Évközi 1. hét, hétfő – Zsid 1,1-6; Mk 1, 14-20 Mennyire szilárd és állandó bennünk az öröm? A mai nappal az új egyházi évben megkezdődik az „évközi idő”. A hétköznapokon az evangéliumi részeket Márktól vesszük. Tudjuk, hogy Márk evangélista Péter apostol igehirdetését jegyezte le. Evangéliumának első 13 versében sok mindent felsorol, mielőtt Jézus első mondatait…
Szerző: pestiAdmin1
Boldog Batthyány-Strattmann László
A Magyar Batthyány Alapítvánnyal együttműködve 2019. január 22-én, kedd este fél 7-kor hálaadó szentmise lesz a Belvárosi Ferences Templomban Boldog Batthyány-Strattmann László ferences világi rendi testvérünkért, akit a szegények orvosaként is sokan ismernek. 88 évvel ezelőtt ezen a napon lett az égi közösség tagja. A hálaadó szentmisén Boldog Batthyány-Strattmann László ma élő leszármazottai közül is többen részt vesznek a Ferences…
Hirdetés 2019. január 13.
Urunk megkeresztelkedésének ünnepe A Budapesti Katolikus Kórházlelkészség ÖNKÉNTES BETEGLÁTOGATÓK jelentkezését várja. Jelentkezni jan. 31-ig lehet. Részletek ITT. Felhívjuk azoknak a kedves híveknek a figyelmét, akik egy nap több misén is részt vesznek, hogy áldozni naponta csak kétszer szabad! Árpád-házi Szent Margit ünnepe alkalmából a margitszigeti szabadtéri oltárnál jan. 20-án, vasárnap 11.00 órai kezdettel szentmisét…
Január 13. Urunk megkeresztelkedése
Jézus megkeresztelkedése Iz 42,1-4.6-7.; Tit 2,11-14. 3,4-7.; Lk 3,15-16. 21-22. Mit jelent a számunkra mi megkeresztelésünk? Keresztelő János a megtérést hirdette, és a hozzá érkezők bűnbánatuk jeléül vették föl János keresztségét. Jézusnak erre nem volt szüksége. Ő a keresztelkedéssel, az Atya akaratának megfelelően, vállalta = magára vette az emberek bűneit. Ezzel megkezdte Isten szenvedő szolgájának küldetését,…
Szabadtéri szentmise Szent Margit ünnepén
Árpád-házi Szent Margit ünnepe alkalmából – hagyományunkhoz híven – a margitszigeti szabadtéri oltárnál 2019. január 20-án, vasárnap 11.00 órai kezdettel szentmisét mutat be Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, Esztergom-budapesti érsek. Szent Margit 1242. január 27-én született a dalmáciai Klissza várában, IV. Béla magyar király és Laszkarisz Mária bizánci császári hercegnő leánya, Árpád-házi Szent Erzsébet unokahúga….
Önkéntes beteglátogatói képzés
A Budapesti Katolikus Kórházlelkészség idén is megszervezi az önkéntes beteglátogatók képzését. Hitüket gyakorló katolikusok jelentkezését várják a képzésre, akik el tudnának köteleződni egy olyan önkéntes szolgálat mellett, ami az elfogadásról, az alázatos őszinte szeretet gyakorlásáról szól. Azaz a másik emberről, aki mellett ott lehetünk úgy, ahogy igényli: meghallgatva őt, ha beszélgetni szeretne; segítve őt, ha…
Január 12. Vízkereszt utáni szombat
Vízkereszt utáni szombat – 1Jn 5,14-21; Jn 3,22-30 A karácsonyi időszak végén az új évre milyen programot tűztünk magunk elé? A karácsonyi időszak legvégén, amikor már nemcsak az új egyházi évet, hanem az új polgári évet is megkezdtük, és egy utolsó nagy szemlét tartunk az elmúlt időszak felett, ugyanakkor a jövőbe tekintünk, felejthetetlen számunkra Keresztelő…
Január 11. Vízkereszt utáni péntek
Vízkereszt utáni péntek – 1Jn 5,5-13; Lk 5,12-16 Mivel gazdagította a karácsonyi időszak hitünket és életünket? János apostol két kijelentésében foglalja össze, hogy mit jelent/adott számunkra Krisztus megtestesülése. 1. Megismertük Isten szeretetét és hittünk benne. 2. Közösségben vagyunk Istennel és egymással. János apostol levele megemlíti ezeknek néhány jelét („bizonyságát”). Jézus megkeresztelkedése a víz és a…
Egyházdoktorok előadás – Bingeni Szent Hildegárd
Az Egyházdoktorok előadássorozat következő alkalma 2019. január 22-én kedd este 7 órától lesz a templomunkhoz tartozó Porciunkula teremben, ahol Bingeni Szent Hildegárd életével és gondolataival ismerkedhetünk meg Dr. Szabó Tünde előadásában. Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Január 10. Vízkereszt utáni csütörtök
Vízkereszt utáni csütörtök – 1Jn 4,19-5,4; Lk 4,14-22a Milyen hatással van életünkre (= kapcsolatainkra) az Ige megtestesülése? A mai evangéliumban Jézus magára alkalmazta Izaiás próféta jövendölését. Azért lett szegénnyé, hogy a szegényeknek örömhírt hozzon, hogy minket gazdaggá tegyen, kiszabadítson a rabságból, megszabadítson a vakságunkból, stb. Jól tudjuk, hogy életünk kapcsolatokból áll, és amilyenek a kapcsolataink,…