Július 3. Szent Tamás apostol – Jn 20,24-29 Hiszünk-e Isten szeretetében, valamint hatékonyan tudunk-e tanúságot tenni róla? Tamás apostol nem fogadta el társai tanúságtételét. Nem hitte el, hogy Jézus valóban föltámadt, illetve él. Pedig a látás, valamint a tapintás nem lehet mindenkinek az osztályrésze. Jézus kijelentése szerint akik nem látnak, hanem csak…
Szerző: pestiAdminn1
2024. július 2., Sarlós Boldogasszony
Július 2. Sarlós Boldogasszony Róm 12,9-16b; Lk 1,39-56 Hálás lelkületűek, valamint segítőkészek vagyunk-e? Ezt az ünnepet csak a Ferences Rendben tartották meg 1263-tól kezdve, Szent Bonaventura ferences bíboros-testvérünk kezdeményezésére. Aztán 1389-től hosszú ideig parancsolt ünnep volt az egész Egyházban. Legyünk hálásak a hitünkért. Hitünk tudata pedig nagy alázattal töltsön el minket. Mert…
2024. július 1., évközi 13. hét, hétfő
Évközi 13. hét, hétfő – Mt 8,18-22 Elszántak, következetesek, valamint kitartóak vagyunk-e Krisztus követésében? Jézus a Genezáreti tó túlsó partjára megy. Ez adja a hátteret mondanivalójához. De a történet csak keret. Jézus kérésének, hogy hajózzanak át a Genezáreti tó túlsó partjára, olyan jelképes értelme is van, hogy úton vagyunk a túlsó part, az örök…
2024. június 30. évközi 13. vasárnap
Évközi 13. vasárnap – Mk 5,21-43 Tudjuk-e, hogy a válsághelyzetekben, valamint majd a halálunk óráján is mi a teendőnk? Nem kétséges a mai evangéliumban szereplő két ember reménytelen helyzete. A 12 éves leány nyilvánvalóan nemcsak halálos beteg, hanem meg is halt (tanúsítja ezt a siratóasszonyok viselkedése). Emberileg az asszony helyzete is reménytelen, hiszen…
2024. június 29. szombat, Szent Péter és Pál apostolok
Június 29. Szent Péter és Szent Pál apostolok ApCsel 12,1-11; 2Tim 4,6-8. 17-18; Mt 16,13-19 Hogyan lehetséges az, hogy nemcsak életünk, hanem halálunk is szeretteink üdvösségét szolgálhatja? Azért ünnepeljük a két szent apostolt a mai napon, mert ereklyéiket június 29-én együtt vitték át az appiai úti katakombákból a mai Szent Sebestyén templom közelében levő…
2024. június 28., évközi 12. hét, péntek
Évközi 12. hét, péntek – Mt 8,1-4 Állhatatosak, kitartóak vagyunk-e a kérő imáinkban? Általában mit szoktunk kérni? Jézus többször is biztatott a kérő imára, amely önmagában véve is a hódolat kifejezése Isten előtt. A kérés ugyanis a bizalom jele, tisztelet az iránt, akihez a kérést intézzük. Jézus biztatásai a kérések teljesítését is kilátásba helyezték:…
2024. június 27. csütörtök, Szent László király
Június 27. Szent László király – Miben lehet példaképünk? László annak a Vazulnak az unokája, akit István király megvakíttatott. Imre herceg halála után ugyanis Vazul (aki Géza fejedelem Mihály nevű fivérének a fia volt), merényletet kísérelt meg a 60. évén túl levő, betegeskedő István király ellen. István királyunk hozzájárult, hogy Vazul három…
2024. június 26., évközi 12. hét, szerda
Évközi 12. hét, szerda – Mt 7,15-20 Melyek a keresztény ember legfőbb ismertető jegyei? Jézus nekünk is mondja, hogy: „Óvakodjatok a hamis prófétáktól! Báránybőrben jönnek hozzátok, belül azonban ragadozó farkasok”. Jézus korában a hamis próféták azok voltak, akik nem kaptak küldetést Istentől, és nem tudták magukat természetfeletti jelekkel igazolni. Jézus megadta a jelet…
2024. június 25., évközi 12. hét, kedd
Évközi 12. hét, kedd – Mt 7,6.12-14 Mennyire vagyunk figyelmesek, előzékenyek embertársaink iránt? A mai rövid evangélium három felhívást tartalmaz. Jézus első felhívása az, hogy a szent dolgokat ne tegyük ki a meggyalázás veszélyének. (Például ne erőltessük mások számára a Szentháromság, vagy az Oltáriszentség titkának megértését. Mert ezek megértéséhez, illetve elfogadásához hitre van…
2024. június 24. hétfő, Keresztelő Szent János születése
Június 24. Keresztelő Szent János születése Iz 49,1-6; Lk 1,57-66,80 Igyekszünk-e teljesíteni azt a küldetésünket, hogy utat készítsünk az emberek számára Jézushoz? A szentmise fő könyörgésében a „lelki örömök” ajándékát kérjük, az evangéliumban pedig azt olvassuk, hogy Keresztelő János születése miatt mindenki örül. Ennek az örömnek az alapja, illetve oka elsősorban Isten irgalmas szeretetének…