Évközi 34. hét, hétfő – Lk 21,1-4 Hogyan gondolunk, illetve hogyan készülünk a végítéletre? Krisztus végső eljöveteléről az egyházi év utolsó napjaiban Lukács evangéliuma alapján is olvasunk, amelyről Márk evangélista is beszámolt. Tanulságos, hogy nyilvános működésének vége felé Jézus mit gondolt egy szegény özvegyasszonynak a templom perselyébe dobott két fillérjéről (vö. Mk 12,43-44)….
Szerző: pestiAdminn1
2024. november 24. Krisztus Király vasárnapja
Krisztus Király vasárnapja – Dán 7,13-14; Jn 18,33b-37 Akarjuk-e, hogy Krisztus legyen a királyunk? Három éves működése idején Jézus többször óvott attól, hogy őt Messiásnak nevezzék. Azt sem engedte, hogy erőszakkal királlyá tegyék. Pilátus előtt ugyan nem tagadta, hogy Ő király, hanem Pilátus kérdését idézte: „Te mondtad, hogy én király vagyok.” Mert ő nem…
Templomunk hírei – 2024. november 24., Krisztus király ünnepe
HIRDETÉS KRISZTUS KIRÁLY ÜNNEPE 2024. NOVEMBER 24. Szeretettel hirdetjük, hogy Véradást szervezünk november 30-a, szombat 9 – 13.00 között, helyszíne a Szent Ferenc hittanterem. Aki megteheti, hogy ilyen módon segíthet a rászorulókon, kapcsolódjon be kezdeményezésünkbe, szentelje meg így az advent kezdetét! Az adventi vasárnap estéken, 18.00-kor lesz a gyertyagyújtás és a zsolozsma, a keresztény…
2024. november 23. évközi 33. hét, szombat
Évközi 33. hét, szombat – Lk 20,27-40 Miért vágyakozhatunk az örök boldogság után? A szadduceusok arra hivatkozva nem fogadták el a feltámadás tanát, hogy arról nincs szó a mózesi könyvekben. Saját álláspontjuk igazolására kitaláltak egy történetet egy asszonyról és hét testvérről, akik egymás után feleségül vették az asszonyt, de ő egyiküktől sem fogant…
2024. november 22. évközi 33. hét, péntek
Évközi 33. hét, péntek – Lk 19,45-48 Testünk Isten temploma. Ápoljuk-e minden nap a kapcsolatunkat a Szentlélekkel, általa pedig az Atyával, valamint a Fiúval? Tudjuk, hogy Jézus földi életének minden másodpercében meg nem szűnő egységben élt az Atyával. Bárhol volt tanítványaival, nagyon sokat imádkozott, hogy emberként egyre jobban megismerje, valamint teljesítse az Atya…
2024. november 21. évközi 33. hét, csütörtök
Évközi 33. hét, csütörtök – Lk 19,41-44 Szívünkön viseljük-e nemzetünk sorsát? Megdöbbentő, amikor egy férfiember sír. Különösen az, amikor Jézus tette ezt. A könny a gyásznak, a bánatnak, a fájdalomnak, esetleg a tehetetlenségnek a jele. Jézus gyógyíthatatlan betegeknek adta vissza egészségét, démonokat űzött ki, vámosokat és bűnösöket térített meg, halottakat támasztott fel, de…
2024. november 20. évközi 33. hét, szerda
Évközi 33. hét, szerda – Lk 19,11-28 Jól kamatoztatjuk-e az Istentől kapott képességeinket? Múlt vasárnap is hallhattuk a mai példabeszédet Máté evangéliuma szerint. A talentumok, valamint a Lukács evangéliuma szerinti mínák lényegében ugyanazt jelentik. Lukács evangélista változatában (amelyet ma olvastunk) egy előkelő ember szerepel, aki majd elnyeri a királyi méltóságot, Máté változatában pedig egy…
2024. november 19. Árpád-házi Szent Erzsébet
November 19. – Árpád-házi Szent Erzsébet 1Jn 3,14-18, Lk 6,27-38 Mindennél fontosabbnak tartjuk-e Isten szeretetét? Erzsébet valószínűleg a sárospataki várban született 1207-ben. Már 4 éves korában eljegyezték Hermann türingiai tartománygróf (azonos nevű) elsőszülött fiával. Wartburg várába vitték, ott nevelkedett. A grófi udvar emberei nem kedvelték. Anyja (Gertrúd) szörnyű halálának hírére a légkör még…
2024. november 18. évközi 33. hét, hétfő
Évközi 33. hét, hétfő – Lk 18,35-43 Szoktuk-e kérni a hit ajándékát? A mai evangélium a jerikói vak koldus állhatatos hitét, Jézus iránti nagy bizalmát állítja elénk példaképül. Amikor az árokparton kolduló vak meghallotta, hogy Ő jön arrafelé, azt kiabálta, hogy: „Jézus, Dávid fia könyörülj rajtam”. Lukács evangélista leírja, hogy: „Akik elől…
Templomunk hírei – 2024. november 17. évközi 33. vasárnap
HIRDETÉS ÉVKÖZI XXXIII. VASÁRNAP 2024. NOVEMBER 17. Szeretettel hirdetjük, hogy Krisztus Király ünnepén, jövő vasárnap, a 18.00-kor kezdődő vesperás keretében végezzük el a felajánló imádságot, amely a teljes búcsú elnyerésének lehetőségével jár. E nap perselyadományait a magyar egyház karitatív tevékenységének támogatására továbbítjuk. Közeledik az advent, amelynek vasárnap estéin Martos Levente Balázs segédpüspök úr vezeti…