Évközi 32. hét, hétfő – Lk 17,1-6 Mennyire „élő” (= életet alakító) a hitünk? A tanítványok azt kérték az Úrtól, hogy „Növeld bennünk a hitet!” Egy édesapa egyszer azt mondta Jézusnak: „Hiszek! De segíts hitetlenségemen!” Sokszor megtapasztalhatjuk mindnyájan Szent Pál apostol szavainak igazságát, hogy hitünket törékeny cserépedényben hordozzuk. Tudnunk kell saját magunkról, hogy mi jelent…
Szerző: pestiAdmin1
Orgonánk új, mobil játszóasztala
Hálásan mondunk köszönetet minden adakozónak, akik kisebb vagy nagyobb összeggel segítették, hogy megvalósulhasson a lenti játszóasztal! A hívek nagylelkűségének köszönhetően (éppen a fizetési határidőre) összegyűlt a szükséges pénz! Deo gratias – Istennek legyen hála! 2018. november 7-én megérkezett templomunkba orgonánk új, mobil játszóasztala, melyről a kántorok a templomhajóban levő Szent József oltártól tudják vezetni a…
Szentségimádás Krisztus király előestéjén
A 2020-ban Budapesten megrendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus ráhangolódásaként ismét világméretű szentségimádás lesz, melyre szeretettel hívunk mindenkit november 24-én, szombaton Krisztus Király előestéjén, 17.00 órára, hogy egy órán keresztül a mi templomunkban is dicsőítsük az Oltáriszentségben jelenlévő Jézust sok ezer emberrel együtt a világon! Regisztrálás: https://corpusdomini.iec2020.hu/#/esemeny/308 Aki tud jönni – a szervezők kérésének eleget téve – kérjük, hogy kattintson a fenti…
Hirdetés 2018. november 11.
Évközi 32. vasárnap (szombat este:) Mozart Requiemje csendül fel templomunkban ma este fél 8-tól neves szólisták, templomunk kibővített Liszt Ferenc kórusa és a Szabolcsi Bence Zeneiskola tanáraiból alakult kamarazenekar közreműködésével. Vezényel Pattantyús-Ábrahám Károly. Orgonánk lenti játékasztala a héten megérkezett. Jelenleg a beüzemelése folyik. Az avató-hangversenyt nov. 24-én, szombat este fél 8-tól tartjuk a Gergely Ferenc…
November 11. Évközi 32. vasárnap
Évközi 32. vasárnap B. – Mk 12, 38-44 Milyen erős a hitünk és a bizalmunk Istenben? Márk evangéliuma szerint Jézusnak ez az utolsó tartózkodása a jeruzsálemi templomban. Miután mindent elmondott, már több mondanivalója nincs. Elnézelődik. De nem a templom építményének rendkívüli szépségeiben gyönyörködik. Tudja, hogy alig négy évtized múlva a templomból „kő kövön nem marad”….
Requiem az elhunyt tanárokért és diáktársakért
Hűséggel, hálával és szeretettel emlékezünk elhunyt tanárainkra és diáktársainkra A Szentendrei Ferences Öregdiák Egyesület örömmel értesíti az egyházi iskolák öregdiák szervezeteit és tagjait, valamint minden egyházi gimnáziumban tanult egykori diákot, hogy A PAX HUNGARICA Diákszövetség által 1990-ben útjára indított közös megemlékezését a MARGIT-KÖRÚTI FERENCES PLÉBÁNIA-TEMPLOMBAN a korábbi évek hagyománya szerint az idén is megtartjuk. Requiem elhunyt…
November 10. Évközi 31. hét, szombat
Évközi 31. hét, szombat – Lk 16, 9-15 Jól használjuk-e fel anyagi és lelki javainkat? A mai evangéliumi részletben található mondásokat Lukács evangélista dolgozta össze egységgé. Közöttük a „mammon” szó biztosítja a kapcsolatot. A „mammon” elsősorban az anyagi vagyont, a pénzt jelenti, de a nem anyagi természetű földi javainkra is vonatkozhat: a tehetségünkre, az adottságainkra,…
November 9. Lateráni Bazilika felszentelése
November 9. – 1Kor 3,9-11.16-17.; Jn 2, 13-22 A lateráni bazilika felszentelése Úgy törődünk-e magunkkal, mint a Szentlélek templomával? A lateráni bazilika az egész kereszténységnek az első nyilvános temploma, egyben Róma püspökének, vagyis a mindenkori pápának a székesegyháza. Nagy Konstantin császár építtette hálából lateráni palotájának azon a helyén, ahol I. Szilveszter pápa megkeresztelte őt. Ebben…
November 8. Évközi 31. hét csütörtök
Évk. 31. hét, csütörtök – Lk 15, 1-10 Engedjük-e és akarjuk-e, hogy Istenéi legyünk? Emberi szemmel felelőtlenségnek tűnhet, hogy egy pásztor otthagyja az egész nyáját, hogy az egyetlen eltévedt bárányt megkeresse. Azt gondolnánk, hogy ne menjen sehová, ne veszélyeztesse a többi bárány életét. Nyugodjon bele és vigasztalja magát azzal, hogy a többség megvan. A Jó…
November 7. Évközi 31. hét, szerda
Évk9zi 31. hét, szerda – Lk 14,25-33 Tudjuk-e, hogy mi a nélkülözhetetlen feltétele Krisztus követésének és üdvösségünk elnyerésének? Lukács evangélista szeretne megóvni minket a tegnapi evangéliumi példabeszéd helytelen értelmezésétől, mely szerint azon kívül, hogy elfogadjuk a meghívást az üdvösségre, semmi más teendőnk nincs. Az ettől való megóvás érdekében írja le Krisztus követésének és az üdvösség…