Évközi 15 hét, szombat, – Mt 12,14-21 Mit teszünk azért, hogy méltó módon ünnepelhessük meg a vasárnapot? Gondolkodjunk el az Úr napjának helyes megünnepléséről. Amikor Jézus szombati napon gyógyította meg a fél kezére béna embert, ezt tudatosan tette. Az ő gyógyítása nem számított olyan köznapi munkának, ami az ünnepen tilos volt, és nemhogy akadályozta volna,…
Szerző: pestiAdmin1
Július 18. Évközi 15. hét, csütörtök
Évközi 15. hét, csütörtök – Mt 11,28-30 Hogyan hordozzuk életünk terheit? A mai evangéliumban Jézus úgy fejezte be tanítását, hogy magához hívott mindenkit, aki küzdelmeiben és keresztjének hordozásában elfáradt. Más alkalmakkor is hangsúlyozta, amikor a különböző törvényekről és előírásokról beszélt, hogy Ő nem azért jött, hogy fölösleges terheket rakjon ránk. Ezzel szemben az írástudókról mondta,…
Orgonák éjszakája
2019. július 20-án, szombaton országszerte megszólal a hangszerek királynője. A Filharmónia Magyarország hagyományteremtő céllal megrendezi az Orgonák éjszakája elnevezésű országos zenei eseményt. A cél, felhívni a figyelmet az orgonához kapcsolódó zenei élmények kimagasló kultúraformáló erejére, valamint az, hogy értékes ismereteket közvetítsen a hangszer történelmével, működésével, építésével és jövőjével kapcsolatosan. A templomunkban 19.30 órakor kezdődő áhítaton elhangzik…
Július 17. Évközi 15. hét, szerda
Évközi 15. hét, szerda – Mt 11,25-27 Hálásak vagyunk-e azért, hogy Isten feltárta nekünk legszemélyesebb titkait? A mai evangéliumban Jézus az Istent dicsőítő magasztalással fejezi be tanítását. Elragadtatott csodálattal dicséri, hogy a Mennyei Atya, mint az ég és föld Ura úgy határozott, hogy nem az okosaknak és bölcseknek nyilatkoztatta ki isteni életének legszemélyesebb és legbensőbb…
Július 16. Évközi 15. hét, kedd
Évközi 15. hét, kedd – Mt 11, 20-24 Kármel-hegyi Boldogasszony Értékeljük-e a bűnbánat szentségét és az Oltáriszentséget? A mai evangéliumban Jézus azokat a városokat korholta hitetlenségük miatt, amelyekben a legtöbb csodát tette. Ezzel szemben kétszer is megnevezett bizonyos pogány városokat, illetve bűnösségükről hírhedt területeket, amelyekről azt állította, hogy ha az általa művelt csodák ott történtek volna,…
Július 15. Szent Bonaventura püspök
Július 15. Szent Bonaventura – Mt 5,13-19 Milyenek a kapcsolataink az Istennel és az emberekkel? Szent Bonaventura 1257-től, 31 évvel Szent Ferenc halála után a mintegy harmincezer főt számláló hatalmas, túl gyorsan nagyra nőtt közösségünknek 16 éven át volt a legfőbb elöljárója. Édesapja tehetős orvos volt, és nagy gondot fordított az 1217 körül született beteges…
Hirdetés 2019. július 14.
Évközi 15. vasárnap (szombat este): A Gergely Ferenc emléksorozat keretében Finta Gergely orgonaművész hangversenye lesz templomunkban ma (szombat) este fél 8-tól. Adományokat a ferences növendékek képzésére szívesen fogadunk! Orgonák Éjszakája keretében júl. 20-án, szombat este fél 8-tól templomunk orgonistái, Deák László és Kecskés Mónika adnak hangversenyt Maurice Duruflé, Olivier Messiaen, valamint Kovács Szilárd erre az…
Marton Zsolt rektor atya lett az új váci püspök
Őszentsége Ferenc pápa 2019. július 12-én Marton Zsolt atyát, a Ferenciek terétől néhány száz méterre lévő Központi Papnevelő Intézet rektorát váci megyéspüspökké nevezte ki. Marton Zsolt 1966. március 26-án született Budapesten. Általános iskola után, középiskolai tanulmányokra a kecskeméti Piarista Gimnáziumba került. 1988-ban tanítói diplomát szerzett a Zsámbéki Tanítóképző Főiskolán. Teológiai tanulmányait 1992-ben kezdte Veszprémben, majd…
Július 14. Évközi 15. vasárnap
Évközi 15. vasárnap – Mtörv 30,10-14; Lk 10,25-37 Hiszünk-e az örök életben, és tudjuk-e, hogy az hogyan nyerhető el, vagyis személyesen mit kell tennünk érte? A mai evangéliumban szereplő törvénytudó életünk legfontosabb kérdését teszi föl Jézusnak, aki minden kétséget kizáróan tudja a helyes választ arra a kérdésre, hogy „mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?”…
Július 13. Évközi 14. hét, szombat
Évközi 14. hét, szombat – Mt 10,24-33 Vállaljuk-e mások előtt, hogy keresztények vagyunk? Az elmúlt vasárnap és ezen a héten is mindennap arról volt szó az evangéliumi részletekben, hogy mindnyájunknak küldetésünk van, és mindegyikünknek meg kell találnia a saját, egyéni küldetését. Mindegyikünk küldetésében közös, hogy tanúságot kell tennünk Jézusról, annak minden következményével együtt, amelyek olykor…