Részletek Alkantarai Szent Péter Aranykönyvéből
Alkantarai Szent Péter élete, melyet Szent Terézia szűz a maga életrajzában spanyol nyelven írt meg, s mi az ő könyvéből latinra fordítottuk.
A mindenható Isten különlegesen példás életű férfitől fosztott meg minket a minap, amikor Alkantarai Péter testvért, ezt a nagytökéletésségű embert elvitte ebből az életből. Úgy látszik, hogy a világ nem volt képes hosszabb ideig elviselni a tökéletességnek ezt a fokát. Vannak, akik azt mondják, hogy a mai emberek testükben gyengébbek és kisebb tűrőképességűek, mint a régebbiek voltak, s nincs bennünk annyi életszentségre törekvés, mint a régiekben. Ennek az embernek az élete azonban rájuk cáfol, mert napjainkban nem kevesebb szentséggel és kegyelemmel élt, és nem kevésbé vetette meg a világot, mint a régmúlt idők szentjei. Mi is követhetjük őt, még ha nem is járunk mezítláb, mint ő, ha nem is vezeklünk olyan kegyetlenül, mint ő tette, mert a világ megvetésében utánozhatjuk, hiszen Isten mindazoknak, akik nagy-lelkűek iránta, bőkezűen rendelkezésére bocsátja az ehhez szükséges eszközöket.
Ennek a szent férfiúnak is, akiről most beszélek, ő adta azt a lelket, hogy 47 éven át, mint ezt valamennyien tudjátok, a legkeményebb életet folytatta. Néhány dolgot, amelynek igazságában biztos vagyok, elmondok felőle.
Egyszer megvallotta valakinek, aki titkainak ismerője volt, és előle semmit el ne rejtett, s nekem is elmondta a szeretet miatt, amellyel irántam viseltetett (mert Isten akarata volt, hogy szeressen engem, és amikor a legnehezebb időket éltem át, támaszom és védelmezőm legyen), hogy negyven éven át, ha jól emlékszem, nem aludt többet másfél óránál naponta. És azt mondta, hogy semmi vezeklésben nem volt annyi küszködése és nehézsége, mint az álom legyőzésében, ezért soha nem feküdt le, hanem térden állt vagy állva maradt. Az álom ülve szokta meglepni, s fejét a fal melletti kis asztalkára szokta hajtani.
Még ha akarta volna, se tudott volna fekve aludni, hiszen a cellája, mint ez köztudott, mindössze négy és fél láb hosszú (1,5m) volt. Ezalatt a negyven év alatt soha nem viselt a fején semmit, akárhogy szakadt az eső, vagy akárhogyan tűzött a nap.
A lábán sem hordott soha lábbelit. A ruházata egyetlen tunika volt nagyon silány anyagból, olyanból, amit a legegyszerűbb emberek viselnek, és olyan szűkre szabva, hogy annál szorosabb nem is lehetett. Ezen kívül csak egy ugyanolyan anyagból készített rövid köpenye volt, más ruházata semmi.
El szokta mondani, hogy a téli hideg ellen úgy védekezett, hogy letette a köpenyét, kitárta a cella ablakát és ajtaját, s miután átfagyott a teste, becsukta az ajtót és az ablakot. A köpenyét magára véve viszonylagosan felmelegedett. Csak minden harmadik napon evett, és azt szokta mondani – amivel általános csodálkozást váltott ki -, hogy ez a legkönnyebb, ha az ember hozzászoktatja magát. Egyik szerzetestársa biztosan állította nekem, hogy néha nyolc napon át nem vett magához táplálékot. Ez akkor történt, amikor Istenhez imádkozott, mert nagy elragadtatásai, extázisai voltak, és igen hevesen élte át az Isten szeretetét, aminek én magam is tanúja vagyok.
A szegénységet és az önmegtagadást egészen fiatalon a legnagyobb mértékben élte. Annyira, hogy amint nekem megvallotta, egyszer három évig volt az egyik rendházban, és a társait csak a hangjukról ismerte, mert a szemét soha nem emelte föl, és soha nem nézett rá senkire. A szükséges helyeket sem tudta, hol vannak, csak mindig a többiek nyomában járt. Ugyanígy volt, ha a rendházon kívül kellett valahová mennie. Sok éven át nem nézett asszonyra, és sokszor mondta nekem, hogy teljesen közömbös számára, hogy női arcot lát-e vagy sem. Akkor azonban, amikor én ennek a tudomására jutottam, már igen idős volt. A teste olyan sovány és száraz volt, hogy fagyökérhez hasonlíthattad volna, és csak a csont és a bőr volt az egész ember. És mégis annyi életszentség volt benne, annyi jóság és kedvesség, hogy, pedig nagyon szűkszavú volt, soha senkit nem hagyott válasz nélkül, hanem nagyon emberségesen megfelelt mindenkinek, mert nagyon jólelkű volt.
Még többet is elmondanék az ő dicséretére, ha nem félnék attól, hogy a szememre vetitek, minek is írom mindezt. Ezért ezt is, amit írtam, félve írtam. Be is fejezem, csak még ezt az egyet fűzöm hozzá. Hogy a halála ugyanolyan volt, mint az élete: puszta földön térdelve halt meg, miközben társait bátorította és intette. S mielőtt a lelkét kilehelte, ezekre a szavakra fakadt a zsoltárossal örvendezve: „Vigadtam, mert azt mondták nékem, hogy az Úrnak házába fölmegyünk!”
A halála után úgy tetszett Isten akaratának, hogy nagyobb segítséget és több tanácsot kaphassak tőle nehézségeiben, mint amikor még élt. Amikor először megjelent nekem, ezt mondta: Mily áldott és boldog az a vezeklés, amely ily nagy jutalmat érdemel!” – és más hasonlókat mondott még. Egy évvel a halála előtt, bár távol volt, megjelent nekem és megmondta, hogy most pihenni tér. Ezt akkor én nem hittem el, de néhány embernek elmondtam. Nyolc nappal a halála után kaptuk a hírt, helyesebben nyolc nappal az örök életének megkezdése után jött egy hírnök és elbeszélte a történteket. Mivel kemény életének ilyen dicsőséges vége volt, úgy éreztem, hogy a halálából sokkal több vigasztalás származik nekem, mint az életéből.
Az Úr egyszer megígérte nekem, hogy mindaz, aki Péter nevében kér tőle valamit, meg fogja kapni, amit kér. Én magam tapasztaltam sok ügyemben, hogy amikor Péter oltalmába ajánlottam, a kívánt módon sikerültek, amint ezt megadta az Úr, akinek dicséret, tisztelet és dicsőség legyen mindörökkön örökké.
ELSŐ RÉSZ
AZ IMÁDSÁG ÉS ELMÉLKEDÉS GYÜMÖLCSEI
Ebben a részben rövid összefoglalásban megmutatjuk, hogy milyen áldásai vannak a szóbeli imádságnak és az elmélkedésnek, hogy az emberek látva értékeit, szívesebben vállalják és végezzék az imádságokat és elmélkedéseket.
Afelől semmi kétségem, hogy szívünk rosszasága az első olyan ok, amely akadályozza az örök boldogság elérését, mert a jótettekre és erénygyakorlatokra rest és késedelmes, és nagy nehézségeket lát bennük. Ha ez nem volna, az ember minden fenntartás nélkül járná az erények útját, és nehézségek nélkül érné el a célt, amit az Apostol mond: „A belső ember szerint az Isten törvényében lelem örömömet, de tagjaimban más törvényt észlelek. Ez küzd értelmem törvénye ellen és a tagjaimban lévő bűn törvényének a rabjává tesz.” (Róm.7,22)
Ez tehát minden rossznak és nyomorúságnak a gyökere, amellyel szemben nincs jobb és hatásosabb orvosság az áhítatnál, amelyről szent Tamás azt mondja, hogy az a lélek könnyed készsége a jóra. Képes arra, hogy kiűzzön a szívekből minden fenntartást és késedelmeskedést, és szívesen késszé tegye minden erény gyakorlására. Ezért ezt az áhítatot méltán nevezhetjük a lélek eledelének, mennyei enyhületnek, harmatnak, a Szentlélek szelíd ösztönzésének, természetfeletti érzésnek, amely megerősíti a lelket abban, hogy a lelki dolgokban örömet és ízt találjon, a világ dolgaival szemben pedig undort és elutasítást érezzen.
A mindennapos tapasztalat igazolja ezt: azt látjuk, hogy akik mély és áhítatos imádságból jönnek, telve vannak jó elhatározásokkal, új kegyelmekkel és ajándékokkal, és az élet jobbításának erős szándékával, fellelkesülnek Isten jóságán, amelyet az imádságban megtapasztaltak, és még jobban akarnak neki szolgálni, és teljes szívvel akarják őt szeretni: készek elviselni minden nehézséget, sőt a vérük ontására is képesek lennének. S hogy röviden összefoglaljam, az áhítat az a fürdő, az a nyugalom, amelyben a lélek elnyugszik és felfrissül.
Ha megkérdezed, hogy milyen úton lehet megszerezni ezt a nagyon kiváló erényt, újra Szent Tamást idézve válaszolom: az isteni és a természetfeletti dolgok szemlélésével, az ezeken való elmélkedéssel juthatsz ennek az erénynek a birtokába. Mert ha ezekkel figyelmesen foglalkozik a lélek, akkor ébred az akaratban az az érzület, amelyet áhítatnak nevezünk, amely az embert minden jó megtételére képessé teszi, sürgeti rá. Ezért van az, hogy a szentek igen gyakran imádkoztak és elmélkedtek, mert tudták, hogy ezáltal lesz az övék az áhítat erénye, amely egyetlen erény ugyan, de képes rá, hogy alkalmassá tegyen az összes többi erény gyakorlására, mert szinte sarkantyúként ösztönzi az embert.
Szent Bonaventúrát hívom ehhez tanúul, aki ezt mondta: „Az imádság erénye felbecsülhetetlen mértékben segít minden jó elnyerésében és minden rossz távoltartásához. Ha türelemmel akarod viselni nehézségeidet, légy imádságos ember. Ha gonosz indulataidat meg akarod fékezni, légy imádságos ember. Ha fel akarod ismerni a Sátán cseleit és ki akarod kerülni azokat, légy imádságos ember. Ha vidáman akarsz élni Isten szolgálatában, és a munka meg a szenvedés útján akarsz járni, légy imádságos ember. Ha a lelki élet dolgait akarod tenni és nem akarod kiszolgálni tested vágyait, légy imádságos ember. Ha szívedet jó és szent gondolatokkal és vágyakkal akarod tölteni és az áhítattal akarod erőssé tenni, légy imádságos ember. Ha azt akarod, hogy szíved állhatatosan megmaradjon jó elhatározásaiban és az Úr kedvében, légy imádságos ember. Végül, ha ki akarod irtani gonoszságaidat, és erényekkel akarod átitatni a lelkedet, légy imádságos ember. Az imádságban kapod meg a Szentlélek kenetét, aki mindenre megtanítja a lelket. Ugyanígy, ha el akarsz jutni a szemlélődésre, és az isteni Vőlegény ölelését akarod élvezni, légy az imádság embere, mert a szemlélődéshez és az ég dolgainak észleléséhez az imádságon keresztül vezet az út.
Látod, mekkora ereje és hatalma van az imádságnak? Mindezek igazolására, figyelmen kívül hagyva most a Szentírás tanítását, legyen elég neked az a tapasztalat, amit naponként látunk és hallunk tanulatlan és egyszerű lelkektől, akik mind arról beszélnek, hogy élik át az imádságnak ezeket a hatásait.” Eddig az idézet Szent Bonaventúrától.
Most mondjátok, hogy lehet ennél gazdagabb kincsestárat vagy termékenyebb szántóföldet találni bárhol is a világon? De hallgassatok meg egy másik tudóst is, aki vallásosságában és szentségében nem kisebb, mint Bonaventúra, és az imádság dolgában a következőket mondta:
Az imádság megtisztítja szívet a bűnöktől, megtölti szeretettel, a hitben megerősíti, az erényben megszilárdítja és megújítja. Állhatatossá teszi, megbékíti a szívet, megismerteti az igazságot, legyőzi a kísértéseket, elűzi a szomorúságot, felfrissíti az érzéseket, a kialvóban lévő erényeket felszítja, a lustaságot elkergeti, a rosszaság szennyét letörli. Az imádságban az égi vágyak szikrái az istenszeretet izzó parazsává változnak. Nagy kiváltságai vannak és nagy érdemei. Az imádság megnyitja az eget, az Isten soha nem zárja be a fülét az ember imádságos szava elől.
Többet most erről nem mondok, mert mindez bőven elég ahhoz, hogy lássátok, milyen sok gyümölcse van az imádságnak.
MÁSODIK RÉSZ
VASÁRNAPI MEDITÁCIÓ
Ezt a napot szánd arra, hogy jótéteményeiről elmélkedve hálát adj Istennek, és szívedben erősebb szeretet ébredjen Őiránta, aki annyi áldásával halmozott el téged!
Megszámlálhatatlan jótéteményei közül elmélkedésedben ötöt vegyél szemügyre: a teremtést, a fenntartást, a megváltást, a hivatásodat és azokat a különleges ajándékokat, amelyek csak a tieid.
A teremtés ajándékának megértéséhez vedd fontolóra, hogy mi voltál a teremtésed előtt. Mit adott neked Isten akkor, amikor megteremtett, ámbár neked semmi előzetes érdemed nem volt rá, hogy megteremtessél. Vedd fontolóra a testedet teljes egészében, minden részével; a lelkedet nagyszerű képességeivel: értelmeddel, akaratoddal és emlékezeteddel.
Emlékezz, hogy amikor Isten lelket adott neked, mindennel megajándékozott: mert nincs az egész teremtett világnak olyan tökéletessége, amelynél az ember lelke ne volna messze tökéletesebb, vagy legalábbis ne volna meg a lehetősége, hogy minden egyéb tökéletességet fölülmúljon. Ebből nyílván következik, hogy amikor Isten ezzel a kinccsel megajándékozott, benne mindent megadott neked.
Ami a fenntartást illeti, fontold meg, hogy egész életed Isten terveitől és gondviselésétől függ, nélküle egy pillanatig sem volnál képes létezni, vagy egyetlen lépést sem volnál képes nélküle megtenni. A földet és mindent, ami rajta van, rendelkezésedre bocsájtotta és kezed alá rendelte; a tengereket, a földet, a madarakat, a halakat, a barmokat, a növényeket, s még a szellemi lényeket is szolgálatodra rendelte. Gondolj egészségedre, a testi erődre, az életre, amelynek örvendesz, és emlékezzél meg arról, hogy mindezek Isten ajándékai számodra, aki mindent folyamatosan fenntart és megőriz, hogy élted támogatására legyenek. És figyelj azokra a nyomorúságokra és bajokra, amelyek szüntelenül érik a többi embereket és tönkre teszik őket. Ha Isten jósága meg nem őrizne, te magad is, mint a többiek, áldozatukká válnál…
A hivatásod ajándékáról gondold meg: mekkora ajándékot kaptál azzal, hogy keresztény le-hetsz és átitatott hittel az Úr. A keresztség és a többi szentség révén hívei közé számlál az Egyházban. És amikor vétkezvén ezt a meghívásodat – a keresztségben kapott ártatlansággal együtt – elveszítetted, kimentett a bűnökből és visszavitt a kegyelem állapotába, visszavezetett az üdvösség útjára. Mondd csak, hogyan adhatnál neki mindezért méltó hálát?
Mennyi atyai jósággal és türelemmel volt irántad! Milyen hosszú időn keresztül várt rád? Hagyta, hogy oly sokáig élj bűneid tisztátalanságában. És akkor ismételten meglátogatott jó és szent sugallataival, és életed fonalát, bármennyire gonosz voltál is, nem vágta el úgy, mint kortársid közül sokakét. És végül olyan erős kegyelemmel közeledett feléd, hogy felébresztett utadon, mely a halálba vezetett volna, és megnyitván szemedet, beragyogta azt az életútjának fényével.
Micsoda nagy jóság az, amivel megtérésed után elárasztott kegyelmével, hogy elmúlt bűneid vissza ne térjenek többé, hogy az emberi nem ősi ellenségét legyőzhesd, és állhatatos marad-hass a szent és jó cselekedetekben.
Ezek azok az általános ajándékok, amelyeket Isten minden embernek odaad. De vannak ezen kívül olyanok is, amelyek titokban vannak, és nem kevés ezen ajándékok száma, amelyek annyira titkosak, hogy még azok előtt sem világosak, akik megkapják őket. Mert hányszor szolgáltál rá arra, hogy erőszakosságod, hálátlanságod vagy bűneid mocska miatt elhanyagoljon az Isten, amint ez másokkal aránytalanul kisebb dolgok miatt megesett a környezetedben. Hányszor ragadott ki bajokból különleges gondviselésével az Úr, a sátán csapdáit, amelyeket vesztedre állított, sorban összetörte, és meghiúsította minden ellened irányuló törekvését, mert nem akarta, hogy gonosz tervei, melyeket ellened kovácsolt, megvalósulhassanak? Hányszor megtette veled is az Úr azt, amit Péternek mondott: „Íme, a sátán kísért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát. Én azonban imádkoztam érted, hogy meg ne fogyatkozzék a hited!” (Lk, 22.)
De ki ismerheti pontosan ezeket a titkos ajándékokat az Istenen kívül? Mert az ember könnyen felismeri a nagy, látható és kézzelfogható ajándékokat; de azokat, melyeket személyre szólóan ad az Isten, amelyek nem a jó megtételében, hanem a rossztól való megőrzésben állnak, miféle emberi értelem tudná egészen megragadni?
Ezért méltányos és indokolt, hogy ennyi jótéteményért szüntelenül hálát adjunk Istennek, és térdre hullva előtte valljuk meg, hogy sokkal többet kaptunk tőle, mint amennyinek viszonzására képesek vagyunk. S oly nagy hálára vagyunk iránta kötelezve, hogy sem szolgálataink teljesítésével, sem érdeminkkel soha nem tudjuk leróni azt. Hiszen meg sem tudjuk számlálni ajándékait, és értelemmel senki emberfia fel nem fogja azokat.
HARMADIK RÉSZ
A MEDITÁCIÓ
Az olvasást követi a meditáció. Néha olyan dologról elmélkedünk, amit képzeletünkkel magunk elé tudunk idézni: pl. Krisztus Urunk életének, szenvedésének jeleneteit, az utolsó ítéletet, a poklot, a mennyországot. Néha viszont olyan dolgoktól, amelyek inkább értelmünknek, mint képzeletünknek tárgyai, ezért a képzelet csak képeket tud hozzá szolgáltatni: pl. ha Isten jótéteményeiről, irgalmáról, vagy bármi más tökéletességéről elmélkedünk.
Az elmélkedés e két faja közül az utóbbit intellektuális, az előbbit elképzelő elmélkedésnek nevezzük. De a kettőt teljesen egyenrangúan kell kezelni ezekben a gyakorlatokban, aszerint, hogy az anyag melyiket igényli inkább.
Az elképzelő elmélkedésben a dolgot úgy kell magunk elé képzelnünk, amint a valóságban van, vagy volna. Úgy kell értelmünk elé állítani, mintha ténylegesen jelen volnánk ott, ahol a dolgok vannak, vagy történnek, vagy a szemünk előtt volna a dolog, hogy így a dolog megjelenítéséből nagyobb erővel tudjon hatni a szemlélőre. Ez a képzelettel való megjelenítés igen sokat segít abban, hogy ezek a dolgok a szívünkben létezni kezdjenek. Mert ha képesek vagyunk a szívünkbe fogadni városokat és egész országokat, nyilván sokkal könnyebben be tudjuk fogadni egy-egy misztérium megjelenítését. Ez pedig igen segítségére lesz a léleknek az összeszedettségben, és megmaradhat önmagán belül a tevékenység közben ugyanúgy, ahogy a méhek a kaptáron belül mindegyik a maga dolgát végzi. De ha az Úr szenvedéséről emlékezve pontosan el akarod képzelni Jeruzsálemet és azt a helyet, ahol a szóban forgó jelenet lezajlott, ez elég sok fejtörést okoz neked, és ki szokta fárasztani a szemlélődőket. Ezért nem szabad túl sokáig törni magadat a képzeleteddel, és nem is veszhetsz el a részletekben, nehogy öncélúvá váljon az, aminek eszközként kellene segítenie elmélkedésedet.
NEGYEDIK RÉSZ
EZEN ELMÉLKEDÉSEK IDEJÉRŐL ÉS HASZNÁRÓL
Íme, itt van, keresztény olvasó, a hét első meditáció, amelyekkel foglalkozhat a lelked bármelyik héten. De nem úgy, hogy baj lenne, ha a hét bármelyik napján más anyagról elmélkednél, hiszen, mint fentebb elmondtuk, hiszen bármi, ami Isten szeretetére és istenfélelemre indíthat, vagy Isten törvényeinek megtartására serkenthet, alkalmas rá, hogy elmélkedj róluk. Mi a sok lehetséges anyagból azért választottuk ki az elébb leírtakat, mert hitünk alapvető misztériumait tartalmazzák, s mert nagyobb erő rejlik bennük arra, hogy az emberszíveket az istenszeretetre és az istenfélelemre ösztökéljék, s mert ételt készítettünk a kezdőknek, akik még vezetésre szorulnak. Olyan utat mutattunk nekik, amelyen – mert ezen a földön még járatlanok – nem tévednek el és nem kerülnek egészen idegen területre.
Továbbá ezek az elmélkedések, mint másutt mondtuk, azoknak valók, akik most kezdenek először az Istenhez térni, azaz azoké, akik az élet zűrzavarából most fordulnak Istenhez. Nekik arra van szükségük, hogy azokat a dolgokat fontolják meg, amelyektől lelkükben a bűnbánat, a bűnöktől való félelem, az istenfélelem és a világ megvetése kialakulhat, amelyek az első lépéseket jelentik ahhoz, hogy valaki az igazi életet elkezdje. Ez az oka annak, hogy akik újonnan térnek meg az Istenhez, bizonyos ideig ezeket az elmélkedéseket kell, hogy folytassák, hogy komoly mély alapokat tudjanak vetni az istenfélelemben és istenszeretetben a többi erények számára.
ÖTÖDIK RÉSZ
AZ IMÁDSÁG HAT ÖSSZETEVŐJE
Keresztény olvasó! Eléd adtam hét meditációt és gyakorlatot, amelyekkel bármelyik hét napjain foglalkozhatsz. Ha kellő módon felfogod ezeket, soha nem fog hiányozni neked az olyan anyag, amely üdvösen foglalkoztatja a lelkedet.
De jól jegyezd meg, hogy a jó elmélkedésnek hat részből kell állnia, melyek közül néhány megelőzi, néhány követi magát az elmélkedést.
1. Mielőtt az elmélkedést elkezdenéd, lelkedet szorgosan elő kell készítened erre a szent gyakorlatra éppen úgy, ahogy egy húros hangszert hangolni kell, különben lehetetlen szép dallamot és összhangot megszólaltatni rajta.
2. Az előkészület után kell következnie az olvasásnak, amikor elolvasod azt a misztériumot, amely a napokra szétosztott anyagban éppen aznap következik. Ez főleg eleinte fontos, amíg az állandó gyakorlás és a megszokás emlékezetedbe nem vési az elmélkedési anyagot.
3. Az olvasás után következik a meditáció.
4. A meditáció után áhítattal hálát kell adni a kapott kincsekért, amelyeknek az elmélkedésben és általában Krisztus élete által részesei lettünk.
5. Továbbá tetteinket kell felajánlanunk minden kapott jótétemény viszonzásául.
6. Ezt követik a kérések, amit különösen is imádságnak nevezhetünk. Ezzel az imádsággal saját bajainkat, szükség esetén betegségeinket, de másokét és az egész Egyházét az Istennek ajánljuk.
(A hat rész tehát: előkészület, olvasás, meditáció, hálaadás, felajánlás, kérés.)
Ez a hat lépés kell a meditációhoz vagy az imádsághoz. És sok áldásos hatásuk mellett azzal is javára vannak az elmélkedésnek, hogy sokféle formában adják az ételt, s így ha az egyik forma nem ízlik, nyúlhat a másikhoz, vagy ha elfogy az elmélkedni valója az egyik formában, a másikban találhat olyat, ami áhítatát felgyújtja.
Egyébként nem feltétlenül szükséges, hogy minden meditációban meglegyen mind a hat rész, sem a sorrendet nem kell abszolút szigorúan venni, ámbár a kezdőknek nagyon ajánlatos, hogy kötött módszerük legyen, melyhez eleinte igazodnak. Ezért amiket most mondani fogok, nem úgy mondom, mint örökérvényű és sérthetetlen törvényeket, hiszen nem célom, hogy változtathatatlan törvényeket fektessek le, hanem az újoncokat és a kezdőket akarom a meditációnak arra az ösvényére rávezetni, amelyen később továbbhaladva a gyakorlatuk, a tapasztalatuk, de elsősorban a Szentlélek minden egyébről fel fogja világosítani őket.