Szerző: pestiAdmin1
2024. február 8. csütörtök
Évközi 5. hét, csütörtök – 1Kir 11,4-13; Mk 7,24-30 Milyen lelkülettel szoktuk Isten elé terjeszteni kéréseinket? Az ószövetségi olvasmány sok tanulságot hordoz egyéni, valamint közösségi életünkre nézve, nemzetünk sorsára, illetve történelmére vonatkozóan is. Az önmagában meghasonlott embernek, vagy közösségnek hasonló a sorsa, mint Salamon királynak, és a zsidó népnek. Megrendülve értesülünk Salamon…
2024. február 7. szerda
Évközi 5. hét, szerda – Mk 7,14-23 Tudjuk-e, hogy milyen a tiszta szívű ember? Hogyan lehet vigyázni szívünk tisztaságára? Jézus a mai evangélium szerint azt mondta, hogy: „az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, paráznaság, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás,… irigység,… kevélység, léhaság… és ez teszi tisztátalanná az embert”. Sajnos, hajlamosak vagyunk…
2024. február 6. kedd, Keresztelő Szent Péter, Miki Szent Pál és társai, japán vértanúk
Évközi 5. hét, kedd – Mk 7,1-13 Ápoljuk-e tudatosan a hagyományainkat? Isten az embernek szabad akaratot adott, hogy szabadon dönthessen a jó, valamint a rossz között. Szabadon választhatja a jót (végső soron az Istent), illetve szabadon dönthet arról, hogy kit akar szeretni. Ha az ember nem az Istent választja (vagyis nem a jót),…
2024. február 5. hétfő, Szent Ágota szűz és vértanú
Évközi 5. hét, hétfő – 1Kir 8,1-13; Mk 6, 53-56 Mennyire értékeljük a templomainkat? Salamon tudta, hogy nem Istennek van szüksége a templomra, hanem az embereknek van szükségük egy helyre, ahol adományaikat, kéréseiket a jelenlevő Isten elé viszik, illetve megtapasztalhatják az ő szent, valamint gyógyító közelségét. A salamoni templom leírásában szerényen húzódik…
Hirdetés 2024. február 4, évközi 5. vasárnap
V. ÉVKÖZI VASÁRNAP, 2024. február 4. Szeretettel hirdetjük, hogy Házasságrendezési fogadóalkalmakat szervezünk február 9-én, pénteken a késődélelőtti és délutáni órákban, valamint 13-án, kedden 16.00-20.00 között. Sokan vannak, akik nem szentségi házasságban élnek és emiatt nem áldozhatnak vagy nem vesznek erről tudomást és áldoznak. Ezen alkalmak meghirdetésével nekik szeretnénk segíteni abban, hogy életállapotuk egyházi rendezésének…
2024. február 4. évközi 5. vasárnap
Évközi 5. vasárnap B – Mk 1,29-39 Hogyan fogadjuk a betegséget, a szenvedést? A mai evangéliumi részlet szerint, miután Jézus sok beteget meggyógyított, másnap hajnalban: „elment egy elhagyatott helyre, és ott imádkozott”. Amikor megtalálták, közölte a tanítványokkal, hogy Ő tovább akar menni, hogy amint mondta: „… ott is hirdessem az evangéliumot, – hiszen…
Nyílt est a Ferences Ifjúságnál
2024. február 3. szombat Szent Balázs püspök és vértanú
Évközi 4. hét, szombat – Mk 6,30-34 Tapasztaljuk-e, hogy Isten gondoskodik rólunk? A mai evangéliumi részletben mindnyájan magunkra ismerhetünk. Ha becsületesen végezzük mindennapi munkánkat, akkor a hét végére jól elfáradunk. De éppen azért vagyunk itt a szentmisén, mert tudjuk, hogy szükségünk van arra, hogy Jézusnál megpihenjünk, hogy Őt hallgassuk, Tőle erőt kapjunk. Ő…
Gyertyaszentelő Boldogasszony – ünnepi gyertyaszentelés, a péntek esti szentmisében
Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, február 2-án, pénteken a 18.30-kor kezdődő szentmise keretében tartjuk az ünnepi gyertyaszentelést. Hozzunk erre a szentmisére gyertyát, és lássuk el azt kis papírgallérral, ami meggátolja a viasz szétszóródását.