Kedves testvérek! Isten minden esztendőben Édesanyánk, az Egyház által a „hívőknek azt a kegyelmet juttatja, hogy a húsvétot a Szentlélek örömében várják” és „megtisztult szívvel az élet teljességére jussunk Jézus Krisztus, a mi Urunk által” (vö. nagyböjti 1. prefáció). Így egyik húsvéttól a másikig a megváltás teljessége felé haladunk, melyben Krisztus húsvéti misztériumának köszönhetően már részesültünk:…
Szerző: pestiAdmin1
Március 8. Hamvazószerda utáni péntek
Hamvazószerda utáni péntek – Iz 58,1-9; Mt 9,14-15 Helyesen böjtölünk-e? A nagyböjt kezdete után két nappal szeretem felidézni a dalmát származású, nagyon indulatos Szent Jeromos figyelmeztetését: „Ha két napig böjtölsz, ne képzeld, hogy különb vagy annál, aki nem böjtölt. Te böjtölsz, de haragszol. Ő ugyan eszik, de kedves. Te szíved kínját és gyomrod korgását civakodással…
Március 7. Hamvazószerda utáni csütörtök
Hamvazószerda utáni csütörtök – Lk 9,22-25 Nem felejtjük-e el, hogy mi az életünk célja, hogyan érjük azt el, és miért kell gyakorolnunk az önmegtagadást? „Krisztus megalázta magát és engedelmes lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” (Fil 2,8) „A szenvedésből tanult engedelmességet” (Zsid 5,8). Ezzel váltott meg minket, és csak ezen az úton át mehetett be a…
Március 6. Hamvazószerda
Hamvazószerda – Joel 2,12-18, Mt 6,1-6,16-18 A nagyböjt folyamán hogyan szeretnénk megújítani az Istennel és az emberekkel való kapcsolatainkat? A mai szentmise könyörgése arra hívja fel a figyelmünket, hogy a keresztény élet szüntelen küzdelem, amelyben az imádság, a böjt és az irgalmasság fegyvereivel küzdünk az önzés és a gyűlölet minden formája ellen. Ebben az időszakban…
Hamvazószerda
Hamvazószerda a szent Negyvennap kezdete. Ezen a napon szigorú böjt van, vagyis a 18 és 60 év közötti híveknek csak háromszor lehet étkezniük és egyszer jóllakniuk, valamint 14 éves kortól húst nem szabad fogyasztani. A hústilalom a nagyböjt minden péntekére érvényes! Hamvazószerdán az egyház a híveket az élet mulandóságára emlékezteti és bűnbánatra szólítja fel. 1091-ben…
Görögkatolikus szertartás
Szocska Ábel nyíregyházi görögkatolikus püspök tart előszenteltek liturgiáját templomunkban márc. 8-án, péntek este fél 7-től, melyen a római katolikus hívek ugyanolyan feltételekkel áldozhatnak, mint a latin rítusú szentmiséken. A szertartás előtt a rózsafüzért (szokott módon) 17.40-től imádkozzuk, de az esti litánia – a görögkatolikus liturgia előkészítésére való tekintettel – kivételes elmarad ezen a napon.
Március 5. Évközi 8. hét, kedd
Évközi 8. hét, kedd – Mk 10,28-31 Áldozathozatalainkért milyen jutalmat várunk Jézustól? Jézus nem hagyott kétséget afelől, hogy bőségesen megjutalmazza azokat, akik érte mindenről lemondanak. Ezt az ígéretét kiterjesztette a későbbi követőire is, amikor úgy fogalmazott, hogy „mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit és földjét, százannyit kap (már) most,…
Március 4. Évközi 8. hét, hétfő
Évközi 8. hét, hétfő – Mk 10,17-27 Tudjuk-e a választ az evangéliumi gazdag ifjú kérdésére: „Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” A gazdag ifjú kérdését úgy is megfogalmazhatjuk, hogy mi az örök élet elnyerésének legfontosabb feltétele? A mai evangéliumban Jézus megadja a választ: az Isten- és emberszeretet parancsának megtartása és az Ő követése. Másképpen: hozzunk…
Hirdetés 2019. március 3.
Évközi 8. vasárnap Hálásan köszönjük a Kedves Testvérek igen bőkezű adományait a múlt heti ferences iskolák támogatására rendezett gyűjtéssel kapcsolatban. Márc. 6–a hamvazószerda, a Szent Negyvennap kezdete. Ezen a napon és a jövő vasárnap minden szentmisén a bűnbánat jeleként hamvazásban részesítjük a kedves híveket. Hamvazószerda és Nagypéntek szigorú böjti nap. Ezen a napon 18-60 éves…
Március 3. Évközi 8. vasárnap
Évközi 8. vasárnap C. – Sir 27,5-8; Lk 6,39-45 Értjük-e, hogy mit jelent: „Vezethet-e vak világtalant?”, és hogy „A szív bőségéből beszél a száj?” A mai evangéliumi részlet hasonlatai és képei elég lazán kapcsolódnak egymáshoz. Legfeljebb az intő, figyelmeztető, sőt vádló jelleg az, ami közös bennük. Ma az elsőről és az utolsóról gondolkodjunk el! „Vajon…