok lemondást is jelent?
Tudatosult-e bennem ez a felismerés házasságom kezdete óta?
Szívesen vállalom-e ezt az áldozatot?
Kényelemszeretetből, luxusigény miatt nem igyekszem-e kerülni a gyermekáldást?
Családtervezésünkből nem hagytuk-e ki a Gondviselésbe vetett bizalmat?
Törekszem-e magam továbbképezni nevelési kérdésekben? (Olvasással, tanácskéréssel, előadások hallgatásával.)
Tisztában vagyok-e azzal, hogy gyermekem nevelése (vallási nevelése is!) már egész piciny korában kezdődik?
Találok-e időt arra, hogy gyermekeimmel külön is beszélgessek, ezernyi kérdésükre válaszoljak?
Törődöm-e érzelmi nevelésükkel?
Kimutatom-e szeretetemet irántuk?
Jó példát adok-e gyermekeimnek: önzetlenségben, igazmondásban, kötelességteljesítésben, másokért élésben?
Következetesek vagyunk-e a nevelésben?
Egységesen neveljük-e gyermekeinket hitvestársammal? A nevelési problémákat megbeszéljük-e egymással?
Nem veszekszünk-e a gyermekek előtt? Vagy ha mégis veszekedtünk előttük, utóbb érzékeltetjük-e velük, hogy ennek ellenére a szeretet, egymás megbecsülése megmaradt? (Így legalább annyi haszon lesz belőle, hogy a gyermek megtanulja: szülei is gyarló emberek!)
Törődöm-e azzal, hogy gyermekeim mit olvasnak, milyen filmeket néznek meg, mit néznek a tévében, interneten, és mennyi ideig, kik a barátaik és játszótársaik, kikkel chat-elnek, mikor jönnek haza esténként?
Nagyobb gyermekeinket bevonjuk-e közös családi ügyek megbeszélésébe?
Igyekszünk-e szellemi-lelki értelemben is „nagykorúvá”, azaz érett, felelős emberré nevelni?
Elkényeztetjük-e gyermekeinket (=helyettük teszünk meg valamit), vagy életkoruknak megfelelő felelősségre neveljük. (Nem helyettük, hanem velük együtt tesszük, amihez nagyon „nincs kedvük”.)
Gondoskodunk-e arról, hogy hitoktatásban részesüljenek?
Igyekszünk-e gyermekeinknek megfelelő társaságot szerezni, főleg a velünk hasonló felfogású családok összefogásával?
Gyermekeim iskolai eredményeinek értékelésénél figyelembe veszem-e képességeiket? Jobban értékelem-e kedvességüket, leleményes szeretetüket, mint a versenyeken elért eredményeiket?
Sikertelenségük, kudarcaik esetén mellettük állok-e, és bátorítom vagy csak kritizálom őket?
Bevezetjük-e gyermekeinket, egész kicsi koruktól kezdve fokozatosan az élet titkaiba?
A nemi élettel kapcsolatos természetes és ártatlan érdeklődésükre igyekszünk-e egész őszintén, feszélyezettség nélkül felelni? Inkább elébe megyünk-e kérdéseiknek, semhogy velük egykorú pajtásaiktól kérjenek felvilágosítást, és megrendüljön a szülők iránti bizalmuk?
Okosan felkészítjük-e őket arra a lehetőségre, ami nagyvárosokban egyre gyakoribb, hogy beteges hajlamú személyek részéről durva látvány éri őket, ami bennük zavart okoz? (Erre már 8 év körüli gyereknél is gondolnunk kell!)
Úgy készítjük-e fel őket, hogy ne keltsünk bennük fölösleges félelmeket, és tisztában legyenek azzal, hogy az ilyen emberek nem normálisak?
Másnemű gyermekeinkkel is nyugodtan, természetesen és okosan tudunk-e a nemi életről beszélni?
Egészségesen szemérmes légkör uralkodik-e családunkban, álszemérmes túlzások és prűdség nélkül?
Önuralomra, edzettségre neveljük-e gyermekeinket? Nem adunk-e nekik e tekintetben rossz példát? (pl. dohányzás, alkohol stb.)
Ha valami kérdésükre nem tudunk felelni, nem féltjük-e tekintélyünket attól, hogy ezt elismerjük?
Nem akarjuk-e tekintélyünket azzal biztosítani, hogy gyermekeink előtt megjátsszuk a „mindentudót”?
Tiszteletben tartom-e gyermekeim egyéniségét, akaratát? Ha velük nem vagyok azonos nézeten, tudok-e megfelelő, okos nagyvonalúságot tanúsítani?
Rendelkezem-e a gyermekneveléshez feltétlenül szükséges humorral?
Túlzott óvással, kényeztetéssel nem gátolom-e meg azt, hogy gyermekeim a későbbiekben el tudják viselni az élet kisebb-nagyobb kellemetlenségeit, fájdalmait?
Ránevelem-e őket, hogy az étkezésben ne fínyáskodjanak (amint mi, a szüleik sem tesszük), és ne legyenek válogatósak, kényeskedők?
Igyekszem-e velük megértetni, hogy a család, a testvérek, a szülők korlátozott anyagi helyzete miatt sokszor le kell mondaniuk olyan játékokról, luxustárgyakról, utazásokról, amikben osztálytársaiknak esetleg részük van?
Viszont: ráneveljük-e őket, hogy igényesek legyenek szellemi, kulturális értelemben?
Tudjuk-e, hogy legjobb nevelés a saját példánk?
Hitelesen mutatjuk-e be nekik, hogy életünk középpontjában Isten áll?
Mi magunk is tisztelettel vagyunk-e saját szüleink és házastársunk szülei iránt?
Türelmesen el tudjuk-e viselni idős szüleink emberi gyengeségeit?
Igyekszünk-e gyermekeinket ránevelni a nagyszülők iránti szeretetre, szolgálatkészségre?
Kifejezzük-e hálánkat a nagyszülők iránt, hogy sok mindenben segítségünkre voltak és vannak?
Nem vagyunk-e velük szemben hálátlanok?
Törődünk-e velük, támogatjuk-e őket anyagilag is?
Ha – saját hibánkon kívül – rossz viszony állna fenn házastársam és szüleim közt, házastársam oldalán állok-e? Igyekszem-e saját szüleimet jobb belátásra bírni?
Tisztában vagyok-e azzal, hogy ezzel ellentétes magatartásom házasságom alapjait veszélyeztetheti?
Nem vetem-e gyermekeim szemére az esetleges hálátlanságot? Nem kívánok-e tőlük túlzott tiszteletet szüleik iránt?
Tudom-e, hogy gyermekeikben a szülők megláthatják saját erényeiket és hibáikat?