Évközi 16. hét, hétfő – Mt 12,38-42 Hogyan követjük Jézus tanítását? Megdöbbentőek Jézus szavai, hogy gonosz, hűtlen nemzedéknek nevezte kortársait, mivel nem voltak megelégedve az ő jeleivel, tanításával, illetve tetteivel. Jézus a csodáival olyan jeleket adott, amelyek Isten irgalmas szeretetét bizonyították. Ezek egyben felhívások is voltak a hitre, a bűnbánatra, valamint az egymás iránti irgalmas…
Kategória: Ágoston atya napi homíliái
2025. július 20. – Évközi 16. vasárnap
2025. július 20. – Évközi 16. vasárnap Ter 18,1-10a; Kol 1,24-28; Lk 10,38-42 Mire gondolhatott Jézus, amikor azt mondta, hogy: „Mária a jobbik részt választotta”? A mai evangélium szerint Jézus előzetes bejelentés nélkül (tizenkét életerős tanítványával együtt) meglátogatta barátját, Lázárt, valamint testvéreit (Mártát és Máriát). Márta igyekezett kiszolgálni a váratlanul érkezett kedves vendégeket, Mária…
2025. július 19. – Évközi 15. hét, szombat
Évközi 15. hét, szombat – Mt 12,14-21 Hogyan ünnepeljük méltó módon az Úr napját? Jézus tudatosan gyógyította meg szombati napon is a bénát. Ezzel Ő nemhogy akadályozta volna, hanem inkább segítette az Úr napjának méltó megünneplését. A zsidók számára az a parancs, hogy „Az Úr napját (=szombatot) szenteld meg!”, nemcsak a teremtésre való emlékezést, hanem…
2025. július 18. – Évközi 15. hét, péntek
Évközi 15. hét, péntek – Mt 12,1-8 Jól ünnepeljük-e a vasárnapot? A zsidók számára a vallási törvények három csoportja kiemelkedően fontos volt. Az első csoportba a templommal kapcsolatos előírások, a másodikba a rituális tisztasággal, a harmadik csoportba pedig a szombat megszentelésével kapcsolatos törvények tartoztak. Ezért érthető, hogy az Úr napjának megszentelésével kapcsolatos előbb hallott jelenet…
2025. július 17. – Évközi 15. hét, csütörtök
Évközi 15. hét, csütörtök – Mt 11,28-30 Hogyan hordozzuk életünk terheit? A mai evangéliumban Jézus úgy fejezte be tanítását, hogy magához hív mindenkit, aki elfáradt a küzdelmeiben, keresztjének a hordozásában. Azt ígéri, hogy Ő felüdít minket, édessé teszi az ö igáját, illetve könnyűvé teszi az ő terhét. Ennek azonban feltétele van. Szükséges felvenni az ő…
2025. július 16. – Évközi 15. hét, szerda
Évközi 15. hét, szerda – Mt 11,25-27 – Hálásak vagyunk-e azért, hogy Isten feltárta nekünk legszemélyesebb titkait? A mai evangéliumban Jézus az Istent dicsőítő magasztalással fejezi be tanítását. Elragadtatott csodálattal dicséri, hogy a Mennyei Atya, mint az „ég és föld Ura” úgy határozott, hogy nem az okosaknak, valamit a bölcseknek nyilatkoztatja ki isteni életének legszemélyesebb,…
2025. július 15. – Szent Bonaventura püspök és egyháztanító
Július 15. Szent Bonaventura püspök és egyháztanító Mt 5,13-19 Milyen a kapcsolatunk Istennel, illetve az emberekkel? Szent Bonaventura 1257-től (31 évvel Szent Ferenc halála után) 16 éven át volt ferences közösségünk legfőbb elöljárója. Édesapja tehetős orvos volt, nagy gondot fordított az 1217 körül született beteges fia gyógyítására, aki a hagyomány szerint csak az után gyógyult…
2025. július 8. – Évközi 14. hét, kedd
Évközi 14. hét, kedd – Mt 9,32-38 Hogyan fogadjuk a rosszindulatú, igazságtalan rágalmakat? Érdemes megfigyelni, hogy milyen Jézus magatartása, amikor a magukat mindenkinél vallásosabbnak tartó farizeusok az ördögtől megszállott néma meggyógyításának nyilvánvaló csodája ellenére sem akartak hinni Benne. Azzal a képtelen rágalommal álltak elő, hogy Jézus nem Isten erejével, hanem az ördögök fejedelmétől kapott erővel…
2025. július 7. – Évközi 14. hét, hétfő
Évközi 14. hét, hétfő – Mt 9,18-26 Szoktuk-e kérni Jézustól a hit ajándékát? Jézus sokszor beszélt a hit fontosságáról. A csodái előtt is általában hitet kért, azután csodával válaszolt a hit megnyilatkozására. Olykor az is elég volt, ha csak a környezetnek volt meg a hite, nem okvetlenül annak, aki gyógyulásra szorult. A újra olvassuk azt…
2025. július 6. – Évközi 14. vasárnap
Évközi 14. vasárnap – Lk 10,1-9 Milyen az általános hangulatunk? Lukács evangéliuma az egyetlen, amelyik kétszer beszéli el a tanítványok misszióba küldését. Először (a 9. fejezet elején) a tizenkét tanítványát Izrael területére küldi. Másodszor (a mai szakaszban) a hetvenkét tanítványt már szélesebb körre, a pogány népek közé küldi. A mi helyünk a hetvenkét tanítvány között…