A Ferences Világi Rend nemzetközi akciója három ország (Malawi, Uganda és Zimbabwe) egy-egy településén szeretne segíteni azzal, hogy kutak és a hozzájuk kapcsolódó berendezések telepítését és kiépítését támogatja. Ferences kezdeményezés a vízhez jutásért A nyugati világban, így Magyarországon is, az emberek többsége természetesnek veszi, hogy bármely pillanatban friss, tiszta ivóvízhez juthat. Eközben hajlamosak vagyunk…
Kategória: Hirdetések
Hirdetés 2018. augusztus 5.
Évközi 18. vasárnap Templomunkban egész napos szentségimádást tartunk aug. 11-én, szombaton, Szent Klára ünnepén. Délben kitesszük az Oltáriszentséget, és az esti fél 7-es szentmiséig mindenkit várunk, hogy hosszabb-rövidebb ideig betérjen imádkozni. Részletek: ITT. A Gergely Ferenc emléksorozat keretében aug. 11-én, szombat este fél 8-tól Margit Urbanetz, és – Darko Pleli megbetegedése miatt – Deák László…
Egész napos szentségimádás templomunkban
Az év minden napján egész napos szentségimádás van az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye egy-egy templomában. A Belvárosi Ferences Templomban – a korábbi évek gyakorlatát követve – augusztus 11-én, Szent Klára ünnepén tartjuk az eucharisztikus találkozás egész napos lehetőségét. Mivel délelőtt 6-kor, 8-kor, 10-kor és 11-kor szentmise lesz, ezért az Oltáriszentség ünnepélyes kihelyezésére déli 12 órakor (a déli…
Deák László és Margit Urbanetz-Vígh orgonakoncertje
Deák László (orgona) és Margit Urbanetz-Vígh (viola d’amore) koncertje 2018. augusztus 11. szombat, 19:30 Ferences templom, 1053 Budapest, Ferenciek tere 9. Heinrich Ignaz Franz Biber: Passacaglia Aus dem Robertsbridge Codex (um 1330): Estampie Vermes Mária / Diego Ortiz: Passacaglia Johann Caspar von Kerll: Passacaglia W. A. Mozart: Zwei Kirchensonaten (C-dur K. 278, D-dur K. 245)…
Porciunkula ünnepe – augusztus 2.
Az Assisi Porciunkula (Angyalos Boldogasszony) kápolnának III. Honorius pápa 1216-ban adott búcsúkiváltságot, ami addig csak a római és jeruzsálemi bazilikákat illették. Aki ezen a napon (augusztus 2.) elvégzi szentgyónását, áldozik, a pápa szándékára imádságot ajánl fel (Hiszek egy, Mi Atyánk, Üdvözlégy, Dicsőség), és szívében elhatárolódik a bűntől, a világ bármely ferences templomában teljes búcsúban részesülhet…
Hirdetés 2018. július 29.
Évközi 17. vasárnap Porciunkula ünnepe aug. 2-án, csütörtökön lesz. Ezen a napon a ferences templomokban teljes búcsú nyerhető. További részletek ITT. A jövő héten elsőcsütörtök és elsőpéntek lesz. Ezen a napokon délután fél 6-kor kezdődik az elsőcsütörtöki a szentségimádás, ill. az elsőpénteki keresztút. A Szegedi Ferences Templom Havas Boldogasszony búcsúja aug. 4–5–én lesz. Részletek ITT….
Szegedi Havas Boldogasszony búcsú
A Havas Boldogasszony búcsú augusztus 4-5-én lesz a Szeged-Alsóvárosi Ferences Templomban. Évről évre ezrek zarándokolnak el a Dél-Alföld egyik legjelentősebb ünnepére. Az ünnepi szentmisét Udvardy György pécsi megyéspüspök tartja vasárnap délelőtt 9 órától.
Augusztus 20. Szent István Bazilika
Augusztus 20-án, Szent István király, országunk fővédőszentjének napján ünnepi szentmise lesz a budapesti Szent István Bazilikában du. 5 órától Dr. Erdő Péter bíboros úr vezetésével. A szentmise után lesz a hagyományos Szent Jobb körmenet.
Virrasztás a Szent István Bazilikában
A budapesti Szent István Bazilikában idén is, immár huszonkettedik alkalommal virrasztás lesz Nagyboldogasszony ünnepére virradó éjszaka. Az országos engesztelő virrasztás augusztus 14-én 20 órakor kezdődik és augusztus 15-én hajnali 5 óráig tart. Éjfélkor kezdődik a Boldogságos Szűz Mennybevitelének ünnepi miséje. A közös virrasztásra, hazánkért való engesztelésre szeretettel várnak minden lelki megújulásért tenni akaró lelkeket.
Jens Korndörfer (Atalantai, USA) orgonaművész hangversenye 2018. július 13-án
Dr. Jens Korndörfer a Georgia State University orgonatanára, valamint az Agnes Scott College orgona és csembaló oktatója. Tanulmányait a párizsi Conservatoire National Supérieur de Musique, a kanadai Oberlin Conservatory, és a Musikhochschule Bayreuth diákjaként végezte. A montreáli McGill Conservatory növendékeként tudományos doktorit szerzett. Három alkalommal nyerte meg a kanadai nemzetközi orgonaversenyt. Az elmúlt évtizedben több mint 200 koncertet…