Évközi 17. vasárnap – Lk 11,1-13 Milyenek az imádságaink? Hogyan imádkozunk? Kapcsolatainkat minősíti, valamint minket is, hogy milyen a beszédstílusunk. Ugyanígy az imádságaink milyensége is utal az Istennel való kapcsolatunk minőségére. Amikor a tanítványok azt kérték Jézustól, hogy tanítsa meg őket imádkozni, Ő úgy ajánlotta nekik az imáját, hogy: „ezt mondjátok”. Ezzel nem azt akarta…
Szerző: pestiAdmin1
Hirdetés 2022. július 24.
Évközi 17. vasárnap (szombat este): Kortárszenei hangverseny lesz templomunkban Szécsi Lőrinc és Dukay Barnabás műveiből ma (szombat) este fél 8-tól. Hálásan mondunk köszönetet minden adakozónak, aki kisebb vagy nagyobb összeggel segítette, hogy megvalósulhasson a templom biztonsági kamerarendszerének korszerűsítése! A hívek nagylelkűségének köszönhetően összegyűlt a szükséges pénz, melyet épp a jövő héten kell átutalnunk! Isten fizesse…
Köszönet a biztonsági kamerarendszer korszerűsítére adott adományokért
Hálásan mondunk köszönetet minden adakozónak, aki kisebb vagy nagyobb összeggel segítette, hogy megvalósulhasson a TEMPLOM 18 évvel ezelőtt kiépített (és azóta már igen elavult) BIZTONSÁGI KAMERARENDSZERÉNEK KORSZERŰSÍTÉSE! A hívek nagylelkűségének köszönhetően (épp a fizetési határidőre) ÖSSZEGYŰLT A SZÜKSÉGES PÉNZ! Deo gratias! – Istennek legyen hála! További részletek: ITT.
Július 23. Szent Brigitta, Európa társvédőszentje
Július. 23. Szent Brigitta szerzetesnő – Jn 15,1-8 1999. október 1-től Európa társvédőszentje (II. János Pál) Tudjuk-e, mi a feltétele annak, hogy életünk örök életre megmaradó gyümölcsöket teremjen? Brigitta 1303-ban Svédországban született, 1373-ban pedig Rómában halt meg. 11 éves volt, amikor édesanyját elveszítette. Ekkor egyik nagynénjéhez került, elszakítva édesapjától, valamint testvéreitől. Ebben a nehéz időszakban…
Július 21. Évközi 16. hét, csütörtök
Évközi 16. hét, csütörtök – Mt 13,10-17 Igyekszünk-e magunkra alkalmazni Jézus példabeszédeit? Jézus azért beszél példabeszédekben, hogy olyan egyszerű emberek is könnyen megértsék azokat, akiknek nem volt lehetőségük a tanulásra. Ennek ellenére vannak, akik magukat bölcsnek és okosnak gondolják, mégsem értik. Jézus példabeszédei nem passzív hallgatást kívánnak, hanem gondolkodásra akarnak késztetni. Olyan igazságot mondanak el,…
Július 20. Évközi 16. hét, szerda
Évközi 16. hét, szerda – Jer, 1. 4-10; Mt 13,1-9 Hogyan fogadjuk be Isten igéjét? Máté 13. fejezetében szereplő példabeszédek témája az Isten Országa (a kialakulásától kezdve a végidőig). Isten országának kialakulásában Ő a kezdeményező, de az ember készséges közreműködésére is szükség van. A példabeszédeket egyedül akkor értjük meg, ha magunkra alkalmazzuk. A magvetőről szóló…
Július 19. Évközi 16. hét, kedd
Évközi 16. hét kedd – Mt 12,46-50 Hogyan lehet személyes kapcsolatba kerülni Jézussal? Jézus a mai evangéliumban nem az édesanyjához, vagy a rokonaihoz fűződő kapcsolatát akarta megtagadni, hanem a tanítványaival való kapcsolatát akarta értékelni. Jézus tanítványának lenni nem azt jelenti, hogy valamiféle elméleti képzésen vesz részt valaki, amelyet Ő tart a számára, hanem életközösséget jelent…
Július 18. Évközi 16. hét, hétfő
Évközi 16. hét, hétfő – Mt 12,38-42 Követjük-e Jézus tanítását? Megdöbbentőek Jézus szavai, hogy gonosz és hűtlen nemzedéknek nevezte kortársait, mivel nem voltak megelégedve az ő jeleivel, tanításával, illetve tetteivel. Jézus a csodáival olyan jeleket adott, amelyek Isten irgalmas szeretetét bizonyították. Ezek egyben felhívások is voltak az igaz hitre, valamint a bűnbánatra. Jézus két dolgot…
Július 17. Évközi 16. vasánnap
Évközi 16. vasárnap Ter 18,1-10a; Kol 1,24-28; Lk 10,38-42 Mire gondolhatott Jézus, amikor azt mondta, hogy: „Mária a jobbik részt választotta”? A mai evangélium szerint Jézus tanítványaival együtt meglátogatta barátját, Lázárt, valamint testvéreit (Mártát és Máriát). Márta igyekezett kiszolgálni a váratlanul érkezett kedves vendégeket. Mária pedig egyszerűen Jézus lábánál ülve „hallgatta szavait”. Márta egy ideig…
Július 16. Évközi 15. hét, szombat
Évközi 15 hét, szombat – Mt 12,14-21 Méltó módon ünnepeljük-e meg a vasárnapot? Amikor Jézus egy szombati napon gyógyította meg a fél kezére béna embert, ezt tudatosan tette. Az ő gyógyítása nemhogy akadályozta, hanem inkább segítette az Úr napjának méltó megünneplését. A beteg ember meggyógyítása ugyanis a megkötözöttségtől való szabadításnak, Isten gondviselő szeretetének a bizonyítása…