Nagyböjt 5. hete, szerda – Jn 8,31-42 Isten gyermekeinek szabadságában élünk-e? Ha az egész Szentírásból csupán egyetlen mondat maradhatna fenn az utókorra, II. János Pál pápa azt választotta volna, hogy: „az igazság… szabaddá tesz benneteket”. Jézus mondta ezt a mai evangélium szerint: „Ha megmaradtok tanításomban, akkor… megismeritek az igazságot, és az igazság majd…
Szerző: pestiAdmin1
2024. március 19. kedd, Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyese
Szent József, Szűz Mária jegyese – Mt 1,16. 18-21. 24a Miben lehet számunkra példakép Szent József? Mihez szoktuk kérni az ő oltalmát, közbenjárását? Szent Józsefnek, Mária jegyesének elsősorban a próbatételeket kiálló hitét, illetve szeretetét állíthatjuk magunk elé követendő példának. Józsefnek is megvolt az elképzelése az életéről. Biblián nevelődött, istenfélő ember volt. A…
2024. március 18. Nagyböjt 5. hete, hétfő
Nagyböjt 5. hete, hétfő – Dán 13,41-62, Jn 8,12-20 Törődünk-e a saját szívünkkel? A hosszú ószövetségi olvasmány arról szól, hogy a bujaság idős korban is teljesen el tudja borítani annak az embernek az érzésvilágát, fantáziáját, aki nem vigyáz a saját gondolataira, vágyaira. Jézus tanítása szerint: „belülről, az ember szívéből származik minden gonosz…
2024. március 17. Nagyböjt 5. vasárnap
Nagyböjt 5. vasárnapja – Jn 12, 20-33 Szoktunk-e szívünkből fakadó valódi elégtételt vállalni? Az egymást szerető emberek között is megesik, hogy olyat mondanak, úgy viselkednek, olyat tesznek, hogy azzal megbántják a másikat. A szeretet azt kívánja, hogy mi is igyekezzünk valamilyen módon jóvátenni a bántást. Így vagyunk a jó Istennel is. Zakeus,…
2024. március 16. Nagyböjt 4. hete, szombat
Nagyböjt 4. hete, szombat – Jn 7,40-53 Igyekszünk-e legyőzni a negatív indulatainkat? A nagyböjti időszakból már csak a jövő hetünk maradt arra, hogy felkészüljünk Húsvét megünneplésére. A felkészülésünknek az is része, hogy törekszünk megszabadulni rossz szokásainktól, negatív indulatainktól. Vizsgáljuk meg, hogy milyen érzéseket váltanak ki bennünk a minket ért bírálatok! Hálásak tudunk-e…
2024. március 15. Nagyböjt 4. hete, péntek
Nagyböjt 4. hete, péntek – Bölcs 2,12-22; Jn 7,1-30 Kinek tartjuk Jézust? Mit várunk Tőle? Jézus rokonai jól ismerték egymást, sőt egymás családfáját is. Ápolták az egymással való kapcsolataikat. Elég, ha arra a jeruzsálemi zarándoklatra gondolunk, amikor a 12 éves Jézust szülei három nap után kezdték keresni, mivel azt hitték, hogy a rokonok…
2024. március 14. Nagyböjt 4. hete, csütörtök
Nagyböjt 4. hete, csütörtök – Jn 5,31-47 Hisszük-e, hogy Jézus az Isten Fia? Igyekszünk-e az ő tanítása szerint élni, valamint róla tanúságot tenni mások előtt? Jézus Mózestől kezdve Keresztelő Jánosig felsorolta annak bizonyítékait, hogy Ő az Isten Fia. Megemlítette az Atya tanúságtételét, valamint a saját tetteit is. Az ószövetségi írások tanúságtételéhez hozzátehetjük az…
2024. március 13. Nagyböjt 4. hete, szerda
Nagyböjt 4. hete, szerda – Iz 49,8-15; Jn 5,17-30 Igyekszünk-e Isten szeretetét egyre jobban megismerni, valamint viszonozni? Mivel a nagyböjti időszakból virágvasárnapig már csak alig két hét van hátra, életünk különböző területeinek felülvizsgálása során egyre inkább a legfontosabb teendőkre érdemes irányítani a figyelmünket. Életünk alapvetően kapcsolatokból áll. Amilyenek a kapcsolataink, olyan értékes…
2024. március 12. Nagyböjt 4. hete, kedd
Nagyböjt 4. hete, kedd – Ez 47,1-12; Jn 5,1-16 Akarunk-e üdvözülni? A mai evangéliumban szereplő 38 éve beteg ember bizonyára sokat háboroghatott lelkében az emberek részvétlensége miatt. Hangosan is sokszor megfogalmazhatta, hogy Betezdában (melynek a neve azt jelenti, hogy az irgalom háza) nincs jelen az irgalmasság. Tele lehetett a szíve elkeseredettséggel, hiszen 4…
2024. március 11. Nagyböjt 4. hete, hétfő
Nagyböjt 4. hete, hétfő – Jn 4,43-54 Hiszünk-e abban, hogy Isten a lelki halálból új életre tud támasztani minket? Húsvét ünnepéhez közeledve a nagyböjti evangéliumok fokozatosan felkészítenek minket Jézus feltámadásának csodájára, illetve annak elfogadására, hogy Istennek hatalmában áll megújítani életünket. Lélekben kövessük a mai evangéliumban szereplő királyi tisztviselőt, aki felkelt halálosan beteg…