Nagyböjt 3. hete, péntek – Mk 12, 28b-34 Van-e kialakult értékrendünk, és mennyire vagyunk következetesek hozzá? A Jézus-korabeli görög világban a kultúra alapfokát jelentette, hogy valakinek volt-e helyes értékrendje. Az általános műveltséghez már középszinten is hozzátartozott, hogy elsajátítsák az erkölcsi élet legfontosabb alaptörvényeit, a „szyntherézist”, amelyből az erkölcsös élet többi szabályát le lehet vezetni. Mivel…
Kategória: Ágoston atya napi homíliái
Március 8. Nagyböjt 3. hete, csütörtök
Nagyböjt 3. hete, csütörtök – Lk 11, 14-23 Hogyan fogadjuk a rosszindulatú gyanúsítgatásokat, rágalmakat, és hogyan válaszolunk ezekre? Nem lehetett kétségbe vonni, hogy Jézus gyógyítása – csoda. Senki nem állíthatta, hogy pusztán emberi erővel véghez lehetne vinni Jézus tetteit. De mivel hinni mégsem akartak Jézusnak, ezért találták ki, hogy ő az ördögök fejedelmének segítségével viszi…
Március 7. Nagyböjt 3. hete, szerda
Nagyböjt 3. hete, szerda – Mtörv 4,1.5-9; Mt 5,17-19 Tudjuk-e, hogy mi a célja/haszna/eredménye annak, hogy „betartjuk” Isten parancsait? A zsidó írástudók számlálása szerint a Bibliában 365 tiltó parancs van (ahány nap van egy évben) és 248 pozitív előírás (szerintük ennyi csontja van az embernek). A parancsok száma ezek szerint összesen 613. Ez az jelenti,…
Március 6. Nagyböjt 3. hete, kedd
Nagyböjt 3. hete, kedd – Dán 3, 25. 34-43; Mt 18, 21-35 Hogyan teszünk tanúságot Isten irgalmáról? Dániel próféta a szenvedő és bűnbánó nép fájdalmát és könyörgését fogalmazta meg imájában. Elismerte, hogy Isten igazságosan járt el, amikor csapásokkal sújtotta őket bűneik miatt. Mivel nem hangzik fel a próféták vigasztaló szava, és nincs templom és oltár,…
Március 5. Nagyböjt 3. hete, hétfő
Nagyböjt 3. hete, hétfő – 2Kir 5,1-15 – Lk, 4, 24-30 – Tudjuk-e, hogy milyen előítéleteink akadályoznak minket a megújulásunkban? Mivel a názáretiek „előítélettel” voltak Jézussal szemben, ezért Jézus náluk nem tett csodát. Ahol elvárások nélkül elfogadták Jézust, ott csodákat tett. Bármilyen nehéz, fel kell deríteni előítéleteinket és hamis elvárásainkat Istennel szemben, és félre kell…
Március 4 – Nagyböjt III. vasárnapja
Nagyböjt 3. vas. B. – Jn 2, 13-25 – Hol tartunk a Húsvétra való felkészülésünkben? Mennyire sikerült megújítani az Istennel és egymással való kapcsolatainkat? A mai vasárnappal már a nagyböjti időszak feléhez érkeztünk. A Húsvétra készülünk, amely az Istennel kötött szövetség megújítását jelentette már az Ószövetségben is. Húsvétkor a zsidó nép azt ünnepelte, hogy Jahve…
Március 3. Nagyböjt 2. hete, szombat
Nagyböjt 2. hete, szombat – Lk 15, 1-3; 11-32 Örülünk-e annak, hogy az Egyházhoz tartozhatunk? A mai evangéliumi részlet cselekménye az irgalmas atya házához kötődik. Ezt a házat hagyta el a fiatalabb fiú, és majd ebbe az atyai házba tért vissza. Ebben a házban élt az idősebb testvér is. ! A „tékozló fiú” igazi bűne…
Március 1. Nagyböjt 2. hete, csütörtök
Nagyböjt 2. hete, csüt. – Jer 17, 5-10; Lk 16, 19-31 A következő két lehetőség közül melyiket választjuk: 1.: gazdagság a földön, de gyötrelem a túlvilágon, vagy 2.: szegénység a földön, de boldogság az örök életben? A mai evangélium két utat állít elénk. Az egyik a földi javakban való dúskálás útja, amellyel együtt jár a…
Február 28. Nagyböjt 2. hete, szerda
Nagyböjt 2. hete, szerda – Mt 20, 17-28 Szerintünk milyen a sikeres és a boldog élet? Miután válaszoltunk arra a kérdésre, hogy „szerintünk milyen a sikeres és a boldog élet”, figyeljünk Jézusra, hogy ő miben látja földi életének célját, és mit ajánl nekünk: „Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon…
Február 26. Nagyböjt 2. hete, hétfő
Nagyböjt 2. hete, hétfő – Dán 9,4b-10; Lk 6, 36-38 A nagyböjti időszak végére milyen célt tűztünk ki magunk elé az erkölcsi fejlődésünk területén? Jó, ha már a nagyböjt elején tudjuk, hogy a nagyböjti időszak végére fel kell nőnünk Jézus „új parancsának”, magunkévá tételére, amit Jézus az utolsó vacsorán fogalmazott meg, hogy nekünk is úgy…