Évközi 12. vasárnap – Mk 4,35-41 Felkészültünk-e a válsághelyzetekre? Egyéni és közösségi életünk kísérői a válságok. Ezek sokszor hasonlítanak a viharokra. Olykor úgy érezhetjük, hogy a hullámok össze is csapnak a fejünk felett, sőt elnyeléssel fenyegetnek. Összezavarodhatunk, félelmek, szorongások kínozhatnak. A mai evangéliumi részletben a tanítványok is ezt élték át. Miután egy nagy…
Szerző: pestiAdminn1
Hirdetés 2024. június 23., évközi 12. vasárnap
HIRDETÉS ÉVKÖZI XII. VASÁRNAP – 2024. JÚNIUS 23. Szeretettel hirdetjük, hogy Katona István atya, korábbi káplánunk és gyóntatónk, a karizmatikus mozgalom meghatározó személyisége templomunkban mutatja be gyémántmiséjét június 29-én, szombaton 11.00-kor, pappászentelése 60. évfordulója alkalmából. A szentmisét követően kisebb csoportokba fejlődve részesedhetünk gyémántmisés áldásban itt, az oltár előtt. Hétfőtől csütörtökig este 8.00 – 22.00…
2024. június 22., évközi 11. hét, szombat
Évközi 11. hét, szombat – Mt 6,24-34 Mire használjuk anyagi javainkat? Jézus azt mondja, hogy ezen a világon két úr van. Az egyik Isten, a másikat pedig mammonnak nevezi, amely minden olyan dolog lehet, amelyet Istennek elébe helyezhetünk (pl. pénz, vagyon, anyagi jólét, gazdagság, stb.). Figyelmeztet minket, hogy a mammon éppen olyan kizárólagos szolgálatot…
2024. június 21., évközi 11. hét péntek
Évközi 11. hét, péntek – Mt 6,19-23 Mennyire értékes az életünk? Aki igazán értékes életet akar élni, az értékes célokat tűz ki maga elé, céljai eléréséhez pedig megfelelő eszközöket választ. A célok között felállítható bizonyos értékrendi sorrend is, de minden célnak akkor van igazán értéke, ha személyekhez kapcsolódnak. Mert mindennek, illetve mindenkinek nemcsak önmagában…
2024. június 20., évközi 11. hét, csütörtök
Évközi 11. hét, csütörtök – Mt 6,7-15 Kellő figyelemmel, összeszedettséggel, valamint tudatossággal imádkozzuk-e a Miatyánkot? Istennel való kapcsolatunk minősége megállapítható abból, hogy milyenek az imádságaink. Jézus a mennyei Atyával való kapcsolatunk ápolásához nyújt segítséget, amikor imádkozni tanít. Fontos tudnunk, hogy Jézus nem egy gépiesen ismétlendő formulát akart adni nekünk. Nem azt mondta, hogy ezt…
2024. június 19., évközi 11. hét, szerda
Évközi 11. hét, szerda – Mt 6,1-6.16-18. Igyekszünk-e jót tenni? Mi miatt tesszük a jót? Amikor Jézus elmondta a hegyi beszédben a jótettek motívumairól szóló tanítását, figyelmeztetett, hogy nem elégséges az ima, az alamizsnálkodás, valamint a böjtölés, ha ezek az elismerés, az értékelés elnyerésének vágyából fakadnak. Vannak, akik képmutatásból teszik a jót, hogy az…
2024. június 18., évközi 11. hét, kedd
Évközi 11. hét, kedd – Mt 5,43-48 Hogyan szerethetjük azokat, akik üldöznek minket, illetve rosszat akarnak nekünk? Jézusnak nem az a legnehezebben teljesíthető parancsa, hogy: „Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket”! Ennél nehezebb a szeretet általános parancsa, mert több figyelmességet, valamint tapintatot igényel. Fontos vigyáznunk, mert helytelenül, önzően is lehet szeretni, ami…
Templomunk nyári liturgikus rendje
2024. június 17., évközi 11. hét, hétfő
Évközi 11. hét, hétfő – Mt 5,38-42 Hiszünk-e abban, hogy a rosszat csak irgalmas, megbocsátó, áldozatos, okos szeretettel lehet legyőzni? Jézus idejében általánosan elfogadott nézet volt, hogy az igazságosság elve alapján a rosszat szabad viszonozni ugyanolyan mértékű rosszal. Nagyobbal ugyan nem, de a hasonló mértékű bántalmazás elfogadott volt. Ezt a vélekedést fejezte ki a…
2024. június 16., évközi 11. vasárnap
Évközi 11. vasárnap – Mk 4,26-34 Hogyan élhetjük Isten életét? Tudjuk, hogy vallásos életünk alapja Isten élete bennünk, amely az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel való szeretet-kapcsolatot foglalja magában. Érdemes azt is tudni, hogy amikor azt kívánjuk valakinek, hogy „Isten éltesse”, akkor azt óhajtjuk, hogy a Szentlélek által egyre személyesebb legyen a kapcsolata…