Húsvét 4. hete, péntek – Jn 14,1-6 Mi az életünk célja, valamint hogyan érhető el? Ha értékes életet akarunk élni, akkor szükséges jól megválasztani az életcélunkat, valamint a célunk elérésének módját, illetve a részcélokat, majd ennek megfelelően szükséges élni. Az apostoli levelek szerint zarándokok és vándorok vagyunk életünk végső célja felé, de ebben…
Szerző: pestiAdminn1
2024. április 25. húsvét 4. hete, csütörtök, Szent Márk evangélista
Április 25. Szent Márk evangélista – Mk 16,15-20 Örülünk-e annak, hogy együtt lehetünk Jézussal, valamint egymással (itt a földön, majd pedig az örök életben is)? Márk nem tartozott a kiválasztott 12 apostol közé, de a hagyomány szerint mindig együtt volt Jézus tanítványaival. Ugyancsak a hagyomány szerint, miután Jézust elfogták, az ő házuk előtt…
Megújult a templomfolyosó tablósorozata
A kiállított tablók segítségével megismerhetjük a ferences lelkiség jellemzőit, a 20. századi magyar ferences vértanúk történetét. Megtekintésüket különösképpen is ajánljuk a szereztesi élet és a ferencesség iránt érdeklődőknek. Ugyanakkor imafüzeteket is kihelyeztünk ezen a helyen, amelyek segítségével kilenced-imádságot végezhetünk vértanú rendtársaink közbenjárását kérve.
2024. április 24. húsvét 4. hete, szerda
Húsvét 4. hete, szerda – Jn 12,44-50 Akarunk-e üdvözülni? Véletlenül nem lehet sem az örök üdvösségre jutni, sem elkárhozni. Hogy földi életünk végén melyik lehetőség következik be, az egyedül rajtunk múlik. De minden döntésünkkel, vagy a szükséges döntésünk elhalasztásával közelebb kerülünk vagy az egyik, vagy a másik lehetőséghez. Többször fölmerül a kérdés: hogyan…
2024. április 23. húsvét 4. hete kedd, Szent Adalbert püspök és vértanú
Április 23. Adalbert – Hogyan teljesítjük a körülmények alakulásától függően Istentől kapott küldetésünket? Mindnyájan ismerjük fel saját küldetésünket! A körülmények alakulása által is szól hozzánk Isten. Adalbert a hét fiú testvére között a hatodik gyermekként 956-ban született Kelet-Csehországban, Libicében, előkelő szülőktől. Alighogy megszületett, súlyos lázba esett. Hiába vitték őt a leghíresebb orvosokhoz, nem…
2024. április 22. húsvét 4. hete, hétfő
Húsvét 4. hete, hétfő – Jn 10,1-10 Tudjuk-e, hogyan találhatjuk meg örök boldogságunkat? A tegnapi evangéliumi részletben Jézus úgy mutatkozott be, mint jó Pásztor, szembeállítva magát a béressel. A mai evangéliumi részletben is esik szó a juhok pásztoráról. Arról is beszél Jézus, hogy: „a juhok… hallgatnak szavára”, „Nevükön szólítja juhait,… előttük halad, és a…
2024. április 21. húsvét 4. hete, Jó Pásztor vasárnapja
Húsvét 4. Jó Pásztor vasárnapja – Egyben a Hivatások Világnapja is ApCsel 4, 8-12; 1Jn 3,1-2; Jn 10,11-18 Jézus felszólítását követve kérjük: „az Aratás Urát, küldjön munkásokat az aratásra” (Lk 10,2). Ezen kívül imádkozzunk élő lelkipásztorainkért, valamint elhunyt lelkipásztoraink üdvösségéért is! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, hogy vajon mi jó pásztorai vagyunk-e a ránk bízottaknak? …
Szentségimádás templomunkban április 22. és 26. között
„Szentségimádás alatt talán a legnehezebb küzdelem, hogy jelen tudjak lenni Jézusnak, aki jelen van nekem. Tele vagyok gondolatokkal, a jövőmet tervezem, és érzem, hogy sokszor nem Ő van a középpontban. Sokat segít ilyenkor, ha olvasok az evangéliumból, vagy elimádkozom a zsolozsmát. Az Ige tud olyan erős lenni, hogy segít a jelenlétben. A legtöbb esetben nincsenek…
Hirdetés 2024. április 21. húsvét IV. vasárnapja
HÚSVÉT IV. VASÁRNAPJA 2024. április 21. Szeretettel hirdetjük, hogy Megújult a templomfolyosó tablósorozata, amely alapján megismerhetjük a ferences lelkiség jellemzőit, a 20. századi magyar ferences vértanúk történetét. Megtekintésüket különösképpen is ajánljuk a szereztesi élet és a ferencesség iránt érdeklődőknek. Ugyanakkor imafüzeteket is kihelyeztünk ezen a helyen, amelyek segítségével kilenced-imádságot végezhetünk vértanú rendtársaink közbenjárását kérve. A…
2024. április 20. húsvét 3. hete, szombat
Húsvét 3. hete. szombat – ApCsel 9,31-42; Jn 6,60-69 Hisszük-e, hogy az Eucharisztia Krisztus valóságos teste, egyben az örök élet tápláléka? A palesztinai területen megalakult apostoli Egyház életében jelképesen ott van az egész későbbi történelem. Az üldözés hozzájárul a terjedéshez, majd a nehéz időket felváltja a béke korszaka, amikor gondoskodni lehet az egyházi szervezet…