Húsvét 2. hete, hétfő – ApCsel 4,23-31; Jn 3,1-8 Tudjuk-e, hogy miként juthatunk be az Isten országába? Az emberiség történelmét (és saját életünket) úgy is tekinthetjük, mint válságok, illetve vajúdások sorozatát. Végre föl kellene ismernünk, hogy Isten és a sátán két ellentétes pólusa között élünk. Nehezen akarjuk tudomásul venni, hogy a sátán állandóan szervezkedik Krisztus…
Szerző: pestiAdmin1
Húsvét 2. hete, hétfő
Minden nap az aktuális evangéliumról egy-egy rövid videós elmélkedést teszünk közzé ITT. Ágoston atya napi homíliái a szokott módon, szöveges formában találhatók ITT. † EVANGÉLIUM Szent János könyvéből (Jn 3,1-8) Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű férfi, aki a zsidók egyik főembere volt. Éjnek idején fölkereste Jézust, és ezt mondta neki: „Mester, tudjuk, hogy te Istentől…
Április 19. Húsvét 2. vasárnapja – az Isteni Irgalmasság vasárnapja
Húsvét 2. vasárnapja, Isten irgalmasságának ünnepe – Jn 20,19-31 Tudunk-e örülni Isten irgalmasságának? Amikor II. János-Pál pápa 2002. június 29-én elrendelte a mai ünnepet, azt mondta, hogy a mai ünnep lényege: „Az Isten irgalma nagyobb, mint a nép bűnei.” Két kérése volt: 1. Törekednünk kell az Isten iránti teljes bizalomra, egy olyan gyermek magatartására, aki…
Irgalmasság vasárnapja (Húsvét 2. vasárnapja)
Minden nap az aktuális evangéliumról egy-egy rövid videós elmélkedést teszünk közzé ITT. Ágoston atya napi homíliái a szokott módon, szöveges formában találhatók ITT. † EVANGÉLIUM Szent János könyvéből (Jn 20,19-31) Amikor a hét első napján (Húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így…
Április 18. Szombat húsvét nyolcadában
Szombat Húsvét hetében – ApCsel 4,13-21; Mk 16,9-15 Mi az alapja a Krisztus feltámadásába vetett hitünknek? Korunk bibliakutatói szerint a mai evangéliumi részletet nem Márk evangélista írta, hanem nagy valószínűséggel az első vagy a második század keresztényei, mert úgy vélték, hogy Márknak így kellett volna befejezni az evangéliumát. Furcsának találták és nem igazán tudták elfogadni…
Szombat húsvét nyolcadában
Minden nap az aktuális evangéliumról egy-egy rövid videós elmélkedést teszünk közzé ITT. Ágoston atya napi homíliái a szokott módon, szöveges formában találhatók ITT. † EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből (Mk 16,9-15) Miután húsvétvasárnap reggel Jézus feltámadt, először Mária Magdolnának jelent meg, akiből (annak idején) hét ördögöt űzött ki. Magdolna elment, és elvitte a hírt a gyászoló és szomorkodó…
Április 17. Péntek húsvét nyolcadában
Húsvét utáni péntek – ApCsel 4,1-12; Jn 21,1-14 Mennyire vagyunk tudatában annak, hogy csak Jézus üdvözíthet minket? János evangéliuma szerint Jézusnak a föltámadása után újra össze kellett szednie tanítványait, akik tanácstalanságukban azt gondolták, hogy vissza kell térniük a Jézussal való találkozásuk és meghívásuk előtti életükhöz, és azt ugyanúgy kell tovább folytatniuk. Újra a halászat vált…
Péntek húsvét nyolcadában
Minden nap az aktuális evangéliumról egy-egy rövid videós elmélkedést teszünk közzé ITT. Ágoston atya napi homíliái a szokott módon, szöveges formában találhatók ITT. SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 4,1-12) Senki másban nincs üdvösség, csak Jézusban. Péter és János apostol a béna meggyógyítása után még beszéltek a néphez, amikor a papok, a templomőrség parancsnoka és a szadduceusok odamentek…
Április 16. Csütörtök húsvét nyolcadában
Húsvét utáni csütörtök – Lk 24,35-48 Melyek az akadályai, illetve a feltételei annak, hogy felismerjük a feltámadt Krisztust? A mai evangéliumi történet tanulsága, hogy a félelem nem alkalmas lelki állapot Jézus felismerésére, mert ez akadályoz Isten jelenlétének felismerésében, sőt még Isten szolgálatában is. Jézusnak a talentumokról szóló példabeszéde szerint a félelemben élő szolga elrejtette az…
Csütörtök húsvét nyolcadában
Minden nap az aktuális evangéliumról egy-egy rövid videós elmélkedést teszünk közzé ITT. Ágoston atya napi homíliái a szokott módon, szöveges formában találhatók ITT. † EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből (Lk 24,35-48) Abban az időben: az (Emmauszból visszatért) tanítványok beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel (Jézust) a kenyértöréskor. Míg ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük (Jézus),…